Oscart kapott érte, de már unja az Amadeust

Theodor Pištěk

Nagy büszkesége Theodor Pištěk a cseh filmgyártásnak. Ő az egyetlen közép-kelet-európai jelmeztervező, akit Oscar-díjjal jutalmazott az Amerikai Filmakadémia. A Milos Forman rendezésében készült Amadeus kosztüm-jeiért részesült e rangos elismerésben, 1985-ben.

Ma, nyolcvanöt évesen Theodor Pištěk meglepő kijelentést tesz: „Annyiszor láttam már a filmet, hogy egyszerűen unom. Beszélni sincs már kedvem róla.” Ezzel természetesen azt is jelzi: az Amadeusról ne nagyon faggassam őt. Szívesebben mesélne arról a százvalahány filmről, amelyhez ugyancsak ő tervezett jelmezeket. František Vláčilhoz három remekmű köti. A fehér galamb, a Markéta Lazarová (erre a legbüszkébb) és A méhek völgye. Jiří Menzellel a Sörgyári capriccióban dolgozott, Juraj Herzcel a Vámpír négy keréken című horrorban. Nem fordított hátat az opera és a musical világának sem. Pompás kosztümökbe öltöztette a Don Giovanni és a Monte Christo grófja szereplőit is. Jelmeztervezői munkásságát már befejezettnek tekinti, művészi tevékenységét még nem. Nagyméretű vásznakat fest fotórealista stílusban, amelyet ő maga újromantizmusnak nevez.

Hogyan lehet megunni egy olyan zseniális filmet, mint az Amadeus? Én akárhányadszor nézem is meg, mindig élvezem.

De ha annyiszor látta volna, mint én, már nem lenne kedve hozzá.

Pedig sokat köszönhet Milos Forman rendezésének. Miután átvette az Oscar-díjat, kosztümjeit Amerika több nagyvárosában kiállították. New York, Washington, Indianapolis után pedig Sydneybe is eljutottak. Ezt a fajta sikert nagyon kevés jelmeztervező mondhatja magáénak.

Ebben igaza van. Hálás is vagyok érte a sorsnak. És persze Formannak is, hiszen tőle kaptam a lehetőséget. A kiállítássorozaton kívül volt egyébként egy másik hozadéka is a filmnek. Híres amerikai divatcégek kértek fel együttműködésre. Egész kollekciókat tervezhettem volna.

Nem vállalta?

Nem vállalhattam. A nyolcvanas évek második felében jártunk, de ki gondolta, hogy 89-ben megdől a rendszer? Ha én 86-ban kint maradok Amerikában, jó ideig nem jöhetek haza. Aki disszidált, elvesztette a családját. Legalábbis hosszú évekre. Nekem akkor még élt az anyám, betegen nyomta az ágyat, a két fiam pedig iskoláskorú volt. Szóba sem jöhetett, hogy én Amerikában folytassam az életemet, ők meg itthon, a feleségem szárnyai alatt. Tehát maradt minden a régiben. Hazajöttem az Oscarral, és veszni hagytam egy óriási lehetőséget.

Festőművészi diplomával a zsebében hogyan került a csehszlovák filmgyártás sűrűjébe?

Ha van olyan, hogy véletlen, akkor annak köszönhetem. Ha nincs, akkor az a válaszom: ezt az utat jelölték ki nekem. De ami nagyon érdekes, nem a feleségem révén, aki rendezőasszisztensként dolgozott a barrandovi filmgyárban. Csevejre hívott egyszer egy akadémiai csoporttársam. Főz nekem finom kávét, és süt hozzá kuglófot, mondta. František Vláčil, a jeles filmrendező volt a férje, aki épp akkor készült A fehér galamb forgatására. Mivel a történet egy szobrászról szólt, arra kért, rendezzem be neki a filmbeli műtermet. „És ha már itt vagy, találd ki a kosztümöket is!” – mondta. Két trikó, egy nadrág. Mi másra lenne szüksége egy szobrásznak? Az én esetemben ilyen könnyű volt a kezdet.

Az Amadeusban viszont már nyolcszáz kosztümért felelt. Emlékszik még Forman felkérésére?

Éjjel hívott New Yorkból. „Lenne kedved egy nagyfilmhez? – kérdezte. Hogyne lenne?! – vágtam rá. Azonnal megegyeztünk.

Kivel volt nehezebb dolga? A rendezővel vagy a színészekkel?

A producerrel. Forman teljesen szabad kezet adott. Azért választott engem a munkára, mert tudta, hogy megbízhat bennem. Hogy majd hónapokon át bújom a képzőművészeti albumokat, járom a képtárakat, és éjjel-nappal rajzolni fogok. A tervezésben nem is gátolt senki. A producerrel is csak később voltak nagy csatáim. Amerikában minden stúdióvezető és minden producer a fogához veri a garast. A szocialista filmgyártás hozzájuk képest maga volt a paradicsom. Itthon nem folytak késhegyre menő viták, ha kimondtam az összeget. Annyit kaptam, amennyit kértem. Az állam fizetett mindent. Amerikában még azt is számon tartják, hogy hol árusítják a legolcsóbb gombokat. Keresztül-kasul utaztam az Államokban, hogy megtaláljam a legjobb, egyben legolcsóbb műhelyeket. Az Amadeusnál is éreztették velem, hogy szorít a keret, de a Valmontnál még inkább. Nem igaz, hogy Hollywoodban mindent lehet. Tévedés. Ott az sem fordulhat elő, hogy valamire azt mondod: „Ez nem megy!” Neked nem megy, mert nem tudod, hogyan oldd meg. Akkor viszont keresnek helyetted mást, aki tudja. Formannak is csak egyszer mondtam, hogy nem találok megoldást valamire. Azt felelte: „Akkor töprengj tovább!”

S a színészek? Volt, aki megkeserítette az életét?

A Salierit alakító F. Murray Abrahammel hatalmas vitáink voltak. Át akarta szabatni az összes jelmezét. Mindig azzal jött, hogy itt szorít, meg ott szűk! Tanulj meg viselni minden darabot, mondtam neki, de nem egyszer, százszor! Ha láttam, hogy közeledik felém, már fejembe tolult a vér. Ma minden interjújában elmondja, ha Salieriről kérdezik, hogy tőlem tanulta meg, miképpen kell viselnie egy kosztümöt, hogyan kell viszonyulni hozzá.

Mennyi esélyt adott magának, hogy ön kapja az Oscart?

Semennyit. Próbáltam távol tartani magam az egésztől, hogy a végén ne érjen csalódás. Folyamatosan azt ismételgettem magamban, hogy kit érdekel a hírnév, akarok én villogni? Nem! De valahogy rám ragadt az idegesség, ami azokból áradt, akik különböző kategóriákban voltak jelölve. Ott ültem a nagy sztárok között, és láttam az arcukon a reményt, a várakozást. A legjobb kosztüm kategóriájában négyen voltunk jelölve abban az évben, és mindannyian meg voltunk győződve róla, hogy David Lean kapja a díjat az Út Indiába című filmjéért. Amikor pár kockát beadtak belőle, még egy agyoncsicsázott indiai elefántot is betereltek a színpadra. Akkor már halál biztosra vettem, hogy minden veszve, Leané az elismerés. Kezdtem kifűzni a cipőmet. Erre hallom, hogy engem szólítanak. Annyi időm sem maradt, hogy visszakössem a fűzőket. Úgy szaladtam a széksorok között, hogy majdnem kiléptem a cipőmből. A pódiumon ott állt mellettem két gyönyörű nő, zavaromban mindkettőjüknek kezet csókoltam, és összevissza beszéltem. Kínos voltam?, kérdeztem Formantól a ceremónia végén. „Kínos? A frászt! Mindent jól csináltál. Lentről úgy tűnt, nagyon meghatódtál.”

Diana Ross és Jennifer Beals álltak a közelében.

Diana mellett teljesen lefagytam. Egyrészt gyönyörű volt, másrészt azt hittem, ő böködi a fejemet. A nézők kacarásztak, én nem mozdultam, megfordulni sem mertem. Jézus Mária, mi történik itt? – kérdeztem magamtól. Végül oldalra néztem, és látnom kellett, hogy nem Diana viccelődik velem, hanem az indiai elefánt. Az ormányával dolgozott a fejemen.

Formannal szoros kapcsolatban van?

Már nem beszélünk olyan gyakran telefonon, mint régen. A 85. születésnapján természetesen felhívtam őt, gratuláltam neki. Húsz évvel ezelőtt még együtt nyomtuk a pedált Franciaországban, Olaszországban. Valaki elhitette vele, hogy a rendszeres biciklizés jót tesz a szívnek, és haláláig egészséges marad az ember. Csodás nyarakat töltöttünk együtt. Az útvonalat mindig Milos állította össze, ügyelve arra, hogy minden nap útba ejthessünk egy-egy kiváló éttermet. Naponta negyven-ötven kilométert tettünk meg, esténként jókat ettünk, finom borokat ittunk.

A Valmont kosztümjeivel is nagy elismerést vívott ki a szakmában. A franciák César-díjjal jutalmazták.

Oscarra is fel voltam terjesztve, és bevallom, nagyon csalódott voltam, hogy nem én kaptam. Meg is sértődtem az amerikaiakra, de el kellett fogadnom, hogy ők ezt a filmet nem szerették annyira, mint az Amadeust. Ráadásul rosszkor jött ki, Stephen Frears is akkor mutatta be a Veszedelmes viszonyokat, s az ugyanez a történet.

Vaclav Haveltől 1990-ben kapott felkérést, hogy a prágai vár díszőrségének tervezzen új egyenruhát. Nem tetszett neki a régi?

Azt mondta, úgy néznek ki benne a fiúk, mint egy harci alakulat tagjai a lövészárokban. Szebb, ünnepélyesebb megjelenést szeretett volna nekik. Amikor készen voltam a tervekkel, tíz-tizenötféle változattal, Havel nem tudott választani közülük. Mind az összes tetszett neki. Behívott öt fiút, akik aznap teljesítettek szolgálatot, és rájuk bízta a döntést. Ők választották ki azt az uniformist, amelyet azóta is viselnek.

Havelhez is régi barátság fűzte.

Élete végéig rajongtam érte. A kilencvenes évek elején, egy amerikai útja során mi voltunk a kísérői Formannal. Hivatalos látogatáson volt, s hogy jól érezze magát, minket is magával vitt. Los Angelesből egy lövésálló autóval indultunk el. George Bush kölcsönözte a kocsit több fős biztonsági kísérettel. Csupa jóképű fickó világoskék ingben, napszemüvegben, remekül szabott sötét nadrágban – Harley Davidsonon ülve. Szegények néha majd megőrültek. Havel ugyanis nem élvezte, hogy örökké a sarkunkban járnak. Nem egyszer eltűnt a szemük elől. Egyszerűen meglógott. New Yorkban, a Central Parkban is eltűnt a tömegben.

Most, hogy ön is elmúlt nyolcvanöt éves, mennyire lassult le az élete?

Három éve, amióta meghalt a feleségem, egyedül élek a tacskómmal. Két fiam van, mindkettővel jól megvagyok, csak nem lakunk egy fedél alatt. Nincs sok szépség az öregségben. Az ember sorra veszíti el a barátait, s az egészsége is leromlik. A tacskó mellett két dolog tudja kellemessé tenni a napjaimat. A főzés és a festés. Mindkettő nagy örömmel tölt el. A főzést bármikor abba tudom hagyni, a festéssel csak akkor fogok leállni, ha majd kiesik a kezemből az ecset.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?