ĺrók, zsenik, múzsák a Tündérkertben

Augusztusi szombat délután. A Patika nevű vendéglő előtt állok meg Martoson, a Komárom melletti községben. Falunap van, zúg a zene valahonnan. Egy alkoholmentes sört gurít le a szomjas vezető a Patikában, aztán odább gurul az ország talán legszebb parkjába, a Feszty Emlékparkba, a Tündérkertbe, hogy megmerítkezzen az irodalomban. Merthogy írótábor van a parkban. Két bölcs és szép szamár fogad meghitten, Hucula és Lidus. A park gazdáinak kabalaállatkái ők, szelídek, nem hozza ki őket a sodrukból se falunapi lakodalmas rock, se a szúnyogok hada, de még az írók jelenléte sem. Messziről felmérve a létszámot olyan húsz felettinek tűnik. Kezdetnek nem rossz, hümmögi az ember és örülni kezd régi ismerősöknek és újaknak. Ifjú titánoké ez a tábor, az ő fejlődésüket szolgálja. Vannak is szépen, beszélgetnek éppen, Katona Pista mint jó vendéglátó jófajta veresborral traktálja a most érkezetteket, a kései ebéd vagy korai vacsora illata száll, otthonos, békés hangulatú minden. Hallgatni kell ilyenkor, mit mondanak a már bennszülöttnek számító táborlakók. A babgulyás aztán lecsendesít mindenkit, szapora kanálcsörgetés dicséri a szakácsok munkáját. Kora este Németh Zoli a tőle megszokott pontossággal és komolysággal a az iróniáról, a paródiáról és a groteszkről tart előadást. Érthetően, profi előadóként, provokatív felütésekkel. Ilyen az igazi kritikus. Ez tud szúrni is, simogatni is, humora is van, meg komoly is tud maradni. Az vesse rá az első kötetét bírálásra, aki el bírja találni. Folyik a vita, pereg a szó, hiába, az ide meghívott népség a szavak embere, ennek tudatában megy el a házigazda esti tábortüzet előkészíteni. Ott majd úgyis folytatódik a vita. Z. Németh Pista, a rímek legnagyobb hóhányója és széles Csallóközben meg hosszú Felvidéken az egyik legjobb költő már a versíró verseny ötleteit fontolgatja magában. Megszokott szertartásaival gyújtja cigarettáit, közbe-közbeszól, s nem csak beszél, mindig mond is valamit. Haraszti Marika, mint egy jó tündér, kedvesen és a hőségtől némileg elgyötörve adminisztrál, jelenléti ívet ír, elszámol és szervez. Szívügyének tekinti a tábort most is, mint mindig. Balázs F. Attila atyai szelíd szigorral irányítgatja a dolgokat. Nincs ám lógás meg vadulás, ez írótábor, és nem lötyögni jöttek ide a fiatalok, hanem töltődni, együttgondolkodni, ismerkedni, megmutatni a zsengéket és kész műveket, kapcsolatokat teremteni kiadókkal, kritikusokkal, az idősebb korosztály tagjaival, meg úgy egyáltalán beleszagolni az irodalomba, hogy mi is lehet az emberből, ha egyszer csak elkezd írni. Az első este ezzel telik, ebbe toppan bele Ardamica Zorán, Szűcs Enikő. Megnézzük a tavalyi táborról készült filmet, amelyben Z. Németh hatalmas tömeg előtt verset mond, pillanatképek villannak be az akkori hangulatokból, még ott van és mindig is itt lesz az akkor már mankókra támaszkodó Kantár Csaba, versek, pillanatok, régi méla ízek rendeződnek újra bennünk. Az éjszakai falusi utcabál nemigen hagyja aludni a társaságot. Hétszer hét hangszóróból dübörög a tucc-tucc zene meg a lakodalmas „üvegszemet örököltem az édes...” Nem marad más, mint kiülni sztorizgatni, verset kiforgatni és élcelődni egymáson és máson a tűz mellett. Másnapra elhalkul a kinti falunapi banzáj, hajnal felé már aludni is lehetne kicsit, de most jönnek a szúnyogok. Szapora sziszegések, „azanyjanézdmekkoravolt” hallatszik innen-onnan, hogy aztán jöjjön a komoly vasárnap reggel. A Szlovákiai Magyar ĺrók Társasága rendes vezetőségi ülését is ide helyezte ki Martosra, mondván, jó látni az utánpótlást, meg a fiatalok igényeit sem árt figyelembe venni, mert egyszer mindenki megöregszik. Csak nem biztos, hogy észreveszi. Komoly tervek, felkészülés 2004-re, Balassi és Gyöngyösi jegyében sok rendezvény fog zajlani, meg is kell becsülni a jó hagyományokat. Új a képlet, végül is európai írók meg költők leszünk jövőre, az új helyzet új gondolkodást és cselekvési programot kíván. Amiről most többet nem írok, elsősorban babonából, nem jó előre lelőni a poént, mire is készül az írótársadalom, másodsorban ez már munka is, arról meg ne beszéljünk, azt el kell végezni. Gyűlés után vissza a fiatalokhoz. Most már jelen van Csehy Zoli, a legklasszikusabb költő, aki él, itt van az elnök, Hodossy Gyuszi, a maga érdekes humorával és gyermekien őszinte tekintetével, meg Szigeti Laci, a Kalligram Kiadó főnöke, aki még nekünk, a mostani negyveneseknek fogta a kezét és vert az ujjára, ha marhaságokat írtunk. Itt vannak a fiatalokkal és szemmel láthatóan érzik, jó ez a tábor, jó, hogy van, érdemes ezt csinálni. Míg az „öregebbje” nézelődik, a múzsai szépségű költőlányok és ifjú titánok fordítói versenybe fognak. Félrevonulva, tollat rágcsálva birkóznak a feladattal. Indulni nem akaródzik ilyenkor a másnap már munkába állónak. De menni kell! Búcsú és köszönés, aztán este megjön az első sms. „Üres a tábor, elszállt a mámor...” Ki más lehetne, mint Pityu. De két feledhetetlen nyári nap lenyomata ott marad maradandóan. A kézzelfogható művek pedig majd megjelennek a Szőrös Kő őszi számában. Jövőre veletek. Ugyanitt vagy bárhol, csak együtt és építő, teremtő kedvvel.