Budapest. Csütörtök délelőtt kis magyar irodalmi szenzáció színhelye volt a Centrál Kávéház: bemutatták Esterházy Péter író legújabb, Javított kiadás című könyvét, amelyben apja III/III-as múltjáról vall.
Megjelent Esterházy Péter naplója
Esterházy PéterSomogyi Tibor felvétele Budapest. Csütörtök délelőtt kis magyar irodalmi szenzáció színhelye volt a Centrál Kávéház: bemutatták Esterházy Péter író legújabb, Javított kiadás című könyvét, amelyben apja III/III-as múltjáról vall.
A könyvbemutatón az író távolmaradása miatt a Magvető Kiadó igazgatója, Morcsányi Géza ismertette az új irodalmi alkotás keletkezésének különleges körülményeit. A Javított kiadás című könyv az alcím tanúsága szerint Esterházy legutóbbi, nagy sikerű, több nyelvre lefordított regényének, a Harmonia Caelestisnek a melléklete, és az előző mű óta napvilágra került, az író számára sorsfordító dokumentumok alapján született.
A Harmonia Caelestisben Esterházy több szereplőre bontva alkotta meg a számára érvényes apa alakját, így állítva emléket édesapjának, Esterházy Mátyásnak. A kézirat leadása után pár nappal azonban azzal a sokkoló ténnyel kellett szembesülnie, hogy édesapja 1957 és 1980 között III/III-as államvédelmi ügynök volt. A Javított kiadás ezt a fájó felfedezést meséli el napló formában, végigkísérve az írót a 2000. január 30-a és 2002 áprilisa közötti időszakon, amit nagyrészt az édesapja által készített titkosszolgálati jelentések tanulmányozásával töltött.
A könyv érdekessége, hogy a mai magyar irodalom egyik legmeghatározóbb alakja, a Termelési regény és a Kis magyar pornográfia írója, aki eddigi életművében az elbeszélők és szereplők megsokszorozásával, illetve az elbeszélőmódban rejlő lehetőségek kiaknázásával foglalkozott, ezúttal egy nem fikciós művel lépett a világ elé, amelyben életét és gondolatait osztja meg az olvasókkal. A műben egymás mellé kerülnek, egymást értelmezik az író mindennapjainak történései, a nagyvilág eseményei, például a szeptember 11-ei tragédia, és az Esterházy Mátyás által készített jelentésekből összeollózott idézetek.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.