A szalóci Gombaszög Fejlesztéséért Alapítvány, a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központ és az ipolyvarbói Palóc Társaság meghirdeti a 2003. évi Palócország – Meseország V. Palóc Mesemondó Versenyt.
V. PALÓC MESEMONDÓ VERSENY
Nevezni egy, a palóc vidékhez (lehetőleg saját lakóhelyhez, településhez) kötődő népmesével lehet. A jelentkezők a mesét csak népviseletben adhatják elő. A versenyben részt vehet minden óvodás, aki betöltötte az 5. életévét, valamint az alap- és középiskolák diákjai, akik „bírják” a palóc nyelvet és megfelelő előadói képességekkel rendelkeznek. A verseny idén immár öt kategóriában zajlik:
I. kategória: óvodások (5 éves kortól)
II. kategória: az alapiskolák 1–3. évfolyama
III. kategória: az alapiskolák 4–6. évfolyama
IV. kategória: az alapiskolák 7–9. évfolyama
V. kategória: középiskolások
A felhívást országhatártól függetlenül, minden palóc településre eljuttatják a rendezők. A felvidéki elődöntőket 2003. november 24. és december 5. között rendezik meg. A tervezett helyszínek: Pelsőc, Tornalja, Fülek és Ipolyság.
Az elődöntők legsikeresebb mesemondói a 2003. december 12. és 14. között, a balassagyarmati Mikszáth Kálmán Művelődési Központban megrendezendő Palócország – Meseország V. Palóc Mesemondó Verseny döntőjére kapnak meghívást. A jelentkezéseket 2003. november 5-ig várják a szervezők. Jelentkezni az alábbi címen lehet: Gombaszög Fejlesztéséért Alapítvány – Nadácia pre rozvoj Gombaseku, 049 51 Slavec 78, vagy a 058/788 33 10-12, 0908/ 175 133-as telefonszámokon, illetve [email protected] e-mail címen.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.