Transformers – az utolsó agysejtek pusztulása

<p>Sokáig gondolkodtam, mit lenne érdemes elmondani a legújabb Transformers-filmről &ndash; már azon túl, hogy ennél ostobább, trehányabbul összerakott alkotás rég került a mozikba.&nbsp;</p>

Persze, sejthettük előre, hogy az autobotok és az álcák küzdelmét bemutató filmeposz újabb felvonása megy az eddig kitaposott úton, és a világ legrosszabb rendezőjének is kikiáltott Michael Bay legyint a komolyan vehető cselekményre, a logikus párbeszédekre és az értelemre. És pontosan így történt.

Talán az jellemzi legjobban az ötödik Transformerst, hogy maga Anthony Hopkins, a film egyik szereplője azt mondta egy angol lapnak, igazából ő sem teljesen érti ennek a mozinak a történetét. Nincs ezzel egyedül, rémesen zavaros, ami itt a kínszenvedésnek is beillő két és fél óra alatt lepereg a szemünk előtt. Ugrálunk időben és térben, a cselekmény szerint a transformerek már Artúr király idejében is léteztek, ám most a jelenben kell megakadályozni a világvégét, amihez egy talizmánt és egy botot kellene megszerezni, de hogy ennek mi az igazi értelme, azt már nem sikerült elmesélniük a készítőknek.

[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"280143","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]

Végtelenül ostobának tekinti a nézőjét Az utolsó lovag, amely meg sem próbál logikus történéseket a vászonra álmodni, ehelyett néha bugyuta, szexista viccekkel üti el az időt, mert azon majd nyilván röhögcsél a közönség. Michael Bay még arra sem ügyel, hogy a cselekmény összhangban legyen a korábbi filmekkel, és ehhez az inkompetenciához asszisztál a főszereplő, a többre hivatott Mark Wahlberg is, aki hosszúra növesztett hajjal rohangál föl és alá.

Tudjuk, hogy ahogy az eddigi összes Transformers-mozi, úgy ez is színtiszta látványfilmnek készült. Csak éppen hiába élvezetes, hogy van tengeri csata, csodás átváltozás, még csodásabb középkori csetepaté, ha az értelem olyan szinten hiányzik Az utolsó lovagból, hogy a legszívesebben az első tizenöt perc után menekülnénk a moziból. Ám hiába ez Michael Bay utolsó Transformers-filmje, ne örüljünk annyira: már jövőre jön egy folytatás.

Gera Márton

Transformers: Az utolsó lovag (Transformers: The Last Knight). Amerikai akciófilm, 149 perc, 2017. Rendezte: Michael Bay. Szereplők: Mark Wahlberg, Anthony Hopkins, Laura Haddock.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?