Pink szókimondó albumot ígér

Az énekesnő a 2004-es Try This című lemezénél egy sokkal jobbal szeretne visszatérni. A korong Európában ugyan sikeres volt, de az amerikaiakat jobbára hidegen hagyta, és Pink sem volt vele maximálisan megelégedve.
Negyedik lemezének előkészületei egy New York-i stúdióban folynak.

Az énekesnő a 2004-es Try This című lemezénél egy sokkal jobbal szeretne visszatérni. A korong Európában ugyan sikeres volt, de az amerikaiakat jobbára hidegen hagyta, és Pink sem volt vele maximálisan megelégedve.

Negyedik lemezének előkészületei egy New York-i stúdióban folynak. Szerinte az új dalok jobban tükrözik majd lelkiállapotát, vágyait és a világról alkotott képét, mint a korábbi szerzemények. „Amerikai állampolgárként elmondhatom, hogy nagyon ki vagyok bukva. Rengeteg dolog van, amiről beszélnem kell. A hajléktalanokról, a női egyenjogúságról és az állatok védelméről. Az emberek szerencsére figyelnek rám, ezért eljött az idő, hogy felemeljem a hangom. Szókimondó anyagot szeretnék, amely több zenei stílust egyesít. Most ezen a házasságon dolgozom” – nyilatkozta. (o, pj)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?