Országos matematikai döntő

Dunaszerdahely. A hét végén zajlott az Építészeti Szakközépiskola termeiben a Katedra folyóirat matematikaversenyének országos döntője. A döntőt öt levelező forduló előzte meg, amelyeken ebben a tanévben 761 tanuló vett részt. A levelező verseny feladványait Horváth Géza és Lancz István állította össze.

Dunaszerdahely. A hét végén zajlott az Építészeti Szakközépiskola termeiben a Katedra folyóirat matematikaversenyének országos döntője. A döntőt öt levelező forduló előzte meg, amelyeken ebben a tanévben 761 tanuló vett részt. A levelező verseny feladványait Horváth Géza és Lancz István állította össze. A benevezett tanulók közül 57 iskola 170 tanulója érte el a döntőbe jutáshoz szükséges pontszámot. Mivel az országos versenyen egy-egy felkészítő tanárnak évfolyamonként már csupán egy tanítványa vehet részt, ezért 82 felkészítő tanár 117 tanítványa kapott meghívót a Katedra Alapítvány rendezvényére. A döntő feladatsorait Károlyi Károly bátaszéki matematikatanár állította össze. A jeligés dolgozatokat a Nyitrai Konstantin Egyetem tanárai és olyan kísérő tanárok javították, akiknek az adott évfolyamban nem voltak saját településükről érkezett versenyzőik. Az 5. osztályosok korcsoportjában Hornyák Zsolt (Gimnázium, Érsekújvár; felkészítő tanára Hátas Anna), a hatodikosok között Herencsár Albert (Kodály Zoltán Gimnázium, Galánta; felk. tanára Pék Anna), a hetedikesek között Pásztor Bálint (Pongrácz Lajos Alapiskola, Ipolyság; felk. tanárai: Gubis Mária és Balla Csaba), a nyolcadikosok között Varga András (Peredi Alapiskola; felk. tanára Jánoska Margit), a kilencedikesek mezőnyében Nagy Viktória (Ekecsi Alapiskola, felk. tanára Fábik József) végzett az 1. helyen. A verseny abszolút győztesének a hetedikes Pásztor Csaba tekinthető, aki 68 pontot szerzett az elérhető 70-ből. A vasárnapi záróünnepélyen Hodossy Gyula, a Katedra Alapítvány igazgatójának bevezetője után Kiss Szilvia és Lancz István értékelte a levelező fordulókat. A döntő eredményeit Károlyi Károly, Vataščin Éva és Horváth Géza elemezte. (hg)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?