Budapest. Egyik legsikeresebb bemutatóját zárta a Magyar Nemzeti Galéria: négy hónap alatt mintegy 180 ezren nézték meg a Mednyánszky-emlékkiállítást.
Rekord látogatottság
A mintegy ötszáz Mednyánszky-művet, festményeket és grafikákat felvonultató emlékkiállítás iránt oly nagy volt az érdeklődés, hogy a tárlat egy héttel tovább tartott nyitva, illetve az utolsó két hétben este nyolc óráig fogadták a látogatókat.
Az eddigi legteljesebb Mednyánszky-emléktárlaton a budavári intézményben őrzött Mednyánszky-művek mellett a Szlovák Nemzeti Galériából származó alkotásokat is meg lehetett tekinteni. Több festményt első ízben láthattak az érdeklődők.
Áprilisban a pozsonyi Szlovák Nemzeti Galériában nyílik nagyszabású válogatás Mednyánszky László életművéből, majd ősztől Bécsben lesz látható összeállítás az 1852-ben született, 1919-ben elhunyt alkotó munkáiból. (MTI)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.