Szilveszteri szétesés több fronton

A hazai filmesek tartoztak nekünk egy fontos témával: Csehszlovákia kettéválásával. Most törlesztették ezt az adósságot, elég tisztességesen, bár az eredmény nem lett tökéletes.

Aki már állampolgári öntudatánál volt, vélhetően emlékszik rá, hol és milyen hangulatban töltötte 1992 szilveszter éjszakáját. Aki pedig kisgyermek volt, vagy még meg sem született, az most tanulhat egyet s mást. Michal Kunes Kováč igaz történeten alapuló filmje egy négygenerációs család fájdalmasan induló óévbúcsúztatóját mutatja meg, a cselekmény kb. tizenkét órát foglal magába, és szinte végig egy lakásban játszódik.

A rendezőnek sikerült sztárokkal telepakolnia első nagyjátékfilmjét, olyanok szórakoztatnak minket, mint Bolek Polívka, Eva Holubová, Ady Hajdu, Anna Šišková, Jan Budař vagy Daniel Fischer. Mindannyian parádéznak a vásznon, egyszerre tragikus és komikus figurákként, és mindannyian úgy érzik, ők a főszereplők.

Ez tulajdonképpen így is van, mert a forgatókönyv nem tisztázza, kire, mire fókuszál elsősorban a film, kinek kell szurkolnunk. A kanadai koproducer miatt beleírtak egy, az eseményeket kívülről tanulmányozó kanadai diáklányt is, akit a legkisebb fiú hív meg a családi szilveszterre, miután együtt töltötték az előző éjszakát. A lány (Rachel Kramer nem túl meggyőző alakításában) tehát együtt ünnepli az ország kettéválását Besztercebányán a srác szüleivel, testvéreivel és azok partnereivel, valamint a nagymamával és régi udvarlójával. A kanadai francia–angol kettősség miatt valamennyire képben van, de csak kapkodja a fejét, ha a srác (Dávid Hartl) elfelejt fordítani neki. Ezt a helyzetet jobban is ki lehetett volna aknázni, de nem volt rá idő, mert a rendező még egy nagy témát beemelt a filmbe: az ügynöklistát, a pártállami titkosszolgálattal együttműködők dossziéit.

A film alaphelyzete: egy fiú (Daniel Fischer) megtudja, hogy édesapja (Ady Hajdu) évtizedeken át jelentéseket írt. Megkapja a dossziét, melyet a szilveszteri családi buliba érkezvén odacsap az asztalra az öreg elé, aki szívrohamot kap, elviszik a mentők, ezért nem fűzhet magyarázatot a történtekhez. A családnak nélküle kell megemésztenie a múltat. De vajon tényleg főbenjáró bűnt követett-e el a Postás fedőnevű ügynök?

Fontos tisztázni, hogy sokakat zsarolással bírtak rá az együttműködésre, mások különböző előnyökért cserébe, karrierjük érdekében lettek besúgók, és sokan személyes meggyőződésből. Vajon melyik kategóriába tartozott főhősünk? Már ha valóban ő a főhős, mert a család barátja és a nagyi (Eva Holubová) kitartó udvarlója (Bolek Polívka) szintén fontos szereplők. Utóbbi élő villámhárítóként is működik, elsimítja a konfliktusokat, humorral igyekszik oldani a feszültséget, és jobban ismeri a család tagjait, mint ők egymást.

Pecháček Judit – aki a tavalyi Piargy című remekműben még Bárdos Juditként szerepelt, de közben férjhez ment – sosem volt még ennyire átlagos kinézetű, mint itt. A stylist rátett egy bumfordi szemüveget és előnytelen frizurát csinált neki a mélyen vallásos, kétgyermekes anya szerepéhez, amit a színésznő pompásan megoldott. Gyakran meg sem kell szólalnia ahhoz, hogy lássuk, mit érez. Szemei szikrát hánynak ateista sógornője (Jana Kovalčiková) megjegyzései hallatán, illetve duzzog, mert kisbabáját nem sikerült még az év vége előtt megkeresztelni. Férje ugyanis elkésik a templomból, mert épp az említett dossziét vette át. Az asszonyka akkor is naivan ragaszkodik a dolgok néven nevezéséhez, amikor jobb lenne hallgatni. Nagyobbik, négyéves lányuk nem beszél, ennek okát nem tudjuk meg, csak a poént sejtjük, hogy a film végén majd biztos megszólal. Ő az asztal alatt gyártja a rajzokat, ezeken láthatjuk, hogyan értelmezi a körülötte zajló eseményeket – ami remek filmes ötlet. A kislány talál egy jeggyűrűt a lakásban, vagyis valakinek itt ma este megkérik a kezét. De vajon ki lesz az?

Az este folyamán lassan kiismerjük a családi viszonyokat, a bonyolult apa-fiú kapcsolatot, a nagymama múltját, és mivel vegyes családról van szó, a csehek és szlovákok eltérő természete is megmutatkozik. Az eredeti sztoriban a legkisebb fiú egy cseh lányt visz haza, de aztán a torontói filmfesztivál forgatókönyv-fejlesztő programján diadalmaskodó szkriptet kissé átírták. Kanadában is forgalmazni fogják a filmet, bár a cseh–szlovák szál természetesen nem lesz érzékelhető, az ottani nézők egy réteggel kevesebbet kapnak. Viszont ők nem ismerik az itteni híres színészeket, akiket minden második mozifilmben szerepeltetnek, úgyhogy kissé már elkoptatták őket a rendezők. Az elmúlt rendszer ügynökeinek története nyilván vonzó lesz a tengerentúlon, a keserédes szituációk szintén, az ország kettéválása azonban kevesebb teret kap, kissé háttérbe szorul a szétesőben lévő buli folyamán. Mert hiszen itt egy család roppan meg alapjaiban.

A sok apró szellemesség, ügyes nüansz azonban nemcsak megmenti, de szerethetővé is teszi a filmet. Ady Hajdut rég láttuk ennyire mély szerepben (az utóbbi időben sok marhaságot elvállalt), kiválóan hozza a besúgó apa megtört karakterét. A kórházi jelenetekben az ápolónőt alakító Bandor Évával remek párost alkotnak. Pecháček Judit mellett számomra ő volt a legmeglepőbb, egyben legemlékezetesebb figura. Az abszolút kedvencem viszont az a jelenet, amikor Bolek Polívka franciául kezd el beszélni a messziről jött vendéggel. De ez már magánéleti szál, ezen a kanadaiak végképp nem tudnak majd úgy kuncogni, mint mi. A csehekről nem is beszélve...