Ömlesztve kaphatnak jót s jól

Jézus és a tanítványok Ennek kapcsán muszáj papírra vetnem, mennyire zseniálisnak tartom Miklós Tibor fordítását. Jónéhány strófa bizony jobban hangzik magyarul, mint eredetiben, pedig Tim Rice is igyekezett, hogy ez a „sztenderd” történet közelebb kerüljön a fiatalokhoz, leegyszerűsítve is költői maradjon. Andrew Lloyd Webberre pedig szinte rá sem lehet ismerni, annyira mást, annyira rockos-himnikus lázadót alkotott ifjú titán korában. Persze mindannyiunkban él a hippisen puritán film, amely mostani szemmel nézve közepes dobásnak tűnik, ám akkoriban, a nyolcvanas években egy egész nemzedék számára maga volt a releváció.

Magyarországon először 1986-ben mutatták be a művet a szegedi Dóm-téren, a miskolci előadás rendezője akkor koreográfusként vett részt a munkában. Krámer György szerint a rockopera hiteles válaszokat ad alapvető kérdésekre, illetve úgy tesz fel kérdéseket, hogy elgondolkozzunk az alapvető emberi értékeken, mint a szeretet, hit, hűség, bizalom, Isten. „Webber tisztelettel és alázattal formálja a bibliai történetet, amelyet Júdás szemszögéből láttat: egy monomániás őrült, aki tanú volt és túlélő lett, aki arra ítéltetett, hogy ezer-kétezer éven keresztül, minden korban újra és újra átélje árulását” –mondja Krámer György a Miskolci Nemzeti Színház lapjában. Dicséret illeti őt, mivel megkímélte a nézőket az önkényes rendezői ötletektől. Az előadás nem hivalkodó, nem hatásvadász és nem tupírozza feleslegesen az alapanyagot. Itt a dalokba foglalt történet prezentálása a legfontosabb. Emellett finom, apró ötletek teszik emlékezetessé az estét, szinte nem is tudjuk, mitől marad bennünk egy-egy színpadi kép. A Jézust megrohamozó leprásokra hideg, fehér pontreflektor vetül. Júdás hátulról csókolja nyakon Jézust, és a kikötött Jézus kötelével akasztja fel magát. Pilátus csúcsmenedzsernek öltözik és bőrkesztyűt visel. A kereszt, amire Jézust felszegezik, végig ott volt a a szemünk előtt a padlón, csak nem vettük észre: a fa padlózatból emelik ki a szereplők. A tánckar koreográfiájában nincsenek akrobatikus, hatásvadász elemek, a magyar néptáncra emlékeztető mozdulatok viszont annál inkább, ezek szépen vegyülnek a modern elemekkel. Mindez az „univerzális” jelmezekkel és a jól kihasznált díszlettel együtt kerek egészet alkot.

Júdás (Novák Péter) és Jézus (Szomor György)Édes Vera felvételei A szereplők is inkább megtestesítenek, mint alakítanak, a dolog nem fajul el a színház irányába, mint azt oly sok rockoperánál végigszenvedhettük. Senki sem gesztikulálja túl a szerepét, még az erre néha-néha hajlamos Novák Péter is visszafogja magát. A hiperaktív, multifunkcionális sztárénekes-táncos-műsorvezető Júdásként lép színre, Kamarás Mátéval és Merényi Ákossal alternálva. A nyilvános főpróbán Bot Gáboré volt Jézus szerepe, korrektül helytállt, ő egyébként Szomor Györgygyel váltakozik majd. Érdemes lenne összevetni a két szereposztást, illetve tulajdonképpen hármat, merthogy Merényi Ákos jelenleg egyszerre tanulja mindkét főszerepet. Jézus figurája megköveteli a lírai és a drámai hangvétel egyesítését, és persze a kiérlelt hangot, hiszen ha jól számoltam, kétszer is ki kell vágnia a magas cét. A főbb és mellékszerepekben a színház operatagozatának művészeit láthatjuk-hallhatjuk, minden különösebb kérdezősködés nélkül rá lehet jönni, ki az, aki az opera világából ruccant át Webber világába. Seres Ildikó (Mária Magdolna) például minden bizonnyal, a Kajafást alakító technikás baszszus úgyszintén.

A színpadképek ellenpontozzák a zeneileg érzelmesebb részeket, a rendező ügyesen kerüli az olcsó hatásokat, a ríkatást, épp ezáltal válik néhány jelenet drámaian meghatóvá.

Van persze groteszk is, Heródes dala hálás betét, a film óta a közönség már semmin sem lepődik meg: annak idején a budapesti Tháliában Heródes rózsaszín, flitteres öltönyben charlestonozott, most rikító zöldben ropja ronda sleppjével együtt, közben kézi mobilzuhanyozóval tusol egyet. Ugyancsak a film óta nem lepődünk meg a jeruzsálemi templomban felhalmozott modern kori szemfényvesztőeszközök láttán. Nyerőautomaták most ugyan nincsenek, vannak viszont kerékpárok, cinkelt kártyák, valamint egy kisképernyős Junosty tévé.

Száz szónak is egy a vége: a miskolci Szupersztár jól sikerült vállalkozás. Őrzi az eredeti koncepció alapvonalait, mind a szerepformálás, mind pedig a színpadkép élvezhető, az előadás alkalmas a nagy zenei pillanatok képi megragadására. A lélektani pepecsmunka, a tekintetek drámai játéka nem is hiányzik, ehelyett a pergő cselekmény dominál, olyan gyorsan lepereg a két felvonás, hogy észbe kapni sincs időnk. Aki igényesen akar szórakozni, Miskolcon tegnaptól ömlesztve kaphat jót s jól.