Tündérkerti ajándékeső

Az irodalmi estek közönsége az utóbbi évtizedekben lassan, de folyamatosan csökken. Ma már az sem ritka, hogy egy-egy ilyen beszélgetésre és felolvasásra csupán a „tetemre hívott” literátorok ismerősei és a rendezők jó emberei ülnek be. Az idén először megrendezett Tündérkert művészeti fesztivál nyitórendezvényének hangulatos helyszíne, a dunaszerdahelyi Vámbéry Irodalmi Kávéház azonban csütörtök este mégis zsúfolásig megtelt.

Tőzsér Árpád, Polgár Anikó, Duba Gyula, Tóth László, Csanda Gábor és Győry Attila a Családi Könyvklub estjénSomogyi Tibor felvételePersze azért azt is meg kell jegyezni, ezen az irodalmi esten az íróválogatott olyan csapattal állt pályára, hogy kész csoda lett volna, ha a lelátók üresen maradnak. Fönti focihasonlat különben nem egészen légből kapott, vagyis hát csupán annyiban az, hogy az est konferansziéja által feltett futballal kapcsolatos kérdés s a reá adott válaszok szállításában az ájernek is volt némi szerepe. Csanda Gábor ugyanis – aki Kellér Dezsőt idéző eleganciával és fanyar szellemességgel vezette a beszélgetést – a díszvendégként meghívott Kukorelly Endrétől azt találta kérdezni, hogy érzi magát a javában zajló foci Eb soros mérkőzése alatt itt, ezen a tündérkerti irodalmi esten. Kukorelly, aki tudvalevően a magyar íróválogatott oszlopos tagja és egyik szervezője, persze azt válaszolta, hogy úgysem ülne a tévé előtt, ő már „csak” játszani szeret, meccset nézni nem. A fölvetett kérdés tehát szakszerűen le lett stoppolva, a foci mégis vissza-visszaszivárgott a jó hangulatú beszélgetésbe. De haladjunk csak sorjában.

Az est apropója az volt, hogy Győry Attila, a Családi Könyvklub igazgatója a 2004. év szlovákiai magyar Kossuth-, József Attila-, Madách- és Forbáth Imre-díjasainak egyenként huszonötezer forint értékű könyvajándékot ajánlott fel. A Vámbéryben ez az ajándék került szimbolikus kiosztásra. A megajándékozottak pedig: Polgár Anikó, aki idén a Kalligram Kiadó gondozásában megjelent Catullus nostra című tanulmánykötetéért kapja majd meg a Madách-díjat, Tőzsér Árpád, aki a szlovákiai magyar irodalmárok közül harmadikként kapott Kossuth-díjat 2004-ben, Duba Gyula, aki friss József Attila-díjas, illetve az ez évi Forbáth Imre-díj várományosa, Tóth László, aki viszont a Madách-díjjal kapcsolatos évtizedekkel ezelőtti tapasztalataira utalva úgy nyilatkozott, ma már csak akkor vesz készpénznek egy díjat, ha átadják.

Győry Attila mindenesetre már most kiosztotta az ajándékutalványokat. A műsorvezetőnek az ünnepeltekhez intézett első (és utolsó) kérdése pedig az utalványokon vásárlandó könyvekre vonatkozott: Melyik az a könyv, amelyet egészen biztosan felvesz a listára? Meg kell mondanom, a megajándékozott írók némelyikének választása számomra meglepetést okozott.

Abban, hogy Polgár Anikó könyvvásárlási tervei között az antik szerzők művei állnak az első helyen vagy hogy a szerkesztőként is dolgozó Tóth László a nélkülözhetetlen kézikönyvek legújabb kiadásait favorizálja, még nincsen semmi meglepő. A filoszi babérokra is (méltán) pályázó Tőzsér viszont már egy meglehetősen váratlan tétellel rukkolt elő: ő egészen biztosan megveszi Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilonának (aki egyébként Losoncról származik) az idei Ünnepi Könyvhétre megjelent Burokban születtem című kötetét, amely a jó tollú írófeleség kiadatlan írásaiból készült válogatás, és egyebek mellett izgalmas visszaemlékezéseket és tömör portrékat tartalmaz a Nyugat íróiról és feleségeikről, illetve a korszak színészeiről. Egyszóval Tőzsértől sem ezt vártam, de hogy Duba Gyula, aki tudvalevően a klasszikus nagyrealizmus, illetve a szociálisan érzékeny tényirodalom hazai zászlóvivője, hogy ő, a Vajúdó... és a Halódó parasztvilág szerzője Hamvas Bélának, a talán legnagyobb magyar misztikus írónak az egyik művét teszi első helyre, az valóban az irodalmi élet kisebb szenzációja. Azért csak „kisebb”, mert a vágyott könyv címe: A bor filozófiája.

Az est során Varga Anikónak, a budapesti Bárka Színház művészének jóvoltából a négy idei díjazott műveiből is kaptunk ízelítőt. Ezenkívül pedig az is kiderült, hogy Kukorelly Endrén kívül – aki egyébként stílszerűen TündérVölgy című regényéből olvasott fel a Tündérkert kellős közepén – a maga idejében Tőzsér Árpád és Duba Gyula is előszeretettel kergette a bőrt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?