Színpadi terek nagy öltöztetője

Kentaur, polgári nevén Erkel László, első színpadi munkájától (Büchner: Leonce és Léna, rendező: Eszenyi Enikő, Budapesti Kamaraszínház) tizenhét év telt el. Azóta olyan darabokhoz komponált páratlan látványvilágot, mint a West Side Story, a Heilbronni Katica, a Szent Johanna, a Macbeth, A vihar, a Sok hűhó semmiért a Vígszínházban, a Miss Saigon és a Faust Szegeden, a Van, aki forrón szereti a Budapesti Operett Színházban, a Rómeó és Júlia az Erkel Színházban, Az Operaház fantomja a Madách Színházban. De dolgozott már Dániában, Svédországban, Angliában, az Egyesült Államokban, a Fülöp-szigeteken, Pozsonyban (Ahogy tetszik), Prágában (Sok hűhó semmiért, Tévedések vígjátéka) és Nyitrán (Hamlet) is. Magyar díszlettervező ekkora utat még sosem tett a világban, Kentaur azonban festőművészként – ahogy egy külföldi kritikusa írja: „a táblakép lovagjaként” – is több önálló, nemzetközi kiállítást mondhat magáénak.

A Hanga Kiadó gondozásában megjelent Kentaur című album is ezzel nyit: vegyes technikával vászonra vitt festményeivel. A Keresztvíz sorozat Kútjával, az 1100 Mézcsuporral, a Menny vagy pokollal, a Vízkápolnával. Így jutunk el a Vágymezőkig, amelyeken kígyó csalogat a bűn?be?esésbe, és Péter álmáig, kinek ölében fa gyökerezik, egy filozofikus fa, a mágikus realizmus virágzó fája. De Jákob álma is hasonlóan szimbolikus: az ő testéből lajtorja nő a magasba, azon mászhatunk ki a magány, az elhagyottság, az egyedüllét zárt világából. A Tarotkereszt öt táblaképből áll: külön a fej, a test, külön a két kar, az összekötözött lábfejek – kozmikus szintre emelve az emberi fájdalmat. Tűz- és Üvegkígyója a gonoszság, az alattomosság állandó felkiáltójele, a kéj, a kívánatos bűn szimbolikus megtestesítője. Ugyanez a feszültség, gondolati telítettség színpadi látványterveiről is leolvasható. Ahogy Koltai Tamás, a neves színikritikus írja a könyvben: „Kentaur azok egyike, akik megszüntették a magyar színházi látvány unalmát. Képi metaforái erőteljesek és költőiek. Csehov tóparton játszódó Sirályát a miniatűr színpadi térben beállította egy vízzel telt, nagy gumilavórba. Kékítőt oldott a tó vizében: kék fürdőszobában, nejlonfüggöny mögött, festett sirályok V-alakban húztak a kék falon. Brecht Baaljában váratlanul megnyíló ereszcsatornák különböző anyagokkal – vízzel, fűrészporral, »vérrel« – öntötték nyakon a szereplőket, és egyre újabb stációk részeként halmozódtak föl a padlón, mintegy a világ fokozatos elmocskolódását érzékeltetve. A vihar shakespeare-i szigete olyan Disneyland-álomsziget volt, amely heroinos hallucináció következményeként a Sziget nevű diszkóbár elsüllyedése nyomán emelkedett a színpadszint fölé.” Plakátok, díszlet- és előadásfotók, látványtervek bizonyítják a leírtakat. „Aki Kentaurt kéri föl tervezőnek, biztos lehet benne, hogy nem a háttérben szerényen meghúzódó munkatársat kap – figyelmeztet Koltai –, hanem olyan kreatív alkotó?művészt, akinek fantáziája és manualitása alapvetően meg fogja határozni az előadás világát.”

A színházi darabok látványtervei mellett helyet kaptak a könyvben a Szabó Ildikó rendezésében készült Chacho Rom című játékfilm díszlettervei is, amelyek valósággal kézen fogják az embert, és úgy vezetik el egy szenvedéllyel és érzékiséggel teli, színeivel és alakzataival egyaránt lenyűgöző világba.

Kézügyessége nagyon hamar kiderült – meséli a könyv oldalain Kentaur, aki a Fülöp-szigeteken, egy holland származású férfitől tudta meg, hogy eredeti neve, az „erkel” puttonyt, illetve szőlőskosarat jelent flamandul, s ebből arra következtetett, hogy ősei egykor talán szőlőtermesztéssel, bortermeléssel foglalkoztak. Az ő pályája szerinte is nagyon feszes történet, és abszolút dominó elven működik. A Leonce és Léna hozta meg számára a West Side Storyt, a Bernstein-musicalnek köszönheti a Miss Saigont, és Schönberg által jutott el végül is az első külföldi lehetőséghez. „Találkoztam Cameron Macintosh producerrel, akinél a Miss Saigon játszási jogai vannak, valamint Webberrel és a szakma több más kiválóságával…”

Szegeden megszületett egy olyan csúcsprodukció, amelyre azóta sem volt példa magyarországi szabadtéri színpadon.

S az utolsó két mondat a könyvből: „Én merek bolondozni, nem szégyellem a bennem bujkáló exhibicionizmust. Vállalom az összes énemet.

Szép kivitelezésű, rajzokkal és fotókkal gazdagon illusztrált album egy negyvenkét éves színházi alkotó eddigi munkáiból. Pozsonyban és Prágában a díszlettervezők színe-java csodálta fantáziájának mélységes kútját. A képzelet pedig, ahogy Einstein állítja, fontosabb, mint a tudás. Erkel László, „mitologizált” nevén Kentaur, a legszövevényesebb, a legbizarrabb, a legigényesebb darabhoz is képes stílust és formát teremteni. Ízlése egyedi, kézjegye eredeti. Utánozni lehet, csak felesleges.