Tömény szépség igaz érzelmekkel

Koltai Lajos rendező lett. Nincs ebben semmi különös, mondhatnánk, hiszen aki annyit tud a filmkészítés mesterségéről, mint ő, aki operatőrként olyan rendezők „szeme” lehetett, mint Szabó István (Mephisto, Redl ezredes, Hanussen) vagy egykor Gábor Pál (Angi Vera), és külföldi produkciókhoz is gyakran hívták (Az óceánjáró zongorista, Malena), az előbb-utóbb kilép a kamera mögül. Aztán vagy visszaül, vagy nem. Ez a történet most a „vagy nem”-nél tart. A Sorstalansággal kezdődött 2004-ben, amikor Kertész Imre, a regény Nobel-díjas írója Koltai Lajost kérte meg, hogy filmre vigye több nyelvre lefordított, náci munkatáborban játszódó történetét. Ez volt az első rendezése, a világraszóló siker után pedig nem kellett sokáig várnia a következőre.

Az Este Susan Minot 1998-as regénye és Michael Cunningham forgatókönyve alapján készült világsztárok népes csapatával. Ami nem mindig jelent garantált sikert természetesen. De itt és most igen. Koltai Lajos ugyanis senkit sem úgy kezel a filmben, hogy rangjánál fogva „szent és sérthetetlen”, az Este egy színészi nagyzenekar páratlan koncertje. Itt senki sem törekszik szólóra, hiszen még a legkisebb szerepnek (Glenn Close) is súlya van. Komoly súlya. Itt nem a digitális technika vívmányait csodálhatjuk, hanem a színészi tehetség sodró erejét, a karakterformálás igazi varázsát, amellyel megfog és magához bilincsel egy arc, amellyel izgalmassá válik egy sors, vagy akár csak egy pillanat.

Embermese ez a javából, a szemünk előtt kibontakozó titkokkal, érzelmekkel, tragédiákkal. Nagy gonddal felépített, szövevényes történet, amelyet Susan Minot kínál az olvasóinak. Könyvben sokszor túl bonyolult, az emlékezéstechnika helyenként meg is téveszti az embert. Koltai Lajos azonban – hála Cunningham agyának – ügyesen elkerüli ezeket a csapdákat. Az Este érthető és pontosan nyomon követhető történet a mozivásznon. Szép lassan szippantja be a nézőt, érzelmi örvényként rántja magába, és onnantól fogva már nem ereszti, szorosan tartja.

Ann, a rákbeteg asszony (Vanessa Redgrave) a halálos ágyán idézi fel élete nagy szerelmének történetét, így hol a múltban, a régmúltban, hol a mában járunk. Két felnőtt lánya (Natasha Richardson, Toni Colette) próbálja megfejteni a titkot, s mondattöredékekből kirakni az erős gyógyszerek hatása alatt kirajzolódó tragikus love storyt. Annt (fiatalkori énjét Claire Danes formálja meg) inkább erős baráti, mint lángoló szerelmi szálak kötik a vonzó Buddyhoz (Hugh Dancy). Afféle kamaszkori majdnem-szerelem az övék, vad hullámzásokkal. Buddy érzelmei ugyanis teljesen átláthatatlanok. Még ő sem biztos abban, hogy kiért rajong jobban: Annért vagy közös barátjukért, a rokonszenves orvosért (Patrick Wilson), aki zavartan, gyors mozdulattal törli le ajkáról Buddy váratlan csókját. A szerelmi háromszög tehát adott: egy nő és két férfi. A tragédia finoman kúszik fel a vászonra. „Aznap éjjel megöltük Buddyt” – mondja a film elején Ann, ám hogy mi is történt „aznap éjjel”, az majd jóval később derül ki. Amikor már Lilát, Ann barátnőjét (Fiatalon Mamie Gummer, érett aszszonyként Meryl Streep, a valóságban anyja és lánya!) is ismerjük, aki ugyanabba a férfibe szerelmes, mint Ann, házasságot azonban másvalakivel köt.

A két nő, a két barátnő, Ann és Lila hosszú évek után a film végén találkoznak újra, amikor a halálosan beteg asszonynak már csak órái vannak hátra. Ám ez sem egy hatásvadász jelenet, mint ahogy ilyen képsorok egyébként sincsenek a kétórás filmben. Koltai pontosan adagol, mondhatnánk patikamérlegen. Ennek köszönhetően aztán nincsenek túlcsorduló érzelmek, sőt még Jan Kaczmarek, az Amerikában élő lengyel zeneszerző dallamai sem a könnyzacskókat tépik fel, hanem egyszerűen csak a történetet szolgálják. Jól megválasztott munkatársával (a Sorstalanságban is vele dolgozó), Pados Gyula operatőrrel Koltai Lajos gyönyörű képeket komponál, múlt és jelen között úgy „szán?kázik” a kamera, hogy közben sosem kell azon töprengenünk, ki kicsoda, kezdettől fogva minden érthető, a tömény szépség nem állja utunkat a tisztánlátásban.

Mestermunka ez a javából. Nemcsak egy este, amely után lelki leltározást végez az ember, hogy felülbírálja korábbi döntéseit, hanem egy maradandó élmény is, amely visszaadja már-már elvesztett hitét a holnap mozijában. Történhet ugyanis bármi a vásznon, a nagy csalás és nagy ámítás, a digitális technika legnagyobb vívmányai mellett is a legnagyobb csoda továbbra is az ember marad. Hibáival, gyarlóságaival, kínjaival, pillanatnyi boldogságaival. Szívével, lelkével, kifürkészhetetlen gondolataival és sokszor megfejthetetlen érzelmeivel a hétköznapi ember.