Szörnyek keringője

Már az elején leszögezendő, hogy ez a film merőben eltér az átlag hollywoodi produkcióktól: a Monster’s Ball ugyanis cseppet sem szórakoztató. Félreértés ne essék, ez a meghatározás távolról sem áll rokonságban „a film rossz” kijelentéssel.

# Már az elején leszögezendő, hogy ez a film merőben eltér az átlag hollywoodi produkcióktól: a Monster’s Ball ugyanis cseppet sem szórakoztató. Félreértés ne essék, ez a meghatározás távolról sem áll rokonságban „a film rossz” kijelentéssel. Erről szó sincs, csupán nem árt tudni – ha az ember e film mellett teszi le a voksát –, hogy mi az, amire számíthat az alkotás kapcsán. Talán véletlen, talán nem, de az idei Oscar-gálán két olyan film is megjelent, ami nem nevezhető szokványosnak: A hálószobában és a Monster’s Ball. Mindkét mozi emberi sorsok alakulását veszi górcső alá, közel azonos történet alapján, mégis teljesen más megvilágításban. A Monster’s Ball a legjobb színésznő és a legjobb eredeti forgatókönyv kategóriában lett jelölve, és Halle Berry haza is vihette a legismertebb filmdíj arany szobrocskáját.

A történet két ember kapcsolatát mutatja be, két emberét, akik nem is ismerik egymást, mégis az első pillanattól kezdve összeköti őket egy nem mindennapi kapocs. Ez a kapocs pedig egy halálraítélt. A lassú előrehaladás, megfontoltság jellemző az egész filmre, nem pörögnek fel az események, nincsenek hirtelen vágások, megdöbbentő fejlemények, ha ritkán felcsendül egy-egy dallam, még az sem gerjeszt semmilyen feszültséget. Ez a monoton hangulat nem tesz lehetővé semmiféle beleélést, együttérzést a szereplőkkel, csupán nézői vagyunk az eseményeknek, részesei nem. Ez a rendezés azonban nem válik kárára a filmnek, ez a „kívülállóság” teszi lehetővé, hogy a színészi játék igazi teret nyerjen, csak arra koncentrálhassunk, ahogy a két fő karakter kibontakozik, majd a szemünk láttára átmegy egy teljes változáson. A szereplők pedig igazán kitesznek magukért, minden pillantásukat, megmozdulásukat igaznak hisszük, és ez az, amitől a film igazán hitelessé válik.

A Monster’s Ball egy igazán jó film, azonban nem a multiplexek átlagközönségének. Sajátos látásmódú alkotás mindazoknak, akik egy mozi alkalmával is szeretnek a valóság talaján mozogni, és szeretik a rideg hétköznapokat a vásznon is nyomon követni a maguk bizarr, de mégis élethű formájában. (mozinet)

Szörnyek keringője (Monster’s Ball), színes, amerikai film, 111 perc, R.: Marc Forster, Sz.: Billy Bob Thornton, Halle Berry, Coronji Calhoun, Heath Ledger, Mos Def, Peter Boyle, Sean Combs

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?