Pro Musica Nostra vasárnaptól

Pro Musica Nostra

Október első napjaiban a nyitrai, a gömöri és a kishonti régióban is rendeznek koncerteket a Pro Musica Nostra című nemzetközi komolyzenei fesztivál keretén belül.

A fesztivál nyitrai régióra vonatkozó, Pro Musica Nostra Nitriensi elnevezésű része több helyszínen játszódik majd, október 1. és 7. között Nyitra mellett Érsekújvárban, Kistapolcsányban, Gímeskosztolányban, Tótmegyeren, Bélán és Komáromban tartanak koncerteket. A Pro Musica Nostra Gömöriensi október 2-től 8-ig tart, a koncerteket Karaszkón, Rozsnyón, Ochtinán, Krasznahorkaváralján, Pelsőcön, Csetneken és Rimabrézón élvezhetik a látogatók. A fesztivál programját elsősorban kamarazene alkotja, a szervezők úgy állították össze a programot, hogy az előadások a koncerthelyszínek sajátos atmoszférájához illeszkedjenek. A nyitókoncertet a nyitrai zsinagógában tartják vasárnap délután, a látogatók a Pozsonyi Férfikar előadásában hallgathatnak meg Dvořák-, Haydn-, Schubert és Delibes-műveket, de gospelek és kortárs zeneszerzők művei is felcsendülnek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?