Minority Film fesztivál

Pozsony. Ötödik alkalommal rendezik meg a Minority Film elnevezésű filmszemlét, melynek programján a kisebbségekkel, a kisebbségek helyzetével, az együttélés és a tolerancia kérdéseivel foglalkozó filmek szerepelnek.

Pozsony. Ötödik alkalommal rendezik meg a Minority Film elnevezésű filmszemlét, melynek programján a kisebbségekkel, a kisebbségek helyzetével, az együttélés és a tolerancia kérdéseivel foglalkozó filmek szerepelnek. Az október 11-én kezdődő és 14-ig tartó szemlén, melynek a Mladosť mozi ad otthont, 17 alkotást mutatnak be: nagyjátékfilmeket, kisfilmeket és dokumentumfilmeket egyaránt. Mivel a fesztivál célja egyebek között, hogy elgondolkoztatva párbeszédet kezdeményezzen a kisebbségékről, a vetítések előtt szakmai bevezetőket tartanak.

A nyitónapon Visegrad Caravan címmel válogatást mutatnak be az idén Karlovy Varyban, a diákfilmek nemzetközi fesztiválján, a Freshfilm Festen prezentált alkotások közül. Nem hiányzik majd a cseh fürdőváros mustráján a zsűri különdíjával jutalmazott szlovák dokumentumfilm, Daniela Rusnoková munkája, a Soňa és családja. A fiatal szlovák rendezőnő 2004-től 2006-ig követte nyomon Rudňanyban egy roma család sorsát. Dokumentumfilmjében Soňa, a tizenöt gyermeket nevelő édesanya beszél nehéz életéről, valamint a település gondjairól. A filmet nemcsak Csehországban, Egyiptomban is díjazták, a 11. Ismaili Nemzetközi Rövid- és Dokumentumfilm-fesztivál Fődíját is megszerezte. Magyarországot a Visegrad Caravan szekcióban Nagy Dénes kisjátékfilmje, az Együtt képviseli. Ahogy a szinopszisban olvasható: „A film két testvér hosszú távollét utáni találkozásáról szól. A tizenhét éves orosz fiút, Alexet egy jobb élet reményében csempészik Olaszországba. A szállítmány félúton, egy Budapest külvárosi gyártelepen megpihen egy éjszakára. Alex váratlanul megszökik, hogy megkeresse sok éve nem látott, Budapesten élő bátyját.”

Pénteken, 12-én 14 órától filmmaraton indul a francia Tony Gatlif munkáiból. A Gypsy Swing című 2002-es zenés vígjáték egy jólétben élő tizenéves párizsi fiú „különös kalandját” villantja fel. A fiú nyári szünidejét híres cigányzenészek között tölti, akiktől zenélni tanul. A Gadjo dilo – A bolond idegen című film „bolond idegenje”, egy párizsi fiatalember, akinek útja egy romániai cigány faluba vezet. A Transylvania olasz főhősnője is Romániában keresi szíve alatt hordott gyerekének apját.

A Minority Filmfesztivál Kisebbségek a filmmű?vészetben ciklusa olyan produkciókat kínál, mint Paul Verhoeven Fekete Könyv című holland-belga-angol-német thrillere, Anthony Minghella Bűnös viszonyok című amerikai-angol filmdrámája Jude Law és Juliette Binoche főszereplésével, Edward Zwick Véres gyémánt című amerikai kalandfilmje, Leonardo DiCaprio főszereplésével, valamint az Isten bárányai című francia–olasz–amerikai–brazil rövidfilm-összeállítás, mely olyan rendezők kéznyomát viseli, mint Emir Kusturica, Ridley Scott, John Woo és Spike Lee.

A fesztivál látogatói megtekinthetik továbbá Hubert Sauper Darwin rémálma című dokumentumfilmjét is.

A Minority Filmfesztivál valamennyi vetítésére ingyenes a belépés. (tébé)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?