Örökre, veled, ugyanitt

Kegyetlenül hangzik, tudom: nem lepett meg a halála. Az sem, hogy „tragikus hirtelenséggel”. Készült rá. A halálra is, meg a tragikus hirtelenségre is. És nem sírva – kacagva! Ahogy az egy komikához illik.

Hetekkel ezelőtt jártam nála. Érdekelt, mi van vele. Túl nagynak tűnt a csend körülötte. Bármikor hívtam is telefonon, valahogy mindig „úton” volt. Ég és föld között. Hangját hallva éreztem: a túlsó part felé tart. Megint. Sokadszor. De még mindig visszacsalogathatóan. Nem tévedtem. Ahogy ott ültem tenyérnyi szobájában, és ahogy erőltetett mosollyal azt magyarázta: jól van, minden rendben, nem érzi magát egyedül, pontosan tudtam, hogy igenis bajban van, semmi sincs rendben, és iszonyúan magányos.

Schütz Ila nagy játékos volt mindig. A leges-legnagyobbak egyike. És nemcsak azért, mert Bernard Slade Jövőre, veled, ugyanitt című darabját több százszor játszotta, legkedvesebb partnerével, Sztankay Istvánnal, és nem is azért, mert millió bugyuta kabarétréfából eszkábált zseniális jelenetet, hanem mert a drámát, például Bernarda Alba drámáját ugyanolyan tökéletesre tudta faragni, mint a legolcsóbb komédiát. A humor, az irónia, a poentírozás nagyhatalmú színésze volt, amióta csak megismertette velünk a Szandi-mandit. Annak pedig több mint harminc éve már. Azóta pedig csak szeretni lehetett Schütz Ilát. Nagyon-nagyon szeretni.

Csak egyvalamit nem tudott elhitetni velem: a saját boldogságát. Megpróbálta. Bár töredelmesen elmesélte (a Vasárnap karácsonyi számában közre is adom belőle, amit az etika megengedett), hogy magánemberként hatalmas kudarcokat élt meg. Három férj, három válás. És még több csalódás. Tragédia tragédia hátán. Megviselte valamennyi. Az idén az öccse is elment. Maradt a fia, akivel úgy akarta szorosabbra fogni a kapcsolatát, hogy külön lakásba szándékozta költöztetni.

Most ő is „elköltözött”. Ő akarta így. És nemcsak azért, mert szakmailag sem érezte már olyan jól magát. Ott lakott a királyi televízió szomszédságában, mégis csak nagy ritkán hívták. Inkább előszedték az „archivált” Schütz Ilát. Az a jelenet már nem került pénzbe.

O’ Neill-szerepet ígértek neki. Utazást az éjszakába. De azt is csak tavaszra. ĺgy aztán késve jött ez is. Már nem volt kedve színpadi útra kelni. Akkor inkább a túlsó part. Az gyorsabban jön, és közelebb van. Ezt éreztem minden csendjéből.

Isten Önnel, Ila! Tudom, hogy boldog. Itt lent mindent elintézett. (sz. g. l.)