Parti Nagy Lajos 70 éves

Mások az sem tudják, ki ő, illetve hallották már a nevét, de amolyan fura, alternatív költőnek könyvelték el. Megint mások harciasan idegenkednek mindattól, amit csinál. És szerintünk ez így van jól, hiszen egy kortárs alkotó váltson ki minél szélsőségesebb reakciókat.

Ugyanott született, ahol Babits Mihály, nyilván azért, hogy a nagy elődhöz hasonlóan elmondhassa magáról, hogy „Szekszárdon születtem, színésznőt szerettem.” Katonatiszt édesapját az ország különböző pontjaira helyezték, ezért gyermekéveiben nem igazán kérdezték őt, hol szeretne élni: Tolnán, Kaposváron és Székesfehérváron töltötte az iskolás kort, ez utóbbi városban érettségizett. A főiskolát Pécsett végezte, ahol 1977-ben kapott magyar–történelem szakos tanári diplomát. Ezt követően a Baranya megyei könyvtár munkatársa, majd 1979-től 1986-ig a legendás pécsi Jelenkor folyóirat szerkesztője volt, első versei is itt jelentek meg.

Több interjúban említette, hogy Pécs, a Jelenkor és annak tágabban értelmezett szellemi köre meghatározó volt számára. 1986 óta szabadfoglalkozású író, 1991 és 1993 között a Magyar Napló versrovatát szerkesztette, 2001-ben Berlinben volt ösztöndíjas. Első verseskötete, az Angyalstop 1982-ben jelent meg. Itt és az ezt követő kötetekben (Csuklógyakorlat, Szódalovaglás, Esti kréta) már tetten érhető fogékonysága a groteszk, a paródia, a nyelvi játékosság és a nyelvi humor iránt.

2003-ban megjelent, válogatott és új verseket tartalmazó kötete, a Grafitnesz kritikusai szerint „a kortárs magyar líra egyik legkarakteresebb és legnagyobb elismerés övezte teljesítménye”. 2017-ben, tizennégy év után ismét verseskötettel jelentkezett, az „őszológiai gyakorlatok” alcímet viselő Létbüfé „a költészet igazi mesterfoka”.Prózaíróként 1990-ben tűnt fel, ekkor jelent meg a Jelenkorban egy ismeretlen szerző, Sárbogárdi Jolán A test angyala című kisregénye, „habszódiája”, amelyhez a neves irodalomtörténész, Balassa Péter írt kommentárt.

Hamarosan kiderült, hogy a bájosan dilettáns írónő maszkja mögé Parti Nagy Lajos bújt, aki a romantikus regényfüzetek paródiáját alkotta meg. A test angyala megjelenése után a Magyar Napló felkérésére Parti Nagy tárcanovellákat írt: ezekből állt össze a Se dobok, se trombiták című gyűjtemény, illetve A hullámzó Balaton című elbeszéléskötet egy része.A 2006-ban publikált A fagyott kutya lába című novelláskötet címadó írásából és A hullámzó Balaton novellából készítette Pálfi György a nemzetközi sikert aratott Taxidermia című filmjét. Az Élet és Irodalom hasábjain megjelenő rövid publicisztikai írásaiból, a magyarországi közéletre reflektáló „magyar meséiből” 2012-ben jelent meg kötete Fülkefor és vidéke címmel, majd 2014-ben ennek folytatása és lezárása a Fülkeufória (és vidéke, százegy új magyar mese). 2019-ben a Félszép című kötetben az 1995 és 2018 között különböző lapokban megjelent írásait, rövidprózákat, tárcákat, naplócédulákat, publicisztikákat publikálta.A kisprózai írások mellett 2000-ben regénye is napvilágot látott, a Hősöm tere című antiutópiában egy dehumanizált világban a szélsőjobboldali galambok veszik át az uralmat Budapesten. A mű németül is megjelent Meines Helden Platz címmel. 2021-ben jött ki Kner Piroska 1915-ben írott szakácskönyve, amelyhez Árnyékporocska. Emlékmondatok Kner Piroska életéből címmel Parti Nagy írt kísérő könyvet. Ebben a családi levelezés és más dokumentumok alapján idézi meg Kner Piroska életének fontosabb mozzanatait, bepillantást nyújtva a nagy múltú nyomdász- és művészdinasztia sorsába.

A kilencvenes évek elejétől Parti Nagy színpadi szerzőként is bemutatkozott groteszk látásmódú, parodisztikus darabjaival: Ibusár, Mauzóleum, A hét asszonya, Bandy-lányok, Bivaly-szuflé. Drámafordító, vagy inkább drámaátíró munkássága saját színműveinek megjelenésével egy időben indult az Elnöknők magyarításával, és olyan darabokkal folytatódott, mint például Moliére Tartuffe-je, a Sógornők című komédia, a Hat hét, hat tánc című édesbús színmű, A kellékes című monodráma, a Sírpiknik című tragikomédia.A kritika „a rontott köznyelv professzionális használójának” tartja őt. Számos rangos díj birtokosa: 1992-ben megkapta a József Attila-díjat, 1996-ban a Magyar Köztársaság Babérkoszorúját, 2004-ben a Magyar Irodalmi Díjat, 2005-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjét. 2007-ben Kossuth-díjas lett, 2012-ben Déri János-, 2019-ben Hazám díjat kapott. 2021-ben a Bertók László Költészeti Díj első díjazottja lett.

Következzék most egy nagy vers a hazához, amelyet egyszer remélhetőleg tanítani fognak az iskolákban, a rendszerváltást követő bő évtized szépirodalmi lenyomataként. 

Parti Nagy Lajos

Szívlapát
(holaha zanzák)

„hezitt állok, mást nem tehetek"

Egy originál haza-ötlet
hiányzott péntek éjszaka.
Az égbolt füstös, lomha kotlett,
szállongott rím és vérszaga.
„Elmentem és megyek haza",
de hogy hová, az fel nem ötlött,
fáradt agyam a fellaza
memórián át kikönyöklött.
A Duna csak folyt és Plaza,
folyott le rajta kurd, török, lett,
múlt és jövő híg halmaza,
folyott le szerzet és öröklet,
elmentem én hová haza,
s a rím kedvéért negyed öt lett.

Ezernyi fajta népbe töppedt,
de hetyke elmebajsza áll,
láttam, egy szónok ordibál:
csak keze van, mit égbe lökhet,
mert bár a múlt merő öröklet,
miért, hogy sorsa íly fatál',
s csörgőként rázva csontos öklet,
azt hiszi, megdeterminál?

Ha nyelvvel és ha felesel,
ha Cola Light, ha langy melasz,
ha pótkávé, mit teleszel
kenyérrel nénikém tavasz,
ha egyfogaddal megeszel,
a nyammogásod is vigasz,
ha fel-feldobott kő leszel,
ha óvatlan vagy épp ravasz,
és mondjuk puff, és rámesel,
hazám, hazám, te Mol, te Shell,
te szép aranykalászvegasz,
tiéd vagyok, bármit teszel,
tehozzád mindenem ragasz
kodik s adyk.

Mentem haza, s a haza hol van?
halkan szuszogtak kinn a fák,
álltak mint ágyúk, huzagoltan,
s szétágyúzták az éjszakát.
A rím kedvéért: bandukoltam,
mögöttem már a Jászai,
és jöttek vélem szembe holtan
kockacsaták vén ászai,
aranypufajka rajtuk, könnyű, vattás,
itt minden éjjel hídavattás.

Az én hazám kopott kabátú,
de nékem zizzenő dzsoging,
szemében egy-egy szívlapát bú,
csuklik kicsit, kicsit meging,
a forma rácsán rendre átbú
(bár össze kéne tartanom)
a szertelóbált kezü-lábú,
de hazafias tartalom,
mit illenék kiköltenem:
hazám hazám te min – de nem.

Engem a látvány meghazáztat,
én városom megkönnyezem,
Budapest, mint egy nyári láz hat,
és lázmérővel szúr szemen.
Mint szerteszórt, lágy pislogás,
nézlek, higanygőz partidon,
te százszor összejárt kamás',
mennyit kibír egy versidom,
csámpás rímecskék mennyi ökrét,
és mennyi rep kényt, limlomot,
mi egy kádmélyi szürcs öröklét
rossz lefolyóján elfolyott,
vagy most folyik le rajta épp,
titá titá ez töltelék.

A péntek éj most foszlad át,
keletről bordó kombiné,
tolnak egy rózsaszín ladát
az utcán Zombi s Zombiné.
Mivel a Zombi készüléke
tök lemerült Vecsés alatt,
s az eröltetett feltöltése
leszívta nékik a Ladat.

Hazám, kiírtam már magam,
s ha olykor, dinnyehéj nyomán,
verses lovam megúsztatam,
novell kéne inkább s román,
s ha épp novell, félig román,
vagy tán egészen az,
lírám szájában édesül az étel,
két szék között, az már igaz,
mire megy gyémánttengelyével
ki nem nyugodhat egy lován?

Hazám, te szép vezérfonál,
ne hidd, hogy elveszítelek!
A hajnal már a sarkon áll,
köztisztaságimunka kezd.
Elszódalolt egy évtized,
s bár törmelék az lenne még,
mi csattogott volt, hév tüzed,
akár a gáz, dünnyögve ég,
dünnyög a lumbágós derék,
a század kissé megtized,
kevesebb lend és több kerék,
s nátótag lettek Ischlerék.

Az éjjel bársony nescafék.
Hűltek az utcán, két csapott
kanál és tejporszármazék;
rányitottam a vízcsapot.
Ki ínyenc, az tán fölsikolt,
de lassabb volt a gáz, min
a kávévíz csak tapsikolt,
és dongott, mint a jázmin,
szellőzködött a nagy melegbe,
míg odva mélyén elsimedve
morgott e nyelvi mű miatt,
morogjon, aki buksi medve,
édes hazám, ne vedd szivedre,
hadd legyek hűs