Ügyesen csomagolt mondanivaló

Az Eagles október végén megjelent dupla, Long Road Out Of Eden című stúdiólemeze olyan, mint egy magára sokat adó, „jó passzban levő” korosodó asszonyság.

Az Eagles október végén megjelent dupla, Long Road Out Of Eden című stúdiólemeze olyan, mint egy magára sokat adó, „jó passzban levő” korosodó asszonyság. Külsőleg, pontosabban zeneileg nincs számottevő különbség a zenekar legutóbbi és mostani stúdióalbuma között, ha viszont a tartalmat, a szövegvilágot vesszük alapul, már érzékelhető az idő, hogy a kettő között eltelt 28 év.

Nemrég internetes fórumon egy rajongó azt írta, hogy az Eagles előtt már akkor is fejet kellene hajtanunk, ha csak az 1976-os Hotel California című szerzeményt komponálta volna. A pályafutása valóban tiszteletet parancsoló, bár nálunk az átlagos zenehallgató az említett slágeren kívül többet nem ismer az együttestől. Pedig sok van neki! Ha nem volna, az 1976 februárjában kiadott Their Greatest Hits (1971–1975) című slágerválogatása nem lenne az Egyesült Államok zenetörténetének legvásároltabb hanghordozója. Eddig az USA-ban 29 millió példányt értékesítettek belőle, világszerte összesen 41 milliót.

Az 1971-ben Los Angelesben megalakult, countrys és folkos elemekkel dúsított dallamos rockzenét játszó Eagles az aktív pályafutása során hat stúdiólemezzel jelentkezett. Az utolsó The Long Run címmel 1979 szeptemberében került a boltokba. A zenekar 1980-ban feloszlott, majd tizenöt évvel később, 1994-ben újra összeállt, először a Hell Freezes Over című turnéra, s azóta többször koncertezett már, főleg a tengerentúlon. Az említett koncertsorozattal egy időben azonos című sláger?gyűj?teménye látott napvilágot, kiegészítve négy új dallal. Don Felder 2001-es viharos távozása óta négyen: Glenn Frey, Don Henley, Timothy B. Schmit és Joe Walsh alkotják az együttest.

A zenekarnak sikerült az életművéhez teljes egészében passzoló albummal előrukkolnia. A mai kor zenéjéhez szokott hallgatóknak öregesnek tűnhet a gitárra, billentyűs hangszerekre és vokálra épülő fülbemászó dallamvilág. Tény, hogy a zene akár a hetvenes évek legvégén is készülhetett volna.

A szövegvilág azonban ízig-vérig mai: egyebek közt az iraki háborút, az amerikai társadalmat és a szenzációéhes sajtót veszi célba. A mondanivaló olyan észrevétlenül simul bele a zenébe, hogy aki nem érti a szöveget, bizonyára nem is feltételezi, milyen súlyos témákról van szó. A címadó felvétel egy amerikai katona szemszögéből mutatja be a világot. A korongról beharangozóként augusztusban a How Long című dal, John David Souther 1972-es slágerének átdolgozása jelent meg maxi CD-n.

A nagylemez – a várakozásnak megfelelően – az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában egyaránt az eladási lista élére iratkozott fel – érdekes mód, Európa legfontosabb zenepiacán az együttes most először vezette az összesítést. Az USA-beli siker értékét növeli, hogy az albumot odaát csak a Wal-Mart nevű áruházlánc árusítja, valamint megrendelhető a zenekar honlapjáról. (puha)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?