További barangolások a sokszínű Indiában

Talán sehol a világon nem fonódik annyira össze a múlt és a jelen, mint India számtalan műemlékkel rendelkező városaiban. A fővárost elhagyva első utunk az indiai viszonylatban nem túl távoli holt városba, Fatehpur Szikribe vezet. A palotavárosként is emlegetett Fatehpur Szikri már évszázadok óta teljesen lakatlan.

Talán sehol a világon nem fonódik annyira össze a múlt és a jelen, mint India számtalan műemlékkel rendelkező városaiban. A fővárost elhagyva első utunk az indiai viszonylatban nem túl távoli holt városba, Fatehpur Szikribe vezet. A palotavárosként is emlegetett Fatehpur Szikri már évszázadok óta teljesen lakatlan. Történt ugyanis, hogy a felvilágosult uralkodóként ismert Akbar császár meggondolatlanul, mondhatnánk előzetes környezeti tanulmányok és vizsgálatok nélkül építtette fel a várost. Alig telt el harminc esztendő, amikor is kiderült, hogy a városnak nincs elegendő vize, s ezen túlmenően a levegője is egészségtelen. Ennek tudatában, mivel más megoldást nem talált, gondolt egyet, s tovább ment, majd pedig az alig 40 kilométerre fekvő mai Agra határában új palotát emeltetett. ĺgy történt aztán, hogy azóta Fatehpur Szikri, jóllehet ma is teljesen ép, mégis lakatlan, s így feltehetően a világ egyetlen ilyen jellegű, mondhatnánk, holt városa.

A fővárostól mintegy 200 kilométernyi távolságra északkeleti irányban fekvő Agra, amely a Jamuny folyó partján terül el, aztán kedvező természeti körülményeinek következtében hosszú időn át a mogul uralkodók székhelye lett. Itt építtette fel ugyanis a híres mogul uralkodó, Akbar a világ egyik legnagyobb erődítményszerű palotaegyüttesét, és 2,5 km hosszú, kettős várfallal vett körül, amely egyben csaknem ötszáz épületnek nyújtott oltalmat a gyakori ellenséggel szemben. Építészeti szempontból talán legjelentősebb közülük a Sandzsahán mecset, amely Indiában a mozlimok legszebb egyházi építménye. Ezen túlmenően a palotaegyüttes udvarának központjában büszkélkedik a kis trónterem féldrágakövekkel kirakva, a tükörpalota, a halpalota, a jázmin torony, valamint az uralkodó magánpalotája, amely három különböző stílusú pavilonból áll, s valóban csodálatos látványt nyújt a látogatónak.

Agra városának, de talán Indiának is egyik legszebb, legismertebb és legjelentősebb építészeti remekműve a Tadzs Mahal mauzóleum, melyet az egyik leggazdagabb és legnemesebb szívű uralkodó, a Nagy Mogul Shan Jehan emeltetett hirtelen elhunyt, szeretett hitvestársa sírja fölé. Célja az volt, hogy az épület fölülmúlja a világ valamennyi szépségét. Ezen a nagyszerű alkotáson, amely féldrágakövekkel díszített fehér márványból épült, nem kevesebb mint 20 ezer ember dolgozott 20 éven át. Az építkezés költségei teljesen kimerítették az akkori mogul birodalom államkincstárát. Végső akaratának megfelelően halála után az uralkodó földi maradványait is a mauzóleumban helyezték el. Az uralkodónak és hitvesének szarkofágját finoman megművelt márványból készült kerítés veszi körül, amely szinte hihetetlenül áttört félhomályt kölcsönöz a mauzóleum belsejének. Talán nem szükséges hangsúlyozni, hogy ennek az építészeti remekműnek a valódi értékét soha senki nem próbálta meg felbecsülni.

Felejthetetlen élmények birtokában hagyjuk el Agra városát, hogy megismerkedjünk a csodálatos Jaipurral, India egyik leggazdagabb maharadzsa dinasztiájának, a Singheknek a székhelyével, melyet rózsaszínű városként szoktak emlegetni. A városban járva-kelve aztán úgy érezzük, valóban rászolgált erre az elnevezésre. A város középpontjában ugyanis csupa széles sugárút található, négyszögű, kivétel nélkül rózsaszínűre festett házakkal, iskolákkal, kórházakkal. A hagyomány szerint tették ezt a város lakói talán alattvalói hódolatból, mivel az első uralkodói palota, a Szelek Háza (Hawa Mahal) szintén rózsaszínű volt. Ugyancsak csodálatra méltó az utolsó maharadzsa palotája, amely jelenleg múzeum, s ahol alkalmunk adódott bejárni India első és legrégibb obszervatóriumát.

S ha már Jaipurban járunk, nem mulaszthatjuk el, hogy elzarándokoljunk a közeli Ambérba, amely festői dombokkal körülvett meseszép völgyben fekszik, hatalmas erődítményszerű városfallal körülvéve. Az egyik domb tetején régi palota áll, belsejében a hinduista vallás búcsújáró helyeként szolgáló híres szentéllyel együtt. A palotába vezető utat egy elefánt hátán tesszük meg, ami bizony felejthetetlen élményt nyújt valamennyiünk számára. Az elefánt vezetőjének gyakorlati képességében bízva nemcsak biztonságban érezzük magunkat, hanem művészi élményben is részesülünk, tipikus indiai húros hangszerével ugyanis felejthetetlen dallamokat pengetve valóban elbűvöl mindnyájunkat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?