Misztika, orvoslás és irodalom

# A (szép)irodalom és az írásbeliség fogalma nem különült el, mindkettő elválaszthatatlanul olvadt bele a res litterarumba, vagyis a betűkkel (litterae), a betűvetéssel kapcsolatos tevékenységek körébe. A verses és prózai megnyilatkozási forma különbségei sem jeleztek ilyesfajta oppozíciót; a jelentős irodalmi műfajnak (de úgy is mondhatnánk: preferált szakterületnek) számító lapidariumok (a drágakövek és egyéb kőzetek misztikus tulajdonságaival, eredetükkel és gyógyhatásukkal foglalkozó „szakmunkák”) egyaránt íródhattak versben vagy prózában. A didaktikus költészetet máig is a szépirodalmi műfajok közé sorolják (mintapéldaként Hésziodosz Munkák és napok című költeményét vagy Vergilius Georgiconját említve), a didaktikus prózát viszont inkább szokás kezdetleges tudományos munkákként, mintsem irodalmi alkotásokként olvasni.

Szent Hildegárdnak (1098–1179), minden idők egyik legnagyobb misztikusának, a „teuton prófétanő”-nek a természettudományos írásai, különösen Physica című kilenc fejezetből álló enciklopédiája fantáziadús ötletei révén szinte felkínálja az irodalmi olvasatot, sőt, verseivel és misztikus prózai látomásaival együttolvasva ezek a növényekről, állatokról, elemekről és drágakövekről szóló mikrofejezetek akár Hildegárd (latin nevén Hildegardis Bingesis) irodalmi műveihez írt lábjegyzeteknek, paratextusoknak is tekinthetők. Hildegárd természettudományos műveit a mai olvasó számára elsősorban misztikus látásmódja, az ember és a természet egységének hangsúlyozása teszi érdekessé. A természet és az emberi test Hildegárd metaforikája alapján egymásra vetíthető. A megfőzhető és ehető növények, melyek nem fekszik meg az ember gyomrát, az emberi húshoz hasonlóak. A gyümölcsök nedve az ember vérével, a föld kövei a csontokkal mutatnak rokonságot. Azok a növények, melyek a levegőből születtek, s elfogyasztásuk után az embert vidámmá teszik, az ember hajához hasonlítanak (hiszen a haj szintén könnyű és légies); a szélből született és az embert szomorúvá tevő növények viszont az emberi verejtékhez hasonlíthatók. A növények lehetnek melegek vagy hidegek: melegségük a lelket, hidegségük a testet szimbolizálja. Hildegárd nézetei a mai természettudományi ismeretek birtokában általában megmosolygtatóak, ám a metaforikus olvasat mellett műveiből képet kaphatunk a középkori természettudományos gondolkodásról, a korabeli orvosi eszközökről és gyógyítási módszerekről is. Physica című művének külön érdekessége, hogy ebben a népi babonákat és boszorkányságokat is feldolgozta.

Hildegárd, akit az első német orvosnőként tartanak számon, a természettudományos műveken kívül verseket, látomásokat és egy különös hangulatú (az erényeket, a sátánt és egy megmentendő lelket szerepeltető) drámát is írt, Ordo virtutum címmel. Szentként a nyelvészek és az eszperantisták patrónája, egyrészt azért, mert isteni sugallatra tanult meg latinul, másrészt a nevéhez fűződő ignota lingua (az ismeretlen nyelv) miatt. Ennek a Hildegárd által lejegyzett, Isten által inspirált nyelvnek a glosszáriuma német és latin megfelelőkkel maradt ránk, s e nyelv egyes szavait Hildegárd egyik versében (O orzchis Ecclesia...) a latin szövegbe szervesen beépítve fel is használta. Művei közül talán a legolvasottabbak ma is misztikus írásai (a Scivias és a Liber divinorum operum), valamint különös költőiségű, látomásokkal telített versei (Symphonia armonie celestium revelationum). Versei kötetlen, a mai szabad verset idéző szekvenciaformában íródtak; Babits Mihály Amor sanctusában is olvashatunk közülük egyet, az O ignis Spiritus Paracliti kezdetűt.

Ennek a sokoldalú tevékenységnek a közös mozgatóereje az a misztikus ihletettség, mely írásait a mai olvasó számára is izgalmassá teszi. Az „ihletett természettudomány” iránti általános igényt jelzi Reinhard Schiller Szent Hildegárd gyógyításai című könyve (Magyar Könyvklub, 2000), mely ezt az irodalmiként is olvasható életművet alakítja át orvosi receptekké. A könyv a középkor misztikáját plántálja át mindennapjainkba (fejfájás elleni orvosságként pl. a fejtetőre tett rubint javasolja, orrvérzés ellen a melegített borba tett karneolt, nátha ellen jáspiskezelést), s gyakran azokat a nyugat-európai kereszteseket juttatja eszünkbe, akik áhítattal telve dörgölődztek a konstantinápolyi Hagia Sophia drágakövekkel kirakott oszlopaihoz, hogy meggyógyuljanak.