Összetört arccal sem hagyta félbe

Bár az utóbbi években gyakran nyilatkozta: nem vállal már annyi munkát, mint korábban, szeretne szép lassan takaréklángon dolgozni, különböző színházakban tíz futó előadása van, Dettre Gábor most bemutatott, erős lelki viharokat kavaró alkotásában, a Csendes éjben pedig két órán át uralja a mozivásznat.

Azonnal megérezte, mekkora súlyt fog cipelni a vállán, miután elolvasta a film forgatókönyvét?

Láttam, mekkora a szerep. Tudtam, hogy ez nem piskóta. Még úgy is, hogy a partneremmel, Vilmányi Benett-tel elosztjuk a történetet. Sejtettük, hogy ez nehéz forgatás lesz. Ráadásul tíz napunk volt rá. Előtte azonban lepróbáltuk az egészet. A forgatáson már kész jelenetekből dolgoztunk, ami nem egy merev váz, nem egy forma volt, hanem tudtuk a szerepet. Sokkal bátrabban játszik az ember, ha már övé a jelenet, tudja, mit akar ő és a rendező. Mire elkezdtünk forgatni, teljes mértékben miénk volt az anyag. A szöveg pontos volt. A helyzeteket kellett csak újjászülni.

Nem először forgatott Dettre Gáborral. A Tabló című filmjében azonban egy kisebb szerepben tűnt fel. Szempont az még egy munkája során, hogy dolgozott-e korábban a rendezővel, vagy sem?

Annyira régen volt a Tabló, hogy nem is játszott bele a mostani együttműködésünkbe. Hamar megtaláltuk a közös hangot Gáborral. Vannak rendezők, akik több próbát kérnek a jelenetek felvétele előtt, de dolgoztam olyan rendezővel is, aki már az elsőt felvette. Én szeretem, ha mindenki koncentráltan végzi a dolgát, és elsőre sikerül, amit elterveztünk. De ha mégsem, akkor bizony többször neki kell rugaszkodni. Mindig mindent, a legapróbb mozzanatot is élővé kell tenni.

Egy idős és egy fiatal, magára maradt emberről szól a történet. Az idős asszony már mindenkit elveszített, aki fontos volt az életében, a fiú szülei elváltak, anyja most lett öngyilkos. Lelkileg megroppanva, kétségbeeséséből kiutat keresve csapódik elvesztett barátja meglett korú édesanyjához. Magánemberként mennyire kavarta fel a történet?

Gábor nem árult zsákbamacskát. Tudott az én civil tragédiámról. Nem rejtette véka alá, hogy eszébe jutott a saját fiam tragikus elvesztése. Kicsit félt is, hogy ez engem mennyire fog megviselni, nehéz helyzet elé állítani, de hát ez nem így van! Drága színészmester tanárom, Pártos Géza mindig azt mondta: „Gyerekek, éljenek! Az életükből fogják megcsinálni a szerepüket.” Természetesen ő sem úgy gondolta, hogy minden élményt megkeresve, erőszakosan kell élni, mindenbe teljesen alámerülni, de nem szabad elmenni az életünk mellett. Fel kell vállalni mindazt, ami megtörténik velünk, hogy később aztán abból dolgozhassunk. Attól lehet dús egy alakítás filmben vagy színpadon, hogy te milyen emberi minőség vagy, mi mindent éltél meg. Az kisugárzik egy idő után. Pártos Géza mondta azt is, hogy harmincon felül az ember felel a vonásaiért. Hogy azok milyenek, hogyan alakulnak az arcán. A tragédiák beleépülnek a színész egyéniségébe. Azokból tud emberibb tartalmakat közvetíteni.

Nem zavarta, hogy az asszony sokszor durván, szaftosan fogalmaz?

Nem szabad, hogy civil gondolatok férkőzzenek a nézőbe. Hogy Istenem, már megint mit mondott az öregasszony? Volt kolléganőm, aki csak azért nem vállalt el egy szinkront, mert káromkodnia kellett volna. Én csináltam meg helyette. Hiába magyaráztam neki, hogy nem te káromkodsz, hanem a figura, nem értette.

Rózsi néniként a Csendes éj első képsorain, amelyek a koronavírus időszakára utalnak, kendőben, maszkban és búvárszemüvegben közlekedik. Ez a jelmeztervező ötlete volt?

Az élet hozta így. És ért egy baleset is közben, méghozzá a lakásomban. Fáradt voltam. Kialvatlan. Sűrített munkáim voltak. Minden este színház. Öt lépcsőfok választ el az ágyamtól. Nem húztam le a harisnyámat, megcsúsztam, és lezuhantam. Összetörtem az arcomat. Kórházba kerültem. Úgy volt, hogy napokig nem is lesz forgatás. Miattam. Csakhogy éjjel hazaszöktem a kórházból. Nem aludtam ott. Reggel pedig szóltam a rendezőnek, hogy találjunk ki valamit, hogy folytatni tudjuk a munkát. Ezt találtuk ki. Pontosabban: Gábor fejéből pattant ki az ötlet, hogy az asszony így védekezik a világgal szemben. De legfőképpen a vírustól, a járványtól fél. Közben össze volt varrva az arcom, a szemem fölött véres térkép éktelenkedett. Bele is vettük a filmbe, hogy baleset érte az asszonyt. A konyhában.

Ezt nevezzük abszolút profizmusnak. Nem engedte, hogy leálljon a forgatás. Miközben végződhetett volna sokkal rosszabbul is az esése.

Az volt a szerencsém, hogy épp nálam volt Gizike, a házvezetőnőm. Csak zuhanás közben nem tudott elkapni. Azonnal hívta a mentőket. Emlékszem, hogy repültem a lépcsőfokok felett. Rémes volt. Azóta nem is közlekedek nejlonharisnyában, és felraktuk a csúszásgátlókat. A saját káromból tanultam.

És a rózsaszín, csipkés szegélyű vattabugyiból készült maszk, amely külön életet él a kezében, kinek az ötlete volt?

Azt is Gábor találta ki.

A történet szerint Rózsi néni varrta. Ha a rendező azt kérte volna, hogy...

... készítsek magamnak? Nem vagyok ügyetlen, de nem örültem volna a feladatnak. Szegeden, kollégista koromban folyton hímeztetett bennünket az egyik főnevelő. Gyűlöltem hímezni. De kötögetni is. Tudtam, csak nem érdekelt. Arra sem vitt rá soha a lélek, hogy a próbák vagy a forgatások szünetében kötögessek. Felmegy az agyvizem, ha látom a kolléganőket, hogy kézimunkáznak. Én rejtvényt fejtek, ha hosszasan kell várakozni. Az legalább agytorna. Nem zavar a szerepre való koncentrálásban. Regénybe nem tudnék belemerülni. Olyan valamivel tudom csak elfoglalni magam, ami felületes, hiszen bármelyik pillanatban hívhatnak. A rejtvényfejtés frissen tartja az ember memóriáját. A horgolástól is megőrülnék. Csodálom, ámde nem szeretem.

Vilmányi Benett, aki ugyancsak rendkívüli tehetséggel, érzékenységgel megáldott színész, bátor partnere a filmben.

Növendékem volt a színművészeti főiskolán. A beszédtanára voltam. A filmezés során ez sokat nyomott a latban. Ismerjük egymást. Ez nagyon fontossá vált az összjátékunkban. Már a felvételijén is ott voltam.

A tehetsége nyilván már ott is megmutatkozott. Milyennek látta őt?

Nyersnek. Semmi önbizalma nem volt. Meg is volt ijedve szegény, mert a felvételiztető tanárai több oldalról megforgatták. Egyik ezt kérte tőle, a másik azt, a harmadik amazt. Ő meg azt hitte, hogy ez baj, holott jó volt látni, hogy mindent tud, miközben teljesen nyers. Zsámbéki Gábor lett az osztályvezető tanára.

Van a filmben olyan jelenet, amelyet különösen nehéznek talált?

Egyik jelenet nehezebb volt, mint a másik. De talán a legutolsó. Szeretem ezt a filmet. Boldoggá tett, hogy ilyen szép feladatot kaptam Gábortól.

Itt most két magányos ember talál egymásra. Az asszony már régóta egyedül él, a fiú egy szál magában sodródik ide-oda. Egymás közelében talán biztonságra találnak.

Írogatok néha egy régi barátomnak az érzéseimről. Fiatalságunk nagy része együtt telt szakmailag. Nem mindig válaszol, hiszen nincs is mit válaszolni sokszor. Kértem őt a múltkor, hogy ha zavar a grafomániám, csak annyit írj, hogy kuss! Gyönyörű választ kaptam. „Mindig felvidítanak a soraid. Olyan kevés biztos pont van az életemben, hogy már az is megnyugtat, hogy itt vagy a közelemben.” Nekem ez a vallomás felért egy csodálatos ajándékkal.

Egykori kaposvári kollégáival is ilyen szoros kapcsolatot ápol?

A mai napig nem engedtük el egymás kezét. Nagyon szép és tartalmas időszaka volt az az életünknek. A fiatalságunkat töltöttük együtt. A legtöbben már nyolcvan körül járnak. Szinte napi telefonkapcsolatban vagyunk. Ezt sokan irigylik tőlünk a szakmában.

Tíz futó előadásából kettőt emelnék ki. A Thália Színház műsorán szereplő Madám Bizsut és Martin McDonagh darabját, A koponyát. Ezek is örömdarabok?

Mindkettő. Madám Bizsu a múlt századi Budapest életének titokzatos, dévaj tekintetű alakja volt, tetőtől talpig hamis ékszerekkel feldíszítve. Így ült modellt Brassainak, a múlt század híres fotó- és festőművészének. A régi szép időket eleveníti fel a darab, amikor a Nagymező utcában és a környékén több orfeum működött. Az Arizona mulatóban ült Madám Bizsu, mint couleur locale. Mindenkin rajta tartotta a szemét. Ha valakivel kiszúrtak, a bűnös már másnap megkapta, amit érdemelt. És mindenki tudta, hogy Madám Bizsu áll a történések mögött. Harminc évre visszamenőleg fel tudta sorolni a rendőrök szeretőinek a nevét. A másik darabban, A koponyában is remek szerepem van. Maryjohnny, aki imádja az ingyen whiskyt, miközben pontosan tudni akarja, mi zajlik körülötte.

Elárulhatom, hogy októberben lesz nyolcvanéves?

Sosem titkoltam a koromat. Elképzelni sem tudtam régen, hogy én is leszek nyolcvan. Nekem egy ilyen magas korú ember már nem is élt. Én meg még itt vagyok. Úgy telnek az évek, hogy csak bámulok. Egyik helyről átnézek a másikra, és már el is futott egy esztendő. Kaptam egy kis citromfát nemrég az egyik tanítványomtól. Három citrom termett rajta. Nagy öröm ez is. Az élet egyik apró, de szívmelengető ajándéka.

A szerző a Vasárnap munkatársa