Színesen izzó siker

Gúta. A tervezettnél egy nappal korábban, csütörtökön véget ért a II. Meteorit Nemzetközi Művészeti Fesztivál.

Gúta. A tervezettnél egy nappal korábban, csütörtökön véget ért a II. Meteorit Nemzetközi Művészeti Fesztivál. A művelődési központ Libressójában tartott ünnepélyes díjátadáson Csontos Róbert, a fesztivál művészeti vezetője elmondta: „Az idei fesztiválon Európa számos színtársulata bemutatkozott, főleg a kapcsolatteremtésre és annak ápolására igyekeztünk a hangsúlyt helyezni. A rendezvény ebből a szempontból is teljesítette küldetését, hiszen már vannak visszatérő szereplőink is.” A fesztivál sikerességét bizonyította a csütörtökön bemutatott Genesis című előadás is, melyet a lengyelországi Theatre „A” látványszínháza vitt színre. A felettébb látványos darab monumentális kellékeket vonultatott fel. Nem várt érdeklődés övezte a szabadidőközpont udvarán bemutatott produkciót, annyian jöttek, hogy pótszékeket kellett hozni. Ezt követően került sor az eredményhirdetésre, kiértékelésre és a díjak átadására.

A nemzetközi zsűri a legjobb előadás díját a svájci Varietäter színház Home Sweet Home című előadásának ítélte oda. A legjobb férfialakítás díját Tomáš Nepšinský a besztercebányai Štúdio Tanca Fekete Kandúr című darabban nyújtott alakításáért érdemelte ki. A legjobb rendezés díja Olga Muchina Letí című darabjának előadásáért Marián Amslert illeti. A legjobb látvány díját a szlovéniai Inner World Theatre Self-Portrait című előadása kapta. A legjobb zene díját az ausztriai Schaulpsielhaus Stormy Love Inna Beatbox című előadásának zeneszerzője, Daniel Wagner kapta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?