Šaško: Korrekt és tisztességes ajánlatot kaptak az egészségügyi nővérek

sasko k

Teljes mértékben korrekt és tisztességes bérajánlatot kaptak az egészségügyi nővérek és szülésasszisztensek – jelentette ki a közösségi hálón Kamil Šaško (Hlas) egészségügyi miniszter.

„A javaslat garanciát jelent, hogy minden nővérnek ugyanúgy emelkedik a fizetése, mint ahogy a konszolidációs csomag elfogadása előtt tervben volt” – üzente a miniszter. „A pénzcsomag, amit sikerült kialkudnom, nemcsak az egészségügyi nővéreket és szülésasszisztenseket, hanem a mentősöket és az összes egészségügyi alkalmazottat érinti” – fűzte hozzá.

Šaško feltette a kérdést, hogy ilyen kemény konszolidáció idején közel 10%-os béremelés után vajon még mindig van-e okuk a nyomásgyakorlásra. Megismételte, hogy pontosan akkora béremelés lesz, mint amilyen a konszolidáció előtt régóta tervben volt.

A miniszter pénteken (október 18.) jelentette be, hogy plusz 100 millió euró van az egészségügyi alkalmazottak bérének emelésére, és éppen úgy emelik a nővérek és mentősök bérét, ahogy a konszolidáció előtti tervben szerepelt. Az orvosok bére pedig 6,4%-kal emelkedne a javaslat szerint, a konszolidációs 3%-os emelés helyett.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?