Még Musk is lebeszélné Trumpot a vámháborúról

Donald Trump Elon Musk

A Washington Post értesülései szerint Elon Musk felszólította Donald Trumpot, hogy vonja vissza az általa a múlt héten bejelentett kereskedelmi vámokat. A tech-milliárdos közbelépése azonban a lap informátorai szerint egyelőre nem vezetett eredményre.

Korábban több elemző is jelezte már, hogy Donald Trump amerikai elnök és jobbkeze, a kormányzati hatékonysági hivatalt vezető, milliárdos Elon Musk egyszer akár össze is különbözhetnek. Ez eddig legjelentősebb nézeteltérés forrása végül az amerikai elnök által kirobbantott vámháború lett. 

A milliárdos, aki Trump tanácsadójaként az amerikai közkiadások lefaragásán dolgozik, a hétvégén a Matteo Salvini vezette olasz szélsőjobboldali Liga firenzei kongresszusán adott interjújában a vámok lenullázását követelte. A jelek szerint Musk ebben egyetért Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével, aki hétfőn szintén az EU és az USA közötti vámok eltörlését javasolta.

Musk felvetésének hátterében egyébként feltehetően az áll, hogy a Tesla negyedéves eladásai meredeken zuhannak, nem függetlenül a Musk politikai szerepvállalása miatt kialakult, egyre erőteljesebb ellenérzések mellett. A vállalat részvényeivel a legutóbbi, hétfői záráskor 233,29 dolláron kereskedtek, ami több mint negyvenkét százalékos visszaesést jelent az év elejéhez képest.

A Fehér Ház és Elon Musk egyelőre nem válaszolt a Reuters ezzel kapcsolatos megkeresésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?