Miről szól a Partitúra?

Megjelent a Partitúra soron következő (a tavalyi alapítása óta számított harmadik) száma, melyet ezúttal a Sambucus Irodalomtudományi Társaságon kívül lapgazdaként a Konstantin Filozófus Egyetem Közép-európai Tanulmányok Kara is jegyez.

Az irodalomtudományi folyóirat, melynek főszerkesztője ezúttal Benyovszky Krisztián, öt nagyobb tematikai egységre bontva közöl tanulmányokat az irodalom meglehetősen széles tárgyköréből. Az elsőben Laurent Jenny Hipertext és teremtés című dolgozata olvasható (Bene Adrián fordítása); a francia irodalomteoretikus ebben a szöveg keletkezésének, létrejöttének szövegbeli előzményeit vizsgálja a szöveggenetika legutóbbi irányzatai mentén, legbővebben a piszkozatnak mint a „nyom megőrzésének” tartott kommunikatív felfogásáról, mondván, hogy „a kézirat-nyom is egyfajta átmenetet képez az író és az olvasó között”. Ehhez kötődik Benyovszky Krisztián dolgozata (Dickenst folytatni), mely egy könyvrecenzió leple alatt folytat – avatottan visszafogott – kommunikációt az olvasóval, miközben a recenzált regény maga is erre válallkozik.

A bűnügyi mint műfajjelző Virginiás Andrea tanulmányában folytatódik: ez a műfaj filmes példáit veszi elő s vallatja ismert filmek részleteinek összehasonlító módszerével. Pál Dániel Levente nagyítója alá (Boncolások és csinosítások Sade-on) eddig reflektálatlanul maradt Sade-témák kerülnek, jól tagolt és figyelemfelkeltő címekkel ellátott fejezetekben, szemléletesen.

A harmadik blokk a műfordításé; ezt is két tanulmány képviseli, Jeney Éváé (Az egyetemes fordíthatóság elve) Ricoeur három, fordításról szóló tanulmányát értelmezi, pontosabban a fordíthatatlanság, a kommunikációra való képtelenség; ezen belül a (különösen szép) „nyelvi vendégszeretet” kérdéskörét. Ehhez kapcsolódik Józan Ildikó tanulmánya („Tartozások és hozzátartozók” Idegen nyelvek poétikája Petri György költészetében) az idegen nyelvű irodalmi szöveg(részek) és az idegen(nyelvű)ség nyelvismereti, olvasói és fordítói tapasztalati sokrétűségéről, szemléltető példaként a fordíthatatlannak tartott Petri-versekből válogatva, hasznos adalékaként a fordításelméletnek.

Az elmélet túlsúlya a negyedik tematikai egységet jellemzi, ebben Bokody Péter Emmanuel Lévinas művészetfelfogásának recepcióját rendszerezi, Keserű József pedig (Nyelv, reprezentáció és irodalom Lévinasnál) olvasás és etika viszonyát vizsgálja: „az lehet az érzésünk, hogy Lévinas eléggé hűtlenül bánik irodalmi pédáival. Felhasználja a gondolatmenet illusztrálására, miközben hozzáidomítja előzetes mondandójához. Ezt a fajta olvasást talán az a mélyen gyökerező gondolat (előítélet) motiválja, mely szerint az irodalmi művek nem képesek az etikai viszony létrehozására.” Bényei Tamás könyvelemzése (Gyarmati hangzavar. E. M. Forster Út Indiába) is az etikaira összpontosít, már tárgyválasztásával is (de különösen „a humanizmus etikai korlátozottságának” tematizálásával), de a poétika eszköztárával és bölcseletelméleti alapozással; „a gyarmati nyelv kizökkentettségére” figyel, a megszólítás, a visszhang, a hang, az invokáció (itt konkrétan: a másik megszólításának traumatikus aktusa) fogalomkörei révén.

A száznegyvennégy oldal terjedelmű folyóiratot két kritika zárja; Dósa Annamáriáé egy a kortárs cseh irodalmat bemutató kötetet (Martin Pilař: Vrabec v hrsti aneb Klišé v literatuře), egy irodalom-népszerűsítő kézikönyvet értékel, Halmai Tamásé egy tankönyvet (Sz. Molnár Szilvia: Bevezetés a kortárs magyar irodalomba). (cs)