Megtekert szerelmi viszonyok

A Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál nyitottságával – ami természetesen főként a programjába beválogatott filmek témájában nyilvánul meg – eddig is sokszor tette próbára toleranciaszintünket.

James McAvoy és Keira Knightley a Vágy és vezeklésbenIdén sem volt ez másképp. Amikor az ember azt hiszi – talán ennek a nyolcadik éve létező szemlének is köszönhetően –, már mindent tud a nemiségről, kiválasztja az XXY című argentin opust a versenyszekcióból, és megemelkedett vérnyomással, csúcsra járatott idegfeszültséggel nézi végig, mert megint valami újjal találja mágat szemben.

Döbbenettel nézi a kockákat, mert hiányosak a biológiai ismeretei. Mivel, ha tudná, hogy az XXY egy genetikai képlet, kevésbé vágná mellbe az az ismeretlen, a mindennapok szintjén vele nem szembeköszönő probléma, illetve téma, amit ez az argentin, spanyol, francia koprodukcióban készült mozi felmutat. A szemle kínálatából e mozgókép elsősorban azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy az argentinok Oscarra jelölt filmje, s az még inkább fokozta a kíváncsiságot iránta, hogy Lucia Puenzo első rendezése. Egyszerű eszközökkel komponált, komor színekkel festett, lassú folyással hömpölygő sztori az XXY a teljes elfogadásról és a el nem fogadásról, a szerelem kiismerhetetlen és kifürkészhetetlen titkairól. A szenvedélyről, amelynek – a Lucia Puenzo által felállított képlet alapján is – végtelen variánsát kínálja a biológia, illetve a természet. Elég, ha a film legkifejezőbb kockáját vizsgáljuk meg: Alex, a 15 éves bakfis ül a tengerparton, a jobbján Alvaróval, a 16 éves városi kamasszal, aki szüleivel családlátogatóba érkezett Alexékhez egy eldugott tengerparti településre. Alex balján korukbeli fiú ül, a lány helyi barátja. Lobog a tábortűz, mulatoznak, egy üvegből isszák a pálinkát. Keserű mulatozás ez. Mindkét fiú szereti Alexet. Szerelemmel. De mindkettő másként. Alex nemét ugyanis az XXY kromoszómaszám határozza meg: fiú és lány egy személyben. Alvaro, a városi fiú a fiút szereti Alexben. A helyi barát a lányt szeretné benne, de Alex nem fiút kíván. A keserű mulatozás során Alex végleges döntést hoz hovatartozását illetően. Ez abban az epizódban megmutatott, találó gesztusban jut kifejezésre, amikor a helyi barát feláll, és elindul a fövenyen. Alex lépked a fiú után, majd egymás mellett állva végzik el kisdolgukat a tengerbe. Ezen a ponton Alvaro identitása is eldöntetett. Megtalálta önmagát azáltal, hogy Alex vonzásában megkapta az élettől az első szerelmet. Súlyos felismeréseket kínáló, nyomasztó film Lucia Puenzo munkája, mivel a téma komolyságát nem oldja fel hatásvadász eszközökkel. Pontos, kimért, értő munka.

Tom Kalin rendező Tom DiCillóval és Tarantinóval jelentkezett 1992-ben a Sundance fesztiválon az Ájulás című fekete-fehér filmjével, amelyet kritikusai ígéretes bemutatkozásnak minősítettek. Már abból is kiderült, hogy Kalin „szerelemképlete” sem szabvány szerint kiszámítható. Savage Grace című új filmjével ezt még inkább megerősíti. Tonyt csecsemőként látjuk a film elején. Szigorú üzletember az apa a felső tízezerből, bohém, extravagáns az anya. A fiú két magatartás, két erkölcs, két ízlésforma között őrlődve cseperedik fel. A döntő pillanatban az anyjához jobban vonzódó, de az apja szeretetére is szomjazó kamaszodó fiúcska teljes önismeréssel és önelfogadással ül a fürdőkádban. Pimasz mosolyában benne van: nem „mindennapi” gyerek, s neki ez így jó. Így felel meg, hogy ilyenre formálta a természet. Érett kamaszként, majd felnőttként árad belőle a nemiség (Eddie Redmayne alakítja-éli a figurát átütő kisugárzással): lányt, fiút egyaránt megbabonáz. Amikor nyaralásuk során anyja in flagranti találja egy spanyol fiúval, meg se rebben: úgy szereti és fogadja el a fiát, amilyen. Meglepő érzelmi kavalkád a film: fordulatos változásokkal bonyolítottak a viszonyok a családon belül is. Az apa elmegy azzal a lánnyal, akit előbb a fia, Tony vitt ágyba. Az anya bosszúból lefekszik az első taxissal, aztán felbukkan mellette egy kifinomult ízlésű műkereskedő, aki este az anyával bújik ágyba, de reggel Tony is velük ébred. Innentől kezdve hármasban élvezik az ágy melegét. Később a műke?re?s?kedő is eltűnik az életükből, s egymásnak maradnak. Az anya már nemcsak fiaként, férfiként is szereti, s egy kicsit ki is használja Tonyt. Az elszabadult érzelmekből és indulatokból nem fedünk fel többet, legyen elég annyi, Kalin a film végére megdöbbentő véres falatozást tartogat. A lenyűgözően fotózott, freskói képekben a görög tragédiák erejét időzőn súlyosak a színészi alakítások. Eddie Redmayne mellett az anyát játszó Julianne Moore-é, az apát megformáló Stephen Dillane-é és a műkereskedő figuráját életre keltő Hugh Dancyé.

Szerelmi viszonyok a témája az Ian McEwan regénye alapján Joe Wright rendezésében vászonra ültetett Vágy és vezeklés című angol nagyremeknek is, amelyet a pozsonyi szemlén kisebbfajta angol ünneplés kíséretében mutattak be. Lehet is némi alapja az ünneplésnek, hiszen hét kategóriában is Golden Globe-díjra jelölték a filmet, amely a viktoriánus ideált ragyogó, a háborúval sebzett romantikát pedig borús, monumentális képekben mutatja be, virítóan idilli sugárzással és melankóliával töltve meg a megfelelő kockákat. Az angol beteg (rendező: Anthony Minghella) vagy a Szerelemben, háborúban (rendező: Richard Attenborough) című produkciókhoz hasonló töltetű nagyfilm a Vágy és vezeklés, amely keményen megszenvedett érzelmi háború a második világégés francia hadszínterein, valamint az angliai vöröskeresztes táborokban elszenvedett véres események borzalmaiba ültetve. A film arról szól, milyen érzelmi kisiklásokat, mennyi bajt okozhat a szerelemféltés. Mennyi bonyodalom fakad(hat) egy unatkozó, plátói szerelemtől égő, elkényeztetett kis csitri felelőtlen vádaskodásából. Csak, mert nem az van, amit ő akar. Az élet nem úgy alakul, ahogy ő szeretné elrendezni. Csak mert a gazdafiú nem neki, hanem a nővérének üzeni meg titkos levélben vulgáris szövegkimondással és tárgyilagossággal, hol és hogy kényeztetné őt a legszívesebben nyelvbeszéddel. Nagy közönségsiker elé néző, szenvelgős, szenvedélyes tabló ez.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?