MTI-TUDÓSÍTÁSBudapest.
Remekművek 25 év után
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13874860804488_13.jpg.jpg?itok=_hdxUm8i)
MTI-TUDÓSÍTÁS
Budapest. Huszonöt év szünet után újra állandó kiállításon mutatkozik be a Szépművészeti Múzeum Régi Szobor Gyűjteménye; az épület második emeletén tegnaptól 109 remekmű látható, többek között Leonardo, Sansovino és Messerschmidt szobrai.
A gyűjtemény az európai szobrászat középkortól a klasszicizmusig terjedő hat évszázadának csaknem 650 művét őrzi. Komoly vesztesége volt Budapest és az ország kulturális életének, hogy ezek többsége az elmúlt negyed századot a múzeum raktárában töltötte – emlékeztetett a tárlat megnyitóján Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója. Régi adósságokat törlesztett a Szépművészeti – mondta –, hiszen az elmúlt egy év során három állandó kiállítási egység is újranyílt: a régiszobortárlat mellett tavaly a 20. századi és kortárs, egy hete pedig az egyiptomi állandó kiállítás – idézte fel a főigazgató.
Mikó Árpád művészettörténész megnyitó beszédében múzeumtörténeti pillanatnak nevezte, hogy egy kiemelkedően fontos gyűjteményi egység 25 év után ismét önálló tárlatot kapott az épületben. Bár csupán három terem áll rendelkezésére, a műtárgysor szépen kirajzolja a gyűjtemény profilját, tükrözi az északi és déli iskolák különbségeit, és lazán még a művészettörténeti folyamatot is megidézi. Bemutatja a gyűjtemény legszebb, legfontosabb alkotásait a gótikus festett faszobroktól a reneszánsz kisbronzokon át a 18. századi művekig, Riemenschneider Madonnájától Andrea Ricció munkáján át Messerschmidt karakterfejeiig.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.