Már majdnem igazi

A Star Trek reboot legújabb része, a Mindenen túl az előző két epizódhoz képest sokkal többet merít az eredeti széria szellemiségéből. De még így is inkább egy látványos űreposz, amely jobban hasonlít egy Halálos iramban-részhez, mint egy tudományos-fantasztikus kalandfilmhez.

A hasonlat nem véletlen, hiszen J.J. Abrams után az a Justin Lin ült a rendezői székbe, aki karrierje során a Halálos iramból négy részt is levezényelt. Mint azokban, a Mindenen túlban is a látványos akciókon van a hangsúly, és meglepő módon a karakterábrázolás is nagyon jól sikerül Linnek. A sok akciójelenet között felüdülésként hatnak azok a pillanatok, amelyekben a figurák lelki állapotába nyerünk bepillantást, vagy a két szereplő közti dinamikát vázolja a rendező.

Apropó, dinamika. A reboot első két részében azt mutatták be az alkotók, hogyan áll össze az Enter-prise csillaghajó csapata a különböző fajú egyénekből. A Mindenen túlban azonban külön-külön kell a legénység tagjainak megbirkózniuk a problémákkal. Kirk kapitány és csapata ugyanis egy Yorktown nevű bázisra érkezik, ahol vészjelzést fognak egy bajba jutott hajóról. A legénység elindul, hogy megmentse az űrhajót. Csakhogy olyan ellenséggel találják magukat szemben, amely játszi könnyedséggel borítja lángba az Enetrprise-t, így kénytelenek a közeli, ám felderítetlen bolygóra katapultálni.

A történetből adódóan Kirknek (Chris Pine) és Spocknak (Zachary Quinto) minimális közös jelenete van, de ez nem is baj, az ő barátságukat és bajtársiasságukat az első két részben kibontották. Jó ötlet volt ehelyett arra fókuszálni, ahogy külön-külön ugyan, de mindketten megkérdőjelezik az eddig oly biztosnak hitt jövőképüket és a Csillagflottában betöltött szerepüket.

Külön öröm, hogy a harmadik részben végre a Karl Urban által alakított Dr. „Bones” McCoy hajóorvos is több játékidőt kapott. Remek párost képeznek Spockkal, akivel együtt zuhannak le az ellenséges bolygóra. Az ő csipkelődésük adja a mozi fő humorforrását, és a két színész között is remekül működik a kémia.

Az előző két részt (Star Trek, Sötétségben – Star Trek) a hardcore rajongók részéről azért érte nagyon sok kritika, mert az Enterprise legénysége nem távoli galaxisokat és bolygókat fedezett fel, hanem az ellenük vagy a Bolygók Egyesült Föderációja ellen irányuló vérbosszút voltak kénytelenek elhárítani. A rajongók szerint ezzel eltértek az eredeti széria szellemiségétől. Ennek fényében nagyon is jó ötlet volt, hogy Simon Pegget kérték fel a forgatókönyv társszerzőjének. Róla köztudott, hogy nagy rajongója a Gene Roddenberry-féle szériának. Így nem véletlen, hogy a Doug Jounggal közösen megírt forgatókönyvén érezhető az eredeti széria iránti tisztelet. Kalandozás a mélyűrben, felderítetlen bolygók, eddig ismeretlen fajok, kapitányi hajónapló, Spock és Bones közötti szurkálódás, mind-mind olyan eleme a filmnek, ami az 1966-tól 69-ig készült Star Trek – Űrszekerek sorozat szerves része volt. Ezek mellett tisztelettel emlékeznek meg Leonard Nimoy-ról is, aki tavaly hunyt el, és aki a Star Trek – Űrszekerek című sorozatban Spockot alakította. Sajnos Nimoy mellett a fiatal, 27 éves Anton Yelchinnek is ez volt az utolsó mozifilmje. Ő az orosz Pavel Chekov navigátort keltette életre a reboot mindhárom részében. A fiatal színész júniusban halt meg. Saját autója ütötte el a saját háza előtt.

A fent említett Star Trek-es elemek ellenére Justin Lin nem hazudtolta meg magát, és egy ízig-vérig akciófilmet készített, amelyben a hangsúly a látványos akciókon van, így az eredeti széria rajongói még mindig nem lehetnek teljesen boldogok. Azok viszont, akik a reboot első részénél csatlakoztak a Star Trek-univerzumhoz, teljes mértékben elégedetten jöhetnek ki a moziból, mivel a Mindenen túl remekül illeszkedik az első két rész által felállított mintába.