ÖSSZEFOGLALÓForrai Gábor filozófiaprofesszor büszke a Dal győztesére. Márta Alex alias ByeAlex, a Kedvesem című dal szerzője a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett filozófia szakon.
„Okos, tehetséges”
![](/sites/default/files/styles/image_16_10_w400/public/lead_image/ujszo_13638959821503_36.jpg.jpg?itok=LIWqIe1o)
ÖSSZEFOGLALÓ
Forrai Gábor filozófiaprofesszor büszke a Dal győztesére. Márta Alex alias ByeAlex, a Kedvesem című dal szerzője a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karán végzett filozófia szakon. Diplomamunkáját a Filozófia Intézet vezetőjénél írta.
A professzor „nagyon okos, tehetséges fiú”-ként jellemezte Alexet, aki országos versenyre is benevezett egyik munkájával. Tudományos diákköri dolgozatában a magyar Lakatos Imre és az angol Karl Popper filozófus munkáját vetette össze egyfajta nézőpontból, ezt később szakdolgozattá bővítette. „Erre csak igen kevés diák lenne képes” – hangsúlyozta Forrai professzor, aki angol szaknyelvet is tanít hallgatóinak.
„Alex-szel nagyszerűen lehetett dolgozni, mert piszok jól tudott angolul. Egy könyvet is lefordított Mítoszanalízis címmel, amiből néhány oldalt átküldött nekem véleményezésre” – emlékezett az Eurovíziós Dalverseny magyarországi válogatójának győztesére a professzor.
Forrai Gábor nem csupán elismerő véleménnyel van régi diákja képességeiről, de a mai napig kapcsolatban áll vele. Bár személyesen régóta nem találkoztak, de rendszeresen kommunikálnak egymással a Facebookon és e-mailben. Sőt, a professzor saját bevallása szerint az elsők között lájkolta a Csókolom című dalt, amely komoly feltűnést keltett tavaly, még a Kedvesem sikere előtt. „Most pedig borzasztóan megemelkedtem a kamasz lányom szemében, akinek az egész gimis osztálya nézte a Dal című műsort” – árulta el az intézetvezető. (zene.hu)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.