Második otthon

Most zajlottak a beíratások az iskolákban, így sok-sok gyermeknek dőlt el a napokban a sorsa, melyik iskola is lesz a második otthona az elkövetkező években.
Nem kis felelősség hárul a szülőkre, hiszen fontos, hogy jól döntsenek, döntésük kihat ugyanis gyermekük további fejlődésére.

Most zajlottak a beíratások az iskolákban, így sok-sok gyermeknek dőlt el a napokban a sorsa, melyik iskola is lesz a második otthona az elkövetkező években.

Nem kis felelősség hárul a szülőkre, hiszen fontos, hogy jól döntsenek, döntésük kihat ugyanis gyermekük további fejlődésére. Sok minden változott az évek folyamán, de az az általános nézet még sosem, hogy leghatékonyabban anyanyelvünkön tudjuk magunkba szívni az alapismereteket, megismerni a kultúrát, a történelmet. Ez az út néha göröngyös, akadályokkal teli, de ha kitartóak vagyunk, az akadályok elgördítése nem lesz nehéz feladat. Ismeretlen nyelven a gyermek nem képes zavartalanul tanulni. Az anyanyelv együtt fejlődik a gyermekkel, így a második nyelv hátrányba kerül. Az idegen nyelven tanuló gyermek eleinte nehezen tanul, keveri a fogalmakat. A későbbiek folyamán kiegyenlítődhet a különbség, a másik nyelv szókincse gyarapodik, viszont az anyanyelv fejlődése megtorpan. Most lehetőségünk van arra, hogy válaszszunk, anyanyelvi vagy államnyelvi iskolába küldjük-e gyermekeinket. Okulásképpen idézzük egy kicsit vissza a múltat.

Sokan emlékeznek még azokra az időkre, mikor bezárták a magyar iskolákat. Hat kemény tanévnek kellett eltelnie, míg újból kinyitotta kapuit az első magyar tanítási nyelvű iskola. De még ekkor sem létesültek újak, csak néhány szlovák iskolában nyílt magyar osztály. Addig egyetlen gyermek sem tanulhatta anyanyelvén a betűvetést, és azokat az ismereteket, amelyek szükségesek lettek volna az életben. S valahogy minduntalan a Shakespeare-i gondolat jut eszembe ezzel kapcsolatban: „Küzdesz azért, mi nincs meg, s mi megvan, elfeleded”. Arról nem is beszélve, hogy az egyesült Európában hátrányos helyzetbe kerülhetnek azok a magyarok, akik még a saját anyanyelvüket is csak konyhai szinten ismerik.

Remélem, akik most beírató szülők, helyesen döntöttek, s nem kell majd évek múltán hallgatniuk gyermekük szemrehányó szavait. Mert mint minden nemzetnek, nekünk, magyaroknak is magunknak kell tenni azért, hogy nyelvünket, kultúránkat továbbra is szinten tudjuk tartani, s hogy egyenlő rangúnak érezhessük magunkat minden más nemzettel.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?