Üresen kong az új King Kong

<p>Szinte minden hónapban érkezik egy olyan film, mint amilyen a Kong: Koponya-sziget. Akadnak benne monumentális pillanatok, monumentális szörnyek, temérdek akció, csak éppen az hiányzik, amiért igazán szeretünk moziba járni: az átélhető cselekmény, a szépen elmesélt történet.</p>

A már jó néhányszor feldolgozott King Kong-sztori új adaptációjában minden van, ami egy sikeres filmhez kell, csak a történet annyira soványka, hogy nehéz nyugodt szívvel azt mondani: irány a mozi! Pedig Jordan Vogt-Roberts rendező húzása, hogy a 70-es évekbe, a vietnami háború végének idejére helyezi a cselekményt, nem rossz ötlet. Ám mindössze ötlet marad, mert a továbbiakra nincs hatással. Két órán keresztül azt nézzük, hogy egy kisebb csapat hogyan indul meg a titokzatos Koponya-sziget felé, hogyan küzd meg az egymás után érkező akadályokkal, de ennyi. Nincsenek dilemmák, fordulatok, csak a kiszámítható ütemben érkező szörnyek. Hiszen a Koponya-sziget egy igazi szörnysziget, tele repülő rondaságokkal, rákszerű borzalmakkal – s persze ne feledkezzünk el a hely uráról, Kongról sem. De Peter Jackson 2005-ös feldogozásával ellentétben, most ez az óriási állat is súlytalan díszletként mozog a vásznon, akinek érzelmeivel nem túlságosan foglalkoztak a forgatókönyvírók.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"268229","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Mindez persze nem jelenti azt, hogy a Kong: Koponya-szigetben ne volnának valóban remek pillanatok. Jó nézni, ahogy a felfedezőcsapat helikopterekkel közelíti meg a szigetet (valódi Apokalipszis most-utánérzést kapunk), és az sem csúnya jelenet, amikor a majom összecsap a többi szörnnyel. Azonban ezek pár perces snittek a teljes filmből, és az összkép így nem túl pozitív. Mert hiába a csodás, számítógépes technikával (CGI) megalkotott látvány, a hüllőkkel teli világ, vagy a gondos operatőri munkával megkoreografált pillanatok, ha a karakterek egysíkúak, ha egyedül Samuel L. Jackson képes emlékezetes alakítást nyújtani, és ha a sztori olyan, mintha nem is lenne. Szóval a Kong valóban látványfilm, csak hát egy idő után ez a látvány meglehetősen üresnek tűnik.

Gera Márton

Kong: Koponya-sziget (Kong: Skull Island). Amerikai akciófilm, 118 perc, 2017. Rendezte: Jordan Vogt-Roberts. Szereplők: Tom Hiddleston, Samuel L. Jackson, Brie Larson, John Goodman.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?