<p>Bojan Vuletic szerb rendező alkotásával, a Rekviem Mrs. J.-ért (Rekvijem za gospodju) című film vetítésével kezdődött el csütörtökön este a 19. pozsonyi nemzetközi filmszemle (BAIFF).</p>
Megkezdődött a 19. pozsonyi filmszemle
A pozsonyi filmszemle, amely ugyan nem a legrégibb, de a legnagyobb látogatottságú szlovákiai filmes rendezvény, az idén egy nappal hosszabb lesz a tavalyinál, november 9. és 16. között egyidejűleg zajlik három pozsonyi helyszínen, valamint idén először három Pozsony környéki városban is.
Az idei fesztivál nyitófilmjének egy különös tragikomédiát választottak a szemle szervezői, a film főhőse egy depressziós munkanélküli özvegy, akire egy hét alatt egész sor, időnként megoldhatatlannak tűnő feladat vár, egyebek mellett az is, hogy "tisztességes emberhez méltó módon" legyen öngyilkos.
Bár a Pozsonyi Nemzetközi Filmfesztivál idei évada az ünnepi megnyitóval már csütörtökön megkezdődött, a mustra gerincét alkotó nyilvános vetítések nagyobb hányada pénteken indul, idén is a még megmaradt néhány pozsonyi városi moziban - a Lumiere filmközpont vetítőtermeiben, valamint a Mladost és a Nostalgia mozikban, ezen kívül idén először három Pozsony környéki városban, Modorban, Szencen és Malackán is.
A BAIFF idei kínálatában majdnem száz film szerepel, ez mintegy negyedével kevesebb a tavalyinál, a korábbi évadokhoz képest pedig érezhetően szerényebb programkínálatot jelent.
A filmek között az összes földrész képviselteti magát, ugyanakkor túlnyomó többségük európai, de jelentős az amerikai és a szlovákiai alkotások aránya is.
A fesztiválon bemutatandó alkotásokat az idén tíz programszekcióba sorolták. A három fő versenykategóriában, a nagyjátékfilmek nemzetközi megmérettetésén és a dokumentumfilmes szekcióban 8-8, a rövidfilmek között pedig 14 alkotás versenyez.
Külön programszekciót szentelnek a kiemelt témának, a filmszínészetnek.
A rövidfilmek versenyében mutatják be a szemle egyetlen magyar alkotását, Halász Júlia és Rubi Anna filmjét, A birodalom utolsó napját is.
A szemle záró filmjének idén Amanda Kernell svéd rendező bemutatkozó alkotását, a Számi vér (Sameblod) című svéd-norvég-dán koprodukciós moziját választotta a fesztivál rendezőgárdája.
A film egy 14 éves számi (lapp) rénszarvas-pásztorlány, Elle Marja történetén keresztül egyidejűleg mutatja be a svéd történelem egy sötét, saját kisebbségei iránt érzéketlen szakaszát és egy otthonát, kultúráját és nyelvét elhagyni kényszerített fiatal lány nehéz sorsát.
A film címe tulajdonképpen egy szójáték, hiszen a Sameblod jelentése svédül egyidejűleg Ugyanaz a vér és Számi vér is. A pozsonyi nemzetközi filmszemle részletes programja a www.bratislavaiff.sk honlapon érhető el.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.