Martina Formanová: Milos mellett nyugodtan írhatok

Martina Zbořilová majdnem tíz évig volt a cseh könnyűzenei élet első számú csillagának kedvese, miközben hol manökenként, hol háttértáncosnőként, hol vokálénekesnőként dolgozott. A legtöbbször esztrádműsorokban. Közben tanult. Jan Hřebejkkel a prágai filmművészeti főiskola dramaturg szakán. Amikor úgy érezte, egy bizonyos ponton megrekedt az élete, közvetlenül a bársonyos forradalom után az akkor már New Yorkban élő nővéréhez ment, s eleinte takarítónőként kereste a kenyerét. Aztán megismerkedett Milos Formannal, hogy segítségét kérje diplomamunkája egyik fontos fejezetének megírásához, s a „segítségből” végül szerelem lett. 1999-ben házasodtak össze. Ikerfiaik, Jimy és Andy már önálló életet élnek, Martina Formanová pedig a nyolcadik könyvét írja. Első kötetével, az Illatos fehérneműk hajtogatójával a magyar könyvpiacon is nagy feltűnést keltett, hiszen abban írja meg ifjúkora viharos történéseit, első amerikai kudarcait, örömeit, majd filmbe illő találkozását a Száll a kakukk fészkére és az Amadeus Oscar-díjas rendezőjével, akivel boldog házasságban él. Connecticuti birtokukon, ahol a közeli erdő lakói közül még a medvék is gyakori látogatóik.

Eddigi életútját tekintve elmondhatjuk: mindent elért, amire olyan nagyon vágyott. Brünni tinilányként szerelemre lobbant Karel Gott iránt. A kedvese lett. Be akart jutni a legendás prágai FAMU-ra. Felvették. Amerikában akarta újrakezdeni az életét. Talpon maradt. A fejébe vette, hogy belopja magát Milos Forman szívébe. Előbb az asszisztense, később a felesége lett. A „hivatásos feleség” pozíciója azonban nem elégítette ki. Írni kezdett. Jelenleg ott tart, hogy az első forgatókönyvén dolgozik, amely majd egy romantikus vígjáték alapjául szolgál. És most fordítja angolra A Paulina-eset című könyvét, amelynek hőse Paulina Porizkova, a világ első topmodellje. Induljunk el arról a pontról, hogy Prágában már nem találta a helyét, és úgy érezte, csak az hozhat változást az életébe, ha lép egy nagyot.

Nagyot és merészet! A pénzem ugyanis, amit még itthon spóroltam meg, New Yorkban gyorsan elfogyott, hiszen a város egyik luxusnegyedében laktam. Azt a színvonalat, amelyet Prágában meglehetősen gyorsan elértem, Amerikában meg sem közelítettem. Ezzel tisztában is voltam. Ahhoz, hogy fent tudjam tartani magam, hiszen nem maradhattam a nővérem nyakán, mielőbb állást kellett találnom. Beálltam a pult mögé. A vásárlóból kiszolgáló lett. Előbb egy csemegeboltban, majd egy étteremben dolgoztam, később bébicsősz lettem, majd takarítónő. Ez utóbbi tetszett a legjobban. Jó helyeken nyeltem a port, de legalább szabadnak érezhettem magam. Megbeszéltük, hányra kell mennem, mikorra kell befejeznem, s a nap további részében azt csináltam, amit akartam. Vagyis írtam a diplomamunkámat.

Egyedül?

Milost később ismertem meg, amikor már jól benne voltam a munkában. Kitaláltam ugyanis, hogy ha találkozhatnék vele, és méltónak találna egy tartalmas beszélgetésre, idézhetném őt az oldalakon, s ez külön fényt adna a munkámnak. Felkutattam Milos ügynökét, bemutatkoztam neki, és elmondtam, hogy szeretnék találkozni a nagy cseh rendezővel. Két héttel később már Milosnál ültem.

Hihetetlen, hogy önnek ilyen flottul megy minden.

Igen, szerencsés vagyok. De hogy mit éltem át azon az estén, azt senkinek sem kívánom. Nem szerettem volna leszerepelni egy ilyen kaliberű ember előtt. Egész idő alatt feszengtem, nehogy valami olyat kérdezzen tőlem, amire nem tudok kimerítő választ adni. Féltem, nehogy azzal búcsúzzon tőlem, hogy magában azt mondja: „Ég veled, kis brünni liba!” De nem vizsgáztatott. Az érdekelte, mit csinálok, miből tartom fent magam.

Színt vallott?

Pironkodva ugyan, de kimondtam, hogy takarítok. Milos később visszatért ehhez az estéhez, és elmondta: nem kis pikantériát látott abban, hogy egy magamfajta lány takarítónőként jár ide-oda New York luxusnegyedében. Neki ez hallatlanul imponált. Ha magával vitt egy társaságba, mindenkinek úgy mutatott be, hogy: „Martina fényesre suvickolja a lakásodat, csak jó magas az ára!”

Nála is könnyen ment az első takarítás?

Csak azt kellett megtanulnom, mihez nem nyúlhatok. Milos az idő tájt magányos farkasként élt, megvolt a pontos napirendje, életritmusa, a szokásain pedig nem óhajtott változtatni. Nem is számoltam vele, hogy a kapcsolatunk egyszer csak komoly fordulatot vesz. Fokozatosan kerültünk közel egymáshoz. Nem volt az elején nagy szerelmi fellángolás. Legalábbis nem az ő részéről. Én is óvatos voltam. Féltem a csalódástól. Milos kilencéves kora óta, amikor elvesztette a szüleit, minden döntését egyedül hozta meg. Ki kellett várnom, míg összecsiszolódtunk.

S a többi nő, akik ott legyeskedtek körülötte? Hivatalosan ráadásul még házas is volt akkor. Itthoni feleségétől, Věra Křesadlovától nem sokkal azelőtt vált el, hogy önnel házasságot kötött.

Věrával barátnők vagyunk, rá nem voltam féltékeny egy percig sem. A kinti nők miatt volt pár álmatlan éjszakám. Olykor sírtam is. De egy alakuló kapcsolathoz ez is hozzátartozik.

Felnőtt, prágai ikerfiai mellett Forman úr nem is biztos, hogy akart újabb csemetéket.

Ez a kérdés elég gyorsan felvetődött közöttünk. Tudta, hogy én nagyon vágyom gyerekre, de hogy ő ebben támogatni fog, arra gondolni sem mertem. Vártam és reménykedtem. Amerikában az eljegyzés is nagy eseménynek számít két ember életében. Romantikus hangulatú vacsora, kagylóba rejtett jegygyűrű… én nem is álmodtam ilyesmiről! Ezért nem ért csalódás, amikor egy nap a kocsiban ülve Milos csak annyit mondott: „Jó lenne, ha év végéig összeházasodnánk, az adóbevallás miatt.”

Az első komoly szerelmi vallomást milyen helyzetben hallotta tőle?

A hegyekben. Én, akitől a sport meglehetősen távol áll, két évig tanultam síelni, hogy egyszer majd mellette suhanjak a nyílt pályán. Amikor először tettem meg vele azt a nem kevés veszéllyel járó szakaszt, a végén magához ölelt, és a fülembe súgta, hogy mennyire csodál, és már régóta nagyon szeret.

Aztán megszülettek a gyerekek, az ikrek, a két fiú.

Akkortájt még nem voltak különösebb ambícióim. Amikor Milos megkérdezte, mivel szeretnék komolyabban foglalkozni, azt feleltem, gondoskodni róla és a fészkünkről, családot alapítani. De ahogy ezt kimondtam, meg is rettentem. Azt hittem, ezzel el is vágtam mindent. Hogy megijed, és szakít velem, eszében sem lesz feladni a szabadságát. Ehelyett lelkesen azt felelte: boldog, hogy valaki így gondolkodik mellette. Hogy minden szavam úgy hangzott számára, mint valami mennyei muzsika.

Harmincnégy év a kettőjük közti korkülönbség. Nem volt ez egy kicsit riasztó?

Egyáltalán. Engem mindig is az érett férfiak vonzottak.

Nagy küzdelmek, kimerítő csatározások?

Voltak. Milos sokáig úgy gondolta, áll a sor elején, aztán jövök én, majd a gyerekek. Időbe telt, míg rájött, hogy, hogy mi négyen egységet alkotunk. Addig sokszor magára csukta a dolgozószobája ajtaját. Csendesen szivarozgatott, és csak a kutyái mehettek be hozzá. Aztán megszűnt a határvonal közte és köztünk, már kopognunk sem kell, ha be akarunk menni hozzá.

Nem is szándékoznak visszaköltözni Prágába?

Házasságunk első éveiben többször feltettem a kérdést Milosnak, hogy miért nem jövünk haza, ha már Prágában is szabadon élhetnénk. Ő erre mindig azt felelte: nem akar másodszor is emigrálni. És tényleg, hányszor lehet átültetni egy fát? Nem is tudná már elhagyni a connecticuti otthonát. Szereti a házat, a környéket. New York-i lakásunkat is már a fiúk használják. Milos már Prágáról is le tud mondani, nem csak a Central Park-beli lakásunkról. Nincs kedve tizenhat órán át repülőn ülni.

És a srácok? Andy és Jimy?

Andy a nyugati parton talált magának iskolát. A video gaming egészen új szakterület, egy friss iparág, amely teljesen beszippantotta. Amikor először beszélt róla, nem is tudtuk, hogy ilyen is létezik. A tanárai szerint nagyon tehetséges, ez pedig Milost is, engem is megnyugtat. Jimy Kaliforniában tanul az egyetemen. Mindkét fiú önállósult, egyedül járják a világot, és boldog vagyok, hogy Prágában is otthon érzik magukat. Látja, ebben is szerencsés vagyok. Milostól egyszerre két gyereket kaptam. Igen, klassz férjem van. Igaz, hogy egyre kevesebbet beszél, de ha megszólal, képes egy mondatba tömöríteni mindazt, amiről én húsz percig beszélnék, vagy olyan szellemesen fogalmazza meg a gondolatait, hogy tátott szájjal hallgatom.

Hetedik kötetét jelentette most meg Testre szabott mesék címmel. Több mint egy tucat történetet kínál az olvasóinak az amerikai társadalom legkülönbözőbb rétegeiből. Ilyen sok barátnője van?

Tényleg nem kevés. Őszinteségüknek köszönhetően rengeteg történetet kapok tőlük, nekem csak tovább kell adnom őket. Nem kell semmit hozzáadnom, kiszíneznem. Elég, ha csak az igazat írom meg.

Brünnben, érettségi után még újságírónak készült. Amerikai feleségként hiteles történeteket ír. Kanyargós úton jutott el az első forgatókönyvig,

A művészi pálya mindennél jobban érdekelt. Nem akartam korán kelni, irodai alkalmazott lenni. Faltam a regényeket, ha csak öt perc szabadom volt, máris olvastam. A történetmesélésbe egyszerűen beletanultam. Milos is forgatókönyvírással kezdte, utána lett filmrendező. Ő már befejezte. Romlott a látása, fáj a lába, nem tud gyalogolni, de lelkileg szerencsére rendben van. Nem nyűgös, nem morog, nem panaszkodik. Nemrég kificamodott a bokája, de azt is jól viselte. Nem terhel olyan dolgokkal, amelyekben nem tudnék segíteni rajta. Vasember, derűs alkat. Nyugodtan írhatok mellette.