Mozart gyászmiséje a Covid áldozataiért szól

dd

Ma megéri éjfélig fennmaradni, és megnézni a Budapesti Fesztiválzenekar hangversenyét, akik Fischer Iván vezényletével Mozart Requiemjét adják elő a koronavírus- járvány áldozatainak hozzátartozói előtt. 

Ez lesz a zenekar idei első nyilvános koncertje, amely 19.45-kor kezdődik a Budapesti Kongresszusi Központban, az RTL Klubon pedig 23.10-től látható. A Covidban elhunytak szerettei ingyenjegyeket igényelhettek a gyászeseményre, amelyet egyébként olyan nemzetközi fesztiválok és koncerthelyszínek is közvetítenek online csatornáikon, mint a Lucerni Fesztivál, a Bruges-i Concertgebouw vagy a frankfurti Alte Oper.
„Mélyen együttérzek a Covid-19-járvány áldozataival. Már a számok is rettenetesek: a világ több mint hárommillió embert veszített el, mi Magyarországon majdnem 30 000 áldozatot gyászolunk. De a számok mögött emberek vannak, akik életük utolsó napjait nagyon szomorú körülmények között töltötték. Elzárva a világtól látogatókat se fogadhattak, és családtagjaiktól sem búcsúzhattak el. A hozzátartozóknak is leírhatatlanul fájdalmas lehetett, hogy a kórházakba nem léphettek be, és nem foghatták szeretett családtagjuk kezét életük utolsó pillanataiban” – nyilatkozta Fischer Iván karmester, a Budapesti Fesztiválzenekar zeneigazgatója.
Ez a zenetörténet egyik legszebb, de mindenképp legrejtélyesebb gyászmiséje, amelyet a Milos Forman Amadeus című filmje által tovább erősített legenda szerint Mozart saját közelgő halálára komponált. A valóság azonban ennél prózaibb. 1791 nyarán ismeretlen hírnök kopogtatott a szerző ajtaján és egy gyászmisét rendelt tőle. A nevét fel nem vállaló Franz von Walsegg-Stuppach gróf tragikusan korán meghalt felesége emlékének szánta a művet, amelyet sajátjaként tárt volna a nyilvánosság elé. Mozart vállalta a felkérést, és nem kérdezett többet a rejtélyes megbízó-ról.
Röviddel az után, hogy elkezdte a munkát, egészségi állapota súlyosan megromlott, ágynak esett, nem sokkal később meg is halt – mindössze 36 évesen. Amit a Requiemből hátrahagyott, az a mű zenei anyagának mindössze közel kétharmada. Az Introitus hangszerelése teljes egészében elkészült, a Kyrie fúgájától a Hostias végéig vezető rész vázlatokban maradt fenn, a Lacrimosából csupán nyolc ütemet írt meg, bizonyos tételek pedig teljességgel megíratlanok maradtak. Tanítványa, Joseph Leopold von Eybler fogott neki először, hogy befejezze Mozart művét, ám egy ponton úgy érezte, a feladat meghaladja a képességeit. Végül egy másik tanítvány, Franz Xaver Süssmayr fejezte be Mozart állítólagos eredeti ötleteinek figyelembevételével, de később többen is készítettek saját befejezést hozzá. 
A különleges hangversenyen Budapesti Fesztiválzenekar mellett olyan szólisták állnak színpadra, mint a Times szerint „édesen csillogó” Anna Prohaska, az egykor Harnoncourt-ral dolgozó Elisabeth Kulman, a Fischer Iván-féle Don Giovanniból ismerős Megyesi Zoltán és a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett basszista, Cser Krisztián. Az élményt az erre az alkalomra összeálló énekkar teszi teljessé, amelynek Fischer Iván az Ars Longa Kamarakórus nevet adta.
A Budapesti Fesztiválzenekart a világ tíz legjobb zenekara között tartják számon. Rendszeresen fellép a New York-i Carnegie Hallban, a londoni Royal Albert Hallban, a Salzburgi Ünnepi Játékokon és az Edinburgh-i Nemzetközi Fesztiválnak. A mai hangversenyt szigorú egészségbiztonsági intézkedések mellett rendezik, az érdeklődők csak oltási vagy védettségi igazolvány és regisztrációhoz kötött, e-mailben kapott visszaigazolás birtokában vehetnek részt rajta. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?