Papírkövek és tókozmosz

Dunaszerdahely. Tizenhetedik alkalommal rendezték meg a Kortárs Magyar Galéria hagyományos művésztelepét. A részt vevő művészek ott készült alkotásaiból a Vermes-villa emeleti termeiben látható kiállítás. A művésztelepen három ge-neráció találkozott. A leg-fiatalabbak, Sáfár Kitti és Egervári Júlia most indulnak a pályán. A városban szerzett élményeikről kérdeztük őket.

Milyen érzéssel álltatok a művésztelepet lezáró kiállítás megnyitóján?

Kitti: Egerben az Eszterházy Károly Egyetemre jártunk mindketten, és végzős évünkben a diplomakiállítás kapcsán kaptuk jutalmul, hogy eljöhettünk a dunaszerdahelyi művésztelepre. Egyetemünk korábban is nagyon sok lehetőséget biztosított arra, hogy részt vehessünk művésztelepeken és különböző kiállításokon. Minden művésztelep hasznos tapasztalat. Eredményes olyan művészeket megismerni, akikkel előtte nem találkoztunk. Maga a kiállítási lehetőség és hogy egy másik országban is bemutatkozhatunk, számunkra, fiatal alkotók számára nagyon nagy dolog.

Júlia: Mind a ketten rész vettünk már néhány művésztelepen, ami mindig jó lehetőség. Számomra nagyon fontos, hogy mennyire tudom felvenni a kapcsolatot az adott helyszínnel. Egyben izgalmas kihívás, hogy a helyi adottságokból mit tudok kihozni, hogy tudom kihasználni a helyszín jellegzetességeit.

Dunaszedahelytől mit kaptatok?

Júlia: Az idő rövidsége miatt sok mindent nem tudtunk befogadni. Az egy hétből a legtöbb időt alkotással töltöttünk. Előbb persze rá kellett hangolódnunk a körülményekre, a közösségre, meg kellett ismernünk egymást. A társaság összetétele is befolyásolja az alkotás milyenségét. A termálfürdő területén voltunk elszállásolva, ezért mindkettőnket a tó és a környéke ihletett meg. Innen merítettünk, nem annyira a város, a belváros közegéből. Mivel természeti környezetben voltunk, egy kültéri munkát is készítettünk, az Inga című alkotást, amelyet a strand területén lévő parkban installáltunk.

Erről fotók láthatók a kiállításon. Mit üzen ez a mű?

Kitti: Az egyetemi évek alatt mi ketten nem nagyon kollaboráltunk. Az a tapasztalás, hogy itt létrehoztunk egy közös munkát, fontos és üdítő volt mindkettőnk számára. Az Inga azt szimbolizálja, hogy egyszeri találkozás eredményeként is tudnak alkotók közösen létrehozni olyan műalkotást, amely sokatmondó lehet és fontos mások számára is.

Egyéni munkáitokban mindketten a természetből indultatok ki.

Kitti: Grafikusként végeztem, otthoni munkáim hasonló technikával ugyan, de teljesen más témában készültek. Az elmúlás, az enyészet kérdéskörével foglalkoztam inkább. Dédanyám elhagyatott háza inspirált. Papír felhasználásával a ház ablakáról mintát vettem, és abba helyeztem fotókat, olyanokat, amelyek szintén a lakatlan, elhagyatott házról készültek. Dunaszerdahelyen alkotott munkám technikai játék is volt. Kísérlet arra, hogy a papírt, amelyet saját magam merítek, hogyan tudom felhasználni papírplasztikához vagy kollázsok készítéséhez másként, mint eddig tettem. Az kollázst ragasztásos módszerrel komponáltam ezúttal is, de most újdonságként a képekbe különböző más faktúrákat is applikáltam, cérnával beleszőttem, hogy jobban érvényesüljön az a részletesség, ami a természeti látványban megfogott. Part című művem egy kollázskép és egy papírplasztikát felhasználó installáció. Egy homokmedencébe köveket mintázó papírplasztikát süllyesztettem. Kíváncsi voltam, a néző felismeri-e, hogy a kövek papírból vannak. Ez egy játékos kísérlet a hamis kép tettenérésére.

Júlia: Engem egyébként is foglalkoztat az ember természethez való viszonya, a közelsége vagy az eltávolodása. Vagy a természet körforgása és a mulandóság. Itt is ezzel foglalkoztam. Témaként a tavat választottam, a mikrokozmosz és a makrokozmosz viszonyát. A tó felszínéről mertem ki rajta úszó kis növényeket, képződményeket. A begyűjtött anyagot egy felületen kiszárítottam, majd feldaraboltam kis négyzetekre, és azokból állítottam össze egy kompozíciót. Azokat a mintázatokat, amelyeket a tó felszínén a véletlenszerűség hozott létre, én mesterségesen, ízlésem szerint állítottam össze, komponáltam formába. Így a véletlenszerűség és a szándékosság találkozik egy műben.

Milyen képet visztek magatokkal a dunaszerdahelyi művésztelepről?

Kitti: Nagyon sok tapasztalatot szereztünk. Több olyan alkotót ismertünk meg, akinek a munkájára eddig nem volt rálátásunk. Számomra nagyon pozitív élmény volt az itt eltöltött idő, és hogy sok kedves magyar emberrel találkoztunk.

Júlia: Ugyanezt tudom elmondani, bár nem érzem, hogy a várossal kialakult volna különösebb viszonyom. Valamilyen szinten szeparált környezetben voltunk, és az egy hét nagyon kevés arra, hogy jobban asszimilálódjunk. Az azonban nekem is pozitív élmény, hogy kedves, segítőkész embereket ismertem meg.

Mit jelent számotokra, hogy a Kortárs Magyar Galéria gyűjteményébe kerül a művésztelepen készült alkotásotok?

Kitti: Még nem tudjuk biztosan, hogy beválogattak-e minket, de szeretnénk, ha szerepelne itt munkánk. Mint mondtam, számunkra nagyon nagy lehetőség, hogy egy másik országban állíthatunk ki, lehetünk jelen.

Júlia: Nekem ez lenne az első munkám, amelyről elmondhatnám, hogy egy közgyűjteményben szerepel.