„Partinagylajosul” írni

Napjaink egyik legnépszerűbb magyar költőjével – aki „azt csinál a nyelvvel, amit akar”, és aki nem mellesleg novellákat, regényeket, drámákat is ír, valamint műfordít – a jeles hazai irodalomkritikus és költő pályatárs, Németh Zoltán beszélgetett. (Parti Nagy egy valódi PNL-szakértőt kapott beszélgetőtársként, hiszen Németh Zoltánnak három éve jelent meg a róla írt monográfiája.)

Rögtön a bevezetőben nem csupán azért került szóba József Attila, mert évtizedek óta az ő születésnapján, április 11-én ünnepeljük a költészet napját, hanem – amint azt Németh Zoltán megjegyezte – azon elemi erejű kapcsolat okán is, amely József Attila és Parti Nagy költészetét összeköti. Hogy milyen Parti Nagy viszonya József Attilához, és mit gondol a modern magyar költészet azon vonulatáról, amely ezt a fajta poézist folytathatatlannak ítélte? „Nem nagyon lehet József Attilától egy pontnál jobban eltávolodni, mert attól a magyar költészeti hagyománytól távolodsz el, ami nélkül, azt gondolom, semmi nincs. Talán meredeknek tűnik, ha azt mondom, hogy ez a tágan vett Nyugat hagyománya. Ez a fajta költői tudás, költői zsenialitás, a költői képalkotásnak ez az elképesztő könnyedsége számomra a Nyugat-féle verscsináló hagyományhoz tartozik. … A saját életemben kamaszkorom óta hol közelebbről, hol távolabbról ott keringtem ekörül. Nem is úgy élem meg, hogy József Attila körül keringek, hanem hogy a költészet körül, egy zéruspont körül. Nem nagyon lehet, én legalábbis nem nagyon tudom megkerülni. Természetesen lehetne konstruálni radikálisan másfajta költészeteket, illetve lehetne nézni költészeteket nem József Attilán keresztül. Én tulajdonképpen még a Weöres Sándor költészetét is József Attilán keresztül tudom nézni. De ez az én bajom. Lehetne máshogy, csak én egy egészen különleges nagy költészetnek gondolom az övét, és nemcsak az övét, mert sok nagy költészet van.”

Parti Nagy Lajos műveiben rengeteg József Attila-idézet olvasható, sőt, József Attila „idős kori verseit” is megírta másfél évtizeddel ezelőtt. Elárulta, a Notesz című versciklus József Attila Töredékeinek mintájára született. „Úgy volt ez kitalálva, hogy ez egy notesz, amibe József Attila kézzel beírja ezeket a szövegeket, olvashatatlan sorokkal, kipontozottságokkal. Az lett volna az igazi, hogyha egy az egyben imitálni tudom József Attila írását, de azt iszonyú energia lett volna megtanulni, sokkal nagyobb, mint „józsefattilául” írni.” Az „idős kori József Attila-versek” egy irodalmi felkérésre születtek: Zelki János tévés és rádiós újságíró kért fel több költőt tizenöt éve erre a lírai játékra. Parti Nagy Lajos visszaemlékezése szerint elég bizarr játék volt, de, tette hozzá, mivel József Attila esetében elég transzparens életről van szó, nem volt nehéz végiggondolni, mi történt volna vele, ha nem lesz öngyilkos 1937-ben. Fiktív JA-biográfiájában eljátszott a gondolattal, mi lett volna, ha a költő – túlélve 56-ot – a hatvanas években „bekerül a létező szocializmus egyik élő temetőjébe, az elmegyógyintézetbe”, és ott írja a verseit. Parti Nagy Lajost, mint mondta, kezdettől fogva izgatta az a fajta folytonos diszkontinuitás, amely a Töredékeket jellemzi – „igazából egybefüggő szövegek, mindig nagyon erős törésekkel, éles vágásokkal, éles snittekkel”, és szerette is írni a Notesz-versciklus darabjait.

Egy költészet napi körkérdésre, amely a kedvenc verséről faggatta, Parti Nagy mégsem József Attila-verset említett, hanem Kosztolányi Hajnali részegségét. „Miért is? Harminc másikat lehetne mondani, ami fontos, ez jött a számra, a Hajnali részegség, minden slágerségével együtt. Mert egy jó vers. Olyan mutatvány az öreg Kosztolányi részéről, amit innen nézve szerintem már nem lehet nem ironikusan olvasni. Egyféle érzelmes iróniával. Nem lehet ezeket a cselédlányrímeket máshogyan olvasni. És hát zseniális. Elképesztően tudja a habcsókot márványból megcsinálni.”

Szó esett még arról is, hogy kik hatottak rá a legjobban, ki vagy mi volt az ihletője „maszkos” költészetének, amelyek olyan méltán híressé vált „neves alkotókat” adtak a magyar irodalomnak, mint Sárbogárdi Jolán, Virágos Mihály vagy épp Mantin Lajos Tasziló „Nehéz nevet választani. A túl beszélő sem jó, meg a túl hétköznapi sem. A @félbeszélő@ név az igazán jó.”

A kérdésre, miért nem ír több saját drámát, így válaszolt: „Miért kell nekem saját drámát írni? Csak azért, hogy eggyel több legyen? Annyi dráma van a világon. Nincs bennem az a késztetés, hogy amit én gondolok a világról, a színpadon kellene prezentálnom.” Egyébként, mint megjegyezte, majdnem két tucat drámafordítását is saját műveinek tekinti, mert beleviszi a saját olvasatát is, és szereti őket csinálni.

Megtudhattuk azt is, hogy Parti Nagy Lajos jó dolognak tartja a hangoskönyveket, mert általuk azok is irodalomközelbe juthatnak, akik nem olvasnak. Grafitnesz című kötetét ő maga is „hangoskönyvre olvasta”. Mint mondta, megvan a varázsa, ha maguk a szerzők olvassák fel a saját műveiket. „Régen az írók azt gondolták, hogy a szöveg az szent, és csak a papíron él, ezért elmotyogták a szövegeiket. De rájöttek, hogy ez nem jó.”

Szerinte a pályatársai hangoskönyves felolvasásai között vannak kifejezetten színészi teljesítmények is, mint például Tandori Dezsőé vagy Kornis Mihályé. Ugyanakkor, véli, azok a költők is hátborzongatóan zseniálisak tudnak lenni, akik rossz hangsúllyal, mégis valami pluszt hozzáadva olvassák/olvasták fel saját műveiket, mint Pilinszky János, Kormos István vagy éppen Weöres Sándor, aki úgy szavalta saját verseit, mint „egy asztmás kismacska szárnyakkal”.

Arról viszont, hogy Parti Nagy Lajos az élvezetesen felolvasó szerzők közé tartozik, meggyőződhetett a pozsonyi közönség is, hiszen desszertként A pecsenyehattyú és más mesék című legutóbbi kötetének igazi „partinagylajosos” ínyencségeiből kaptunk ízelítőt Az ördög darálója című mese által. Melegen ajánlom korhatár nélkül. Pokolian szórakoztató.