Szigorúan szórakoztató emlékek

SZABÓ G. LÁSZLÓ

Olyankor mondta, hogy nincs hozzá elég akarata, kitartása, nem tud ülve maradni a billentyűk fölött, vagyis nem bírja a hátsó fele. Sitzfleisch magyarul: fenék.

Jiří Menzel azóta megírta könyvét. Emlékiratainak első fele ez: 410 oldalon.

Szeszélyes évek, utal a kötet címével legpoétikusabb filmjeinek egyikére, a Szeszélyes nyárra. A szerző születési évétől, 1938-tól egészen 1988-ig öt évtizedet ölel át a történet (az első rész), s a Vége a régi időknek című film forgatási eseményei adják az utolsó akkordját. „Két filmet készítettem Vladislav Vančura nyomán, s mindkettőhöz különös esemény kötődik – állapítja meg az Oscar-díjas rendező. – Az elsőt, a Szeszélyes nyarat hatvanhétben forgattuk, rá egy évre jött hatvannyolc – a prágai tavasz, tavaszra pedig a nyár, amely nem volt szeszélyes, inkább szerencsétlen: „baráti segítség” és több mint húsz év megszállás. A másik Vančura-filmet – Vége a régi időknek – nyolcvannyolcban forgattuk, és rá egy évre, nyolcvankilenc novemberében jött a bársonyos forradalom. Kimondhattuk hát, hogy vége a régi időknek, vége a proletárdiktatúrának. Még egy Vančurát nem csinálok. Főleg nem Az utolsó ítéletet. Az nem biztos, hogy jól végződne.”

Igen, ennyi humor, ennyi szellemesség, ilyenfajta irónia szövi át a könyvet, amelyben a világszerte elismert, számtalan díjjal kitüntetett rendező, a hatvanas évek legendás cseh új hullámának egyik vezéralakja, a magyar mozirajongók egyik nagy kedvence, Gyarmathy Lívia, Szabó István és Törőcsik Mari régi jó barátja íróként is remekel. Saját szaftjukban megsavanyodott cseh kritikusai most bezzeg hallgatnak, egyik sem meri azt állítani, amit eddig oly sokszor leírtak, hogy Jiří Menzel csak rendezni tud – írni nem annyira. Ez a könyv ugyanis kézzelfogható cáfolata annak, amit ők eddig fennen hangoztattak. Még az Őfelsége pincére voltam forgatókönyvét is Bohumil Hrabalnak tulajdonították, amelyet az író halála után egyedül a rendező alkotott.

A Szeszélyes évek azonban nemcsak életrajzi kötet – kordokumentum is, de legfőképp: jókora szelet a cseh filmgyártás történetéből, annak izgalmas alakjairól.

„Ha olykor-olykor pesszimistának tűnik a szövegem, ne vegyék, kérem, túl komolyan – kérleli olvasóit a könyv bevezetőjében Jiří Menzel. – Ez természetes, hiszen majdnem mindenki ugyanezt a hangot üti meg, aki nem pusztán azt akarja tolmácsolni, amit elvárnak tőle.”

Jellemére utal az is, amire szülei tanították: „Élj óvatosan és észrevétlenül! Ne bánts és ne sérts meg senkit!” Szüleiről, iskolás, cserkész- és katonakorának kalandos történeteiről ugyanolyan élvezetesen ír, mint főiskolai tanárairól és évfolyamtársairól.

„Amikor Dubrovnikban rendeztem, a jugoszláv színinövendék lányokat nem az Amerikai Filmakadémiától kapott díjammal nyűgöztem le, hanem azzal, hogy a filmművészeti főiskolán Milan Kundera növendéke voltam.”

Filmjeinek állandó operatőre, Jaromír Šofr a következő mondatot kapja tőle:

„Ötven éve tisztelem és szeretem őt. Leszámítva azokat a heteket, amikor forgatunk.”

Bohumil Hrabalról több oldalon át megejtően mesél. Oscar-díjas művük, a Szigorúan ellenőrzött vonatok forgatása előtt kilométereket sétáltak, miközben nagyokat beszélgettek. Sok mindenről, csak nem a Vonatokról. Egyszer aztán szóba jött köztük Audrey Hepburn és a Római vakáció. Mire Hrabal, felsóhajtva: „Ilyen filmet tudni csinálni!” S ez volt az a mondat, amely után Jiří Menzel biztosra vette, hogy ők ketten érteni fogják egymást. És értették is, sok-sok éven át.

Ahány film, annyi történet, annyi emlék a színfalak mögül. Szívet melengető adomák Rudolf Hrušínskýról, Bán Jánosról, Magda Vášáryováról, felkavaró történetek külföldi fesztiválokról, politikai cselezésekről, barrandovi döntésekről és képek, képek, amelyek helyzeteket igazolnak és árnyalnak.

Több év hangyaszorgalommal elvégzett munkája, rengeteg utánajárással, keresgéléssel, kutatással, fiókok feltárásával, töprengéssel, és ahogy a német mondja: ziccflejssel.

Nyolcvankilenctől máig: ez már újabb kötet tárgya lesz. A második részé. Van még sok minden, ami megírásra vár. Huszonöt évvel pedig könnyebb megbirkózni, mint ötvennel.

Jiří Menzel egyelőre nem ígér semmit. De ha nekiül, előbb-utóbb úgyis megírja.