Gyilkosság Nagykaposon: hálóingben feküdt egy nő holtan a háza előtt

nagykapos

Vasárnap reggel találták meg a szomszédok a nőt, akinek a holttestén szúrt sebek voltak.

A nő annak a családi háznak a bejárati ajtaja előtt feküdt, ahol élt. A szomszédok azonnal tárcsázták a segélyhívót, a helyszínre kiérkezett mentősök azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani. A nő holttestén szúrt sebek voltak, és csak egy hálóinget viselt. Mint kiderült, a bejárati ajtón lévő üveget valaki betörte.

Az üggyel kapcsolatban a Kassai Kerületi Rendőrkapitányság vizsgálatot indított, a nyomozás jelenleg is intenzíven zajlik. 

„Eddigi eredményeink szerint a gyilkosság gyanúsítottja illegális úton tört be a házba, ahol azzal a szándékkal, hogy megölje áldozatát, egy éles tárggyal kétszer hátba, háromszor pedig karon szúrta” – olvasható a rendőrség közleményében.

A gyilkosság fő gyanúsítottját, egy Viktor nevű férfit, a rendőröknek vasárnap este sikerült elfogniuk, majd fogdába helyezniük. Az illetővel szemben különösen súlyos módon elkövetett emberölés, illetve személyi szabadság megsértésének bűntette miatt indult büntetőeljárás.

(pluska)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?