Szépen tálalt titkok könyve

Vámos Miklós könyveit sokan szeretik, főleg azok, akik még a 90-es években ismerték meg őt a tévéből. Írói stílusa nem forradalmian újszerű, de nem is bántóan középszerű. Mon-datai gördülékenyek, történe-tei közérthetőek, szereplőivel a legtöbb olvasó könnyedén azonosulhat. Olyanok ezek a szövegek, mint a négysajtos pizza vagy a csokoládé-vanília fagyi, ha értik, mire gondolok.

A nemrég megjelent Töredelmes vallomás című kötet apró szösszenetek gyűjteménye. A fülszöveg szerint olyan vallomások ezek, „amelyeket kicsit – vagy nagyon – szégyell az ember, s nem szívesen mesél el, még baráti vagy családi körben sem”. Ez aztán a paradoxon! Hiszen ha a hozzá legközelebb álló emberekkel sem szívesen osztja meg a szerző ezeket a sztorikat, akkor vajon miért tárja őket a széles nyilvánosság elé?!

Vámos Miklós (aki Tibor is) az elmúlt pár évben a Vasárnapi Hírek című lap számára írta rendszeresen ezeket a rövid szövegeket. Rögtön a kötet elején azt magyarázza nekünk, mekkora méret számít már novellának (10–12 ezer karakter), milyen szigorú terjedelmi megkötésekkel dolgoznak a hetilapok, hogyan próbálták őt a szerkesztők arra ösztökélni, hogy minél rövidebb írásokat adjon le, és ő hogyan igyekezett teljesíteni az óhajaikat. Ez a méricskélés némiképp meglepő – olyasfajta műhelytitok, amelyet nem feltétlenül lenne muszáj az olvasó orrára kötni, aki ugyebár épp egy szépirodalmi alkotást készül elolvasni. Ha pedig a szerzőt húzásra, kelletlen sűrítésre kényszerítette a helyszűke a lapnál, akkor most itt (lett volna) a ragyogó alkalom, hogy a kötetverzióban kedvére bővítsen, kifejtsen, árnyaljon, taglaljon.

Sebaj, lendüljünk át ezen a problematikán, nézzük magukat a szégyenletes történeteket: vajon mit akart Vámos Miklós annyira eltitkolni, hogy papírra vetette. Egyszer ellopott egy szép szótárat a Yale Egyetem könyvtárából, aztán az esetleges kellemetlenségektől tartva másnap visszacsempészte. Egy csapat csibész gyerekkel együtt meglógott az étteremből, hogy a számlát a társaság lúzere fizesse. Tiltott helyen végezte a kisdolgát. Egy barátja temetésén nem árulta el az elhunyt link fiainak, hova rejtette apjuk a dugi dollárjait. Udvarlás közben úgy megégette a kezét egy öngyújtóval, hogy a sürgősségin kötött ki.

Vannak humoros, de szívszorító történetek is, minden életszakaszból. Például az apjával kapcsolatos 1956-os kaland, amelynek folyományaként a hétéves fiú dadogni kezdett, és egész gyerekkorát pokollá tette ez a fogyatékosság. A szüleiről és fiatal éveiről szóló részeken érződik egy nehéz korszak szűk levegője, a boldogulás, érvényesülés lehetetlensége. Az a folyamat, ahogyan a kisembert lassan felőrli a rendszer – fizikailag és lelkileg egyaránt – , az ügyesebbek pedig igyekeznek minden szalmaszálba belekapaszkodni. Vámosnak ilyen volt a más műveiben (pl. Félnóta) sokat emlegetett Gerilla együttes, amelyet később igencsak szégyellt.

Szívet melengetően ír iker fiairól, ezek talán a legerősebb részek. Nagy pozitívum például, ha a felnőtt képes beismerni a gyerekének, hogy hibázott, tévedett. Keserédes hangon számol be két házasságának dugába dőléséről, de itt nem igazán keresgéli, hol rontotta el. Az öregedés, a testi változások érezhetően megviselik, sokat foglalkozik velük – ezekbe a részekbe próbál minél több humort vinni, de a vékony hártyán átüt az elmúlástól való félelem. Szintén gyakori téma a kezdeti szűkölködésből lassan anyagi jólétbe forduló financiális helyzete, csakúgy, mint az írói lét előnyei és hátrányai, az irodalmi „közélet” működése. Több szövegben egyszerre bujkál dicsekvés és panaszkodás, a kettő kiegészíti egymást.

Aki olvasott már néhány Vámos-művet, ismerheti e történetek egyikét-másikát, és olyan érzése támadhat, hogy egy régi házibarát sztorizását olvassa. A lapközlések miatt pár információ vissza-visszatér, ezeket akár ki is lehetett volna rostálni, hiszen mi nem folytatásokban, hanem folyamatosan olvassuk a szöveget. De fene tudja, lehet, hogy az ismétlés tényleg a tudás anyja.

Ha kíváncsiak rá, milyen problémák foglalkoztatnak ma egy népszerű írót, hogyan lehet kellemetlen dolgokat szépen becsomagolni, a feltörő fájdalmas emlékeket „helyükre tenni” – vagy egyszerűen kiírni magunkból a megkönnyebbülés reményében –, olvassa el ezt az őszintének szánt könyvet.

Vámos Miklós: Töredelmes vallomás. Athenaeum, 2018. 248 o.