Szerepek és szabályok

Az ember egész életében szerepet játszik. Hogy milyet, az az adott helyzettől, az illető személyiségétől, a társadalomban és a szűkebb közösségben elfoglalt helyétől függ. A szerep alatt ezúttal olyan viselkedést értünk, amilyet az embertől szűkebb vagy tágabb környezete elvár.

Bonyodalom akkor keletkezik, amikor valaki nem tudja vagy nem akarja betölteni szerepét. A család vonatkozásában ilyen eset áll fenn például akkor, amikor a szülőt bíróságnak kell köteleznie a tartásdíj fizetésére, amikor az apa nem él együtt gyermeke vagy gyermekei anyjával, nem akarja vállalni az apa szerepét stb. Néha szerepcserének is tanúi lehetünk. Ha az anya többet keres, mint az apa, s a családban is aktívabb, nagyobb hatással van annak életére, tulajdonképpen a családfenntartó szerepét tölti be.

Sok gondot okoz napjainkban az is, hogy az emberek bizonyos része nem érti, nem akarja tudomásul venni a család életében bekövetkező változásokat. Néha az emberek felnőtt létükre is gyermekként viselkednek. Néha a már felnőtt gyermek is a szüleivel tartatja el magát. Persze, gyakran megtörténik az is, hogy a szülők nem veszik tudomásul gyermekeik nagykorúvá válását. Valóban sok konfliktus keletkezik amiatt, hogy a szülő nem tud lemondani eredeti szerepköréről, akaratát ráerőszakolja felnőtt gyermekeire.

Az apa- és az anyaszerep

Manapság sokat vitatkoznak az apa szerepéről. Jellemzéséül röviden azt mondhatnánk, hogy olyan férfi, aki mind lelki, mind testi szempontból alkalmas az apa szerepének betöltésére. Elvárható tőle, hogy az élettársához fűződő kapcsolata a tiszteleten, a megértésen, a szereteten alapuljon, és felelősségteljes legyen. Továbbá az is, hogy gyermekének megbízható védelmezője, gondozója, barátja legyen, segítse a megfelelő családi légkör kialakítását, és támogassa gyermekeit, hogy jó kapcsolatokat építsenek ki a környező világgal.

Az anya meghatározó szerepet tölt be a családban. Ő az egyesítő, az összetartó erő. Nagyon fontos feladat hárul rá a gyermekek érzelmi nevelésében. Sok minden tőle függ a családban, néha még a lehetetlenre is képesnek kell lennie. Nagy feladatok hárulnak rá a családi légkör kialakításában, a családi otthon esztétikájának formálásában, a családtagok viselkedésének befolyásolásában. Olyan feladatok ezek, amelyeket jórészt nők képesek ellátni.

A gyermekszerep

Két része van, a kis- és nagykorú gyermek szerepe. A szülők néha szem elől tévesztik, hogy gyermekeik már felnőttek, de az sem ritka, hogy a gyermekek feledkeznek meg idős szüleikről. A szülőknek törődniük kellene azzal, hogy a gyermek tisztában legyen helyével a családban, tudjon jogairól és kötelességeiről, s hogy ezeket érvényesíthesse, teljesíthesse. A gyermek jogait és feladatait az egész családnak tudomásul kell vennie, tiszteletben kell tartania. Időben kell gondolni arra is, hogy a gyermek boldogulni tudjon az életben, önállóságra, önfegyelemre, feladatainak következetes teljesítésére, tisztelettudó viselkedésre kell nevelni. A szülőknek sosem volna szabad megfeledkezniük arról, hogy a gyermek nem helyettesítheti a partnert, az ő szerepe ugyanis nem ez. Azok a szülők, akik megfeledkeznek erről, veszélyeztetik gyermekük egészséges fejlődését. Meg kell őt tanítani arra, hogy feladatait érdeklődéssel és kedvvel teljesítse. Gyakrabban keletkezik konfliktus az olyan családban, amelynek tagjai nincsenek tisztában helyzetükkel, tehát nem tudják, mit szabad és mit nem. A családi együttélés fontos követelménye, hogy a családtagok ismerjék a közös otthon szabályait, rendjét.

Tekintély és lazaság

Az életmód gyors változása, a tömegtájékoztató eszközök növekedő hatása s nem utolsósorban a fogyasztói szemlélet jelentős nézetkülönbségekhez vezet a családi élet milyenségével kapcsolatban. E nézetkülönbségek alapján akár a családi kötelékek meglazulásáról is beszélhetünk.

Lényegesen megváltozott az apa helyzete. Mivel a család jövedelme már nem kizárólag tőle függ, hiszen a legtöbb családban az anya is állásban van, a család többi tagja már másképpen viszonyul hozzá, mint régen. Az apa nehezen tud belenyugodni, hogy már nem családfő. Mindenben mérvadó szerepe már a múlté, s aki ma is úgy próbál viselkedni, mint nagyapja vagy ükapja, ellenállásba ütközik, helyzete komolytalanná válik. A mai családban az apa tudásával, előnyös tulajdonságaival, példás magaviseletével alapozhatja meg tekintélyét.

Persze, más oka is van annak, hogy megváltozott a szülők és a gyermekek kapcsolata. Ennek a változásnak nemcsak előnyei, hanem hátrányai is vannak. Nemrég még nálunk is sokan állították, hogy a család (és még inkább a házasság) válságba jutott. Az aggodalmak azonban alaptalanoknak bizonyultak, jóllehet nem kétséges, bizonyos társadalmi jelenségek alapján arra kell következtetnünk, hogy csökkent a család hatása tagjainak megtartására, és bizonyos vonatkozásokban nagyobbak lettek a nemzedékek közötti különbségek. A szülők másképp gondolkodnak az életről, mint a gyerekek, másképp vélekednek a divatról, a szabad idő kihasználásáról stb.

Mindent megadni

A gyermekkultusz régebben sem volt ismeretlen jelenség, de századunk második felében új vonásokkal gazdagodott: „Ha már nekünk nem lehetett részünk sok jóban, legalább gyerekeink érezzék magukat jól.” A szülők igyekeztek mindent megadni gyermekeiknek, lehetőleg teljesítették minden kívánságukat, és elnézők voltak hibáik, túlzásaik iránt. Hogy a szülők jobb életkörülményeket igyekeznek biztosítani gyermekeik számára, az természetes és társadalmi szempontból is kívánatos törekvés. Nem mellékes azonban, hogy végül is miben jut kifejezésre. A szülők egy része azt gondolta, hogy a „többet adni” csak anyagi javakra vonatkoztatható. Megfeledkeztek arról, hogy az életben más fontos értékek is vannak, amelyek szintén lényegesen befolyásolják gyermekeink életét. Többek közt ez az egyoldalúság idézte elő azt, hogy a fiatalok ma másképp vélekednek az életről, a feladatokról, a kötelességekről. A gyermek túlzott követeléseinek kielégítése nem válik előnyére sem a gyermekeknek, sem a szülőknek.

A külső és belső nehézségeket együttes erővel kell leküzdeni, az érzelmi kapcsolatokat ápolni kell, s az igényeket össze kell hangolni. ĺgy erősödnek a családi kapcsolatok, így válik a család olyan közösségé, amely biztonságot ad a gyermekeknek és a szülőknek is.

A szerző gyakorló pedagógus

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?