Száznegyvenegy szerepben

Komárom. Ismét Múzeumi Szalon volt november tizennegyedikén szerdán a Komáromi Jókai Színház Vasmacska Stúdiószínpadán, melyet mintha éppen ilyen meghitt hangulatú beszélgetések helyszínéül hoztak volna létre. Jarábik Gabriella, a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumának igazgatónője elmondta, nagy örömmel tettek eleget Tóth Tibor színidirektor kérésének, hogy a Komáromban az idei színházi évad során rendezett estek vendégei az 55. születésnapját ünneplő színház alapító tagjai legyenek.

Miklósi Péter, a Múzeumi Szalonok állandó házigazdája ezúttal a hetvenhat éves Bugár Béla színművészt faggatta. A stúdiószínpad nézőterén zömében a művész pályatársai ültek. „Csak ülve köszönök. Nem szívesen állok fel, mert nagyon nehéz” – utalt fájó lábára a művész, majd elmondta, zenész szeretett volna lenni annak idején, hiszen egész rokonsága nótás kedvű, zenét szerető emberekből állt. „Hogy végül miért lettem színész? Mert tizenöt éves koromban megaláztak. A bátyám Modorba szerződött aratómunkásnak, én pedig vele tartottam. Marokszedő voltam, eléggé megviselt a munka. Egyszer az intéző megvert lovaglóostorral. S amikor befejeződtek a munkák a földeken, eldöntöttem, hogy én ezt többé nem csinálom” – emlékezett Bugár Béla. Szabóinasnak ment, mert az unokabátyja szabó volt. Akkoriban mindenki, aki csak tehette, színházat játszott. Nekik is lett műkedvelő társulatuk otthon, Pozsonyeperjesen. Ötvenben volt egy műkedvelő színházi fesztivál Dunaszerdahelyen. A zsűrinek megtetszett az alakítása, mert közvetlenül az előadás után behívták Pozsonyba, színészválogatásra. ĺgy került a Faluszínházba, melynek Turner Zsigmonddal – aki a következő komáromi Múzeumi Szalon vendége lesz – és Ferenczy Annával alapító tagjai voltak. Ötvenkettőben azután, amikor megalakult a Komáromi Magyar Területi Színház, kilencen jöttek át a Faluszínháztól, a többieket toborozták.

Alig került a MATESZ-hoz Bugár Béla, elvitték katonának. Csillogó szemmel mesélt a színész Miklósi Péternek a Trencsénben töltött katonaévekről. Arról, hogy istállóparancsnok volt, azután arról, hogy a tiszteket levetette a hátáról a ló, őt azonban soha. Miklósi Péter kérdéseire válaszolva elárulta, régen akkora haja volt, hogy fodrászversenyekre is járt. Az idő múltával egyre érzékenyebb lett, manapság gyakran meghatódik, bevallotta, olykor sír is.

Természetesen híres szerepei is szóba kerültek. Miklósi Péter látta az előadásokat, melyekben Bugár Béla emlékezeteseket alakított, így saját benyomásai alapján kérdezhetett. A színész pedig mesélt. George szerepéről az Egerek és emberek című drámából. „Nádasdi Károly játszotta Lennie-t. Civilben úgy hívott, hogy bátya. Szeretetre méltó ember volt. Amikor a szerepem szerint agyonlőttem az előadásban Karcsit, tényleg sírtam” – tudtuk meg. Legszebb epizódszerepe A tanítónő Lovászinasa volt. A Kiálts város! című színműben szerepelt utoljára. „Az előadás után Szabó Magda, a darab írója gratulált, és azt mondta, éppen ilyennek álmodta meg azt a figurát.” Hetvenhat főszerepet, hatvanhat kis- és középszerepet játszott, nem kevesebb, mint száznegyvenegy darabban.

Ha visszapörgethetné az időt, Bugár Béla mégsem lenne ismét színész. „Devalválódott a kultúra, különösen a színház. Mert mi ma egy színész? Semmi. Kik nyüzsögnek a kultúrában? Ha sztár akarsz lenni, hívd fel Balázst a tévében. Üzlet ez! Minden a pénzről szól” – sorolta a művész. „Mindig ilyen indulatos vagy?” – kérdezte erre a beszélgetőtárs. „Igen. Nagyon könnyen indulatba tudok jönni ilyenek láttán” – jött a válasz.

Majd az utolsó kérdésre megdöbbentő választ adott. „Milyen terveid vannak még?” – kérdezte Miklósi Péter. „Meghalni – felelte Bugár Béla. – Csak egytől félek: a szenvedéstől. De már mindent elrendeztem, mindennel elszámoltam. A sírfeliratom is megvan a temetőben.” Azután fájós láb ide vagy oda, felállt, és a széknek támaszkodva elszavalta Ady Endre Góg és Magóg fia vagyok én című versét. A beszélgetést a közönség hosszú, ütemes tapsa zárta.

A legvégén a Múzeumi Szalonok hagyományos programpontja, az ajándékozás következett. Bugár Béla egy ötödikeseknek szóló, hetven évvel ezelőtti tankönyvet hozott a múzeumnak, meg egy háromszög formájú apró jelvényt: őrizte több mint ötvenöt évig. A háromszögbe egy színházi maszkot és egy búzakalászt festettek. Meg két D betűt. Dedinské divadlo. Vagyis Faluszínház. Féltve őrzött kincshez jutott november tizennegyedikén este a Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma.