Apa és fia hasonlítanak egymásra

Funtek Frigyes friss diplomás színészként Rómeót játszotta a Nemzeti Színházban, Júliáját azonban Párizsban találta meg egy francia színésznő személyében. Ő lett aztán a felesége, Sándor édesanyja, Rómeónk pedig hátra se nézve hagyta el Veronát, vagyis Budapestet.

Funtek Sándor nemzedékének egyik kiemelkedő színészegyénisége. Pár évvel ezelőtt César-díjra jelölték, játszott a Cannes-ban Arany Pálmával díjazott Adéle életében és Enyedi Ildikó filmjében, A feleségem történetében. Nemzetközi produkciókba is gyakran hívják. Szerepet kapott A végtelen matrjoska című Emmy-díjas amerikai sorozatban, legutóbb pedig a dán–norvég–magyar összefogásban készült Strangerben (Az idegen).

Sándor Párizsban él, édesapja a Győr melletti Koroncón. Bár végérvényesen hazaköltözött, időnként visszalátogat korábbi élete színhelyeire. 

Pár napja is kint voltam a fiamnál – mondja. – Nekem az a legfontosabb, hogy ő jól legyen. És jól van.

Ha Sándor telefonon hívja, milyen nyelven szólal meg?

Magyarul beszélünk. Rögtön. Van egy francia mondás, ami nagyon igaz. Jó hír a nincs hír. Azért nem hív a gyereked, mert jól van. Tök jól vagyok, Papa, szokta mondani. Ha hív, mindig megijedek egy kicsit, hogy csak nincs valami baj? Pedig gondolhatnék valami jóra is. De nem! Ha gyereked van, mindig izgulsz érte. Egyébként most is sok munka áll előtte.

Fut egy sorozat a Netflixen, a Párizsi alvilág, amelyben Sándor is játszik.

A következő évadban is benne lesz. Klánok, zsebtolvajok, bérgyilkosok, bandaharcok. Kemény történet.

Sándor a Strangerben is megélt egyet s mást. Az a régmúltban, ősidőkben játszódik, nomádok és földművesek között.

Milyen különös az élet körforgása! Küldött egy képet Sándor. Nézd csak, apa, kivel játszom! Kiss Marival. Ismer téged. Én sajnos sosem kerültem össze Marival, nincs közös filmünk, nem hozott össze bennünket a sors, de a fiamat igen. És boldogok voltak mindketten.

Sándor édesanyja is színészi diplomával indult a pályán, később írni kezdett, regénye is jelent már meg Franciaországban. Két színész gyermeke magától értetődően követi szülei példáját?

Vagy nem. Sándornál más szóba sem jöhetett.

Hogyan érintette őt, hogy az édesapja magyar színészként eresztett gyökeret Franciaországban, ahol sikerült megőriznie eredeti hivatását?

Ő ezt borzasztó diszkréten kezelte. Van egy nagyon érdekes csomópont, amelyből sokfelé ágazik az ember lelke. Most, ebben a Netflixen futó sorozatban láttam, hogy megölik a fiamat. Lelövik, gödörbe dobják, és lapátolják rá a földet. Szörnyű érzés volt nézni. Nem kívánom senkinek. Színész létemre sem tudtam elvonatkoztatni attól, hogy ez egy film. Összeszorult a lelkem, és elhittem, hogy a gyerekem fekszik a gödörben. És itt a csomópont! Milyen lehetett neki kisfiúként azt nézni, hogy én, az apja idegen nővel csókolózom egy filmben? Vagy az édesanyámnak milyen lehetett azt látni, hogy a Malom a pokolban című Maár Gyula-filmben dunyhák között szerelmeskedem? A fél falu, de lehet, hogy egész Szany erről beszélt. Láttuk a fiadat, bizony ám! Ez annyira különös érzés! Még akkor is, ha ezt gyakorlod, csak addig nem szembesülsz vele, amíg nem a te gyereked van ott mezítelenül egy nővel. Hiába vagyok negyven éve színész, furcsa volt látni. Apaként meglepett, sőt kellemetlenül érintett. Attól meg, hogy lelövik a fiamat, rosszul lettem. Ez olyan, mint amikor a nagyanyám azt mondta A  nagyenyedi két fűzfa című tévéfilm láttán, amelyben én voltam a rossz tanuló, hogy kisfiam, mi azt hittük, te jól tanulsz! De mama, ez egy film, védekeztem. Tudom, de akkor is, felelte. Érdekes lehetett ez neki. És tessék! Én most a fiammal élem meg ugyanezt.

Külön öröm Sándor számára, ha egy casting éppen Budapestre szólítja, vagy hogy a Strangert itt forgatták Magyarországon?

Már a szereplőválogatások is Pesten zajlottak. Onnantól fogva követtem az eseményeket. Neki is, nekem is iszonyú nagy boldogság volt, amikor megkapta a szerepet. Ő mindig boldog, ha Magyarországon van. Amikor megvettem a házat Koroncón, nagyon szépet mondott. „Papa, most már nekem is van Szanyom.” A lelke, a lénye komoly része itt van. Büszke is erre. Francia is, magyar is. Magyar is, francia is. Mindegy, melyiket mondjuk elsőként.

Hallatlanul izgalmas lehet számára, hogy van egy másik ország is, ahol otthon érezheti magát. De más ez az út neki Párizsból Budapestre, mint önnek lehetett annak idején Budapestről Párizsba menni. Egy másik rendszerből egy másik kultúrába. Fiatal magyar színészként elindult az ismeretlenbe, és nem is sejtette, hogyan alakul majd az élete. Sándor ehhez képest hazajön Magyarországra.

Ismerte és szerette a nagyszüleit Szanyban. Sok időt töltött gyerekként az itteni unokatestvéreivel, a keresztapjával, Bubik Istvánnal, aki nem csak a barátom volt. Együtt játszottunk a Nemzeti Színházban. Sándornak fontos az a kis Szany-érzés. Most, hogy felnőtt férfi lett, fogta fel igazán. Elmondta azt is, hogy színészként, művészemberként mennyire fontos vagyok az életében. Ahogy másik oldalról az édesanyja. Ennek is eljött az ideje. Nem várhatod türelmetlenül a gyerekedtől, hogy baromi nagy tisztelettel nézze, hogy te… ahhoz idő kell! És én elsősorban az édesapja vagyok. Ahhoz fel kellett nőnie, hogy megértse, milyen értékei vannak pluszban az embernek. Az a fontos ebben, hogy eljött ez a pillanat. Ültünk, és hajnali négyig beszélgettünk. Mindkét irányból el kellett hangoznia, hogy ki mennyire érti, szereti és tiszteli a másik életét. Ezt mindkettőnknek közölnie kellett valamilyen úton-módon. Mert egy apának is szüksége van arra, hogy a gyereke elismerje azokat az értékeket, amelyeket képvisel. És ez most valóban megtörtént. Életem egyik legfontosabb pillanata volt.

Megviselte Sándor kamaszkora?

Nehéz időszakot éltünk meg. Sándor igazi „gengszterkölyök” volt. Meg is jegyezte nemrég, hogy hála Istennek, Papa, ezen már túl vagyok, tizenöt éves voltam, ezzel én már nem is foglalkozom.

Nagy beszélgetéseik voltak ez ügyben?

Voltak nagy hallgatások is. Igazából akkor találkoztunk mi ketten, amikor benőtt a feje lágya. Addig, mint a fiúgyerekek többsége, érthető módon az édesanyjához húzott. Azt az idő távlatából érti meg az ember, hogy mi miért történt tulajdonképpen. Akkor reagál az eseményekre. Évekbe telhet, míg minden a helyére kerül benned. De ezt is jó kitárgyalni. A sebeket is valamilyen módon fel kell tárni, és be kell gyógyítani.

Előfordul, hogy Sándor kikéri a véleményét egy új szerep kapcsán? Hetek óta keresi a kulcsot egy bonyolult jelenethez, s akkor felhívja, hogy apa, segíts?

Volt ilyen. Pontosan azzal a filmmel kapcsolatosan, amelyikért César-díjra jelölték. Az epizód felvétele előtt hívott fel, hogy kérlek, mondj valamit! Meg is oldotta aztán sikeresen.

Színházban is játszik?

Nem. Ő filmszínész. Franciaországban ez a két hivatás erősen kettéválik. Van, aki mindkettőt műveli, de film és színház gyakorlatilag két síkon fut.

Hány éves volt Sándor, amikor a keresztapja, Bubik István tragikus körülmények között fiatalon elhunyt?

Tizennégy. Mélyen megérintette őt István halála. Rettenetesen rosszul viselte. Kamaszként veszítette el azt az embert, aki végtelenül közel állt hozzá. Nagyon szoros kapcsolatban voltak, és a mai napig fáj neki István hiánya.

Sándor vonásaiban mennyire látja önmagát?

Sokaktól hallom, hogy hasonlítunk egymásra. Én nem keresem benne magamat. Olyan eszembe sem jut, hogy én az ő korában… ő egy másik lény! Egészen más a jelenléte, mint ami a huszonéves énemre jellemző volt. Szóval mások látják a hasonlóságot, én minden helyzetben őt látom, és szeretem a különlegességét, az egzotikusságát.

Sötét hajával, dús ajkával, nem éppen szokványos vonásaival ön is éppen ilyen karakter. Különleges. Egzotikus.

De van már egy jobb ebben a kategóriában. A fiam.

Aki mindezzel együtt szilaj lelkű, kemény öklű srácnak tűnik.

Az is. A boksz is jelen van az életében.

S a magyar ízekkel milyen a viszonya?

Imádja a magyar konyhát. Ha jön, nem kell megbeszélnünk, mivel várjam. Egyértelmű. Paprikás csirkével és galuskával. Jól főzök egyébként, de azt mondja, mindig teszek bele valamit, amit nem kellene. Olyat a nagymama nem rakott bele, állítja. Őrzi azt az ízt. Párizsban ő is gyakran csinál paprikás csirkét a barátainak. Mindig azt rendelnek nála.

És mit kér akkor, ha a papa Párizsba utazik?

Egyetlen fűszert. Paprikát. Mindig figyelmeztet, hogy paprikát hozzál, mert megint elfogyott.

A szerző a Vasárnap munkatársa