Morton mama izgalmas szerep

Horvátországi nyaralása alatt hívta fel Tóth Tibor színidirektor, hogy felkérje, ugorjon be Morton mama szerepébe a Chicago című musicalbe a Komáromi Jókai Színházban a babát váró s azóta már boldog gyakorló mama, Bandor Éva helyett. Varga Szilvia először meglepődött, azután megijedt.

Az Oscar-díjas film pergett a szemei előtt, amelyben egy megtermett néger énekesnő játssza a chicagói női börtön főnöknőjét. Végül vállalta a feladatot, és Morton mamaként elvarázsolta a publikumot.

Az utóbbi évadokban a Soproni Petőfi Színház társulatának tagjaként játszott fontos szerepeket. Tavaly igazgatóváltásra került sor a soproni színházban. Szilágyi Tibor ment, Darvasi Ilona érkezett. Varga Szilvia eljött. Azóta szabadúszó.

Mi volt az utolsó soproni szerepe?

Csehov Három nővérének Másája. Tordy Géza rendezte az előadást. Előtte Szilágyi Tibor bízta rám a Régi nyár című zenés játék női főszerepét. A Páratlan párosban Maryt játszottam.

A direktor távozásával olyanná vált a helyzet, hogy nem maradhatott Sopronban?

Nem rajtunk múlt, maradunk-e vagy sem. Darvasi Ilona, az új igazgató egyben a Turay Ida Színház vezetője. Amikor funkcióba került Sopronban, oda vitte azt a társulatot.

Milyen érzéssel csukta be az öltözőajtót maga mögött?

Sajnálom, hogy az a csapat szétment, mert a négy év alatt nagyon jó kis társulat lettünk. Már fél szavakból is értettük egymást. Kár, hogy egyszer csak felrobbantották ezt az egészet. Ha felajánlják, hogy maradjak, elgondolkodtam volna, mert ugyanabban a színházban más emberekkel dolgozni már nem az igazi. Az a négy év sokat jelentett nekem, de ezt a korszakot már lezártam magamban.

Most Budapesten, a Thália Színházban játszik Jean-Claude Danaud kortárs francia szerző abszurdjában, a Női kézimunkában.

Egy feminista, férfigyűlölő abszurd darab. Hárman játsszuk. Varga Kata fordította, aki tizennégy évig Párizsban élt. Ő is rendezte, és az egyik szerepet alakítja. A harmadik szereplő Erdős Anna, aki tavaly végzett Kaposvárott az egyetemen.

Jean-Claude Danaud, a darab írója látta az előadást. A rádióban azt nyilatkozta, tetszett neki a budapesti Női kézimunka. Mit mondott önöknek a színházban?

Kellemes ember. Az előadás utáni napon együtt ebédeltünk, majd együtt töltöttünk néhány órát. Azt mondta nekünk, hogy a darab többféle előadását látta az elvonttól az intellektuálisig, a miénk a kettő között lebeg, és teljesen rendben van.

Szabadúszóként több ideje jut a családjára? Férje, Rancsó Dezső is színész, a Pesti Magyar Színház tagja. Lányuk, Anna Réka megszokta, hogy a szülei szinte minden este színpadon állnak?

Azáltal, hogy most csak két darabban játszom, sokat vagyok a családdal. Amikor a Chicago beugrópróbái voltak, Dezső éppen nem próbált, otthon tudott lenni. Minden hét elején elővesszük a noteszt, beosztjuk a napokat, és ha kell, jön a bébiszitter.

Ez a sokadik évadja a pályán. Mit gondol most a színházról?

Az idei a tizenkettedik évadom, de előtte volt kettő Kassán és Komáromban. A pályám elején elkényeztettek, szinte minden főszerepet megkaptam. Ahogy telnek az évek, úgy érzem, kell a színészethez bizonyos érettség, fontos, hogy az ember megéljen bizonyos helyzeteket, hogy értékelni tudja a feladatokat. Most érzem igazán érettnek magam a színészethez. Ehhez bizonyára az is hozzájárul, hogy az elején naiva szerepeket kaptam. Pünkösdi Katót a Csókos asszonyban, Pávaszemet a Holdbéli csónakosban, Júliát a Rómeo és Júliában, Julikát a Liliomban. Így, negyvenen túl azt érzem, hogy most kapok olyan szerepeket, amelyek igazán izgalmasak és érdekesek.

Morton mama izgalmas szerep?

Mindenképpen. Bár azt gondoltam, amikor foglalkozni kezdtem vele, hogy nem az én alkatomra írták a szerzők. A többiek azt mondták, ne is foglalkozzam ezzel, a lényeg az erő. Az pedig megvan bennem.

Az, hogy ismét a Komáromi Jókai Színházban játszik, megdobogtatja a szívét?

Nagyon sok emlékem fűződik a komáromi színházhoz. Kassán kezdtem a pályát, a főiskola elvégzése után kezdtem dolgozni ebben az épületben. Aurája van a helynek, emlékeztet bizonyos dolgokra. Amikor elmentem innen, kongott az ürességtől az épület, nem volt itt igazi mű?hely?munka. Most meg azt tapasztalom, hogy az összes helyiség ki van használva, mindenhol próbálnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?