Színek igézetében

TALLÓSI BÉLA

„Olyan tárlat ez, amelyet bármelyik európai galéria méltán kiállíthatna. Paštéka ugyanis olyan életművet hagyott hátra, amely művészi értékével túllép Szlovákia határain. Annak a művészeti anyagnak a legjavába illeszkedik, amellyel a huszadik század második felében gazdagodott a közép-európai festészet” – emelte ki Jan Kukal és Dušan Vanko , a kiállítás két összeállítója.

Paštéka nem tartozott a múlt rendszer kegyeltjei közé. Első önálló kiállítását, melyet 1958- ban rendeztek (volna) meg a pozsonyi Cyprián Majerník Galériában, egy nappal a megnyitó előtt bezárták. Csak 1965-ben rendezték meg nagy bemutatkozását a Pozsonyi Városi Galériában. Ezt követően, miután kizárták őt a képzőművészeti szövetségből, művészete – tárlatokon bemutatva – nehezen juthatott el a nagyközönséghez. A galériák nem vásárolhattak tőle. Magánszemélyek támogatták őt erkölcsileg és anyagilag, azzal, hogy megvették a képeit. Nem véletlen, hogy a mostani, reprezentatív kiállításon, amely a művész négy évtizedes munkáságának keresztmetszetét mutatja fel, ötvenöt kép magángyűjtőtől származik.

Milan Paštéka soha nem próbálta meg követni az éppen aktuális művészeti trendeket és irányzatokat. Mindvégig kitartott saját és sajátos festői stílusa, illetve kézjegye mellett, soha nem változtatta meg összetéveszthetetlen ábrázolási eszközeit. Ez viszont nem jelenti azt, hogy nem változott. Állandó továbblépési vágy, újító szándék hajtotta. Munkássága ezért több fejezetre vagy fázisra osztható. Kitűnő kolorista és alapvetően figuralista volt. Életművére nem a gazdag témavilág jellemző: egyszerű életképeket ábrázoló vásznain a férfi és a nő kapcsolatát, a férfi vagy a nő karakterét variálta fő témaként. Ezért is hatott a meglepetés erejével, amikor annak a folyamatos késztetésének engedve, hogy – úgymond – megújuljon, a 90-es években eljutott egészen a figurát nélkülöző monokróm absztrakcióig. (Ezt az igen izgalmas, hol erősen expresszív, hol kifejezetten meditatív absztrakt festészeti korszakát 1998 szeptemberében egy végzetes autóbaleset zárta le, váratlanul.) A mostani kiállítás ezeket a korszakokat szerette volna láttatni.

„A festményeket nem magyarázni, hanem nézni kell” – vallotta a szlovák festészet legendás alakja. E hitvallása szerint festett: képei utánozhatatlan, sajátos szín- és formavilágú, varázslatos vásznak. Bizonyára mindegyikhez fűzhető elbeszélhető történet is, ám puszta látványukkal annyira igézőek, hogy bármiféle narráció nélkül is fennkölt művészi élményt nyújtanak. A magasztosság-érzet, amit Paštéka festményei keltenek, a kompozíció tökéletes szín- és formai harmóniájából fakad. Abszolút nyugalom, gondos rendezettség, a legpontosabb összhang uralja minden vásznát.