„Légy, ami voltál, légy színész!”

A nyárasdi Tekergők A legyek urát állították színpadraKiss Gábor felvételeAz idén ötvenhárom csoport nevezett be a versenybe, nagy többségük el is készült a produkciójával a május elején megtartott válogatókig, amelyet nyolc helyszínen tartottak. A válogató zsűri tagja Kamenár Éva, Szikhart Zsuzsa és Kecskés Marika volt. Ők döntöttek végül úgy, hogy 12 gyermekszínjátszó csoport, 11 bábcsoport és 4 népi játékot bemutató csoportnak adnak bemutatkozási lehetőséget az idei DMT-n.

A művelődési ház előtti téren, talán a betondzsungelt ellensúlyozandó, igazi gyerekváros épül Néder Norbert tervei alapján. A fából készült impozáns épületegyütteshez a délelőtt folyamán csatlakozik még az elmaradhatatlan Szarvasos és Kosaras körhinta, de áll már a légvárcsúszda, sőt megjelentek a mézeskalácsosok és fogat nyüvő törökmézet is kínálnak az élelmes vándorárusok. Csak az annyira áhított jó idő hiányzik.

Kovács Frigyes alpolgármester átadja a játszóknak a város kulcsát, s a Csemadok képviseletében Bárdos Gyula köszönti a fesztivál résztvevőit. A seregszemle a kiemelt országos rendezvények közé tartozik, a főtámogató, az SZK Kulturális Minisztériuma nyolcszázezer koronával támogatta, s a lelkes támogatók közé tartozik a város is. De ahogy Huszár László főszervezőtől megtudom, anyagilag még így is ráfizetéses a vállalkozás. A képzeletbeli tribünön megjelenik Héger Károly is, ő az egyetlen, aki mind a harminc évfolyamot abszolválta eddig.

Az első két nap a gyerekszínjátszóké, a nagymegyeri Megyerkőcök Színjátszó Csoport kezdi a sort, s ez a döntés a szervezők részéről nem tűnik túl szerencsésnek. Az egyik zsűritag csendesen meg is jegyzi: „Uraim, volt itt előzetes válogatás?” (A zsűriben egyébként négyen ülnek: Szikhart Zsuzsa, az alistáli Csipcsirip vezetője, ő a zsűri elnöke, Tóth Miklós rendező, aki annak idején egyebek mellett a Csongor és Tündét rendezte Komáromban, Gál Tamás színművész és Zsélyi Katalin drámapedagógus.) A csoport Molnár Ferenc A Pál utcai fiúk című regényét olvasta újra, s egy helyi iskolai pályázat történetét meséli el. Ács Attila és Boka Gábor csapata verseng az iskolai rádió használati jogáért, s ahogy az lenni szokott, sehogy sem tudnak megegyezni. Kölcsönös intrikák, bimbódzó szerelmek tárulnának elénk, ha... A legnagyobb gond, hogy az egész ígéretesen induló történet elakad a napi közhelyek szintjén, s azon, hogy az előadás nagyobbik része teljesen érthetetlen. A közönség nem is veszi a lapot, mindössze a hellyel-közzel felbukkanó kereskedelmi adókon futó tévéműsorok címére kapja fel a fejét, de mindez nagyon kevés. S hogy én is éljek az egyikkel: ez bizony nem az ő napjuk volt. Szerencsére őket egy fergeteges előadás követi. Egy év kihagyás után ismét itt a dunaszerdahelyi Fókusz. Jarábik Gabriella igen vegyes társasággal dolgozott együtt, hiszen van a csapatban elsős és kilencedikes is. Az eredmény bizonyos pillanatokban mégis lélegzetelállító. A csoport bejátssza a teret, s az előző előadáson hangoskodó közönség együtt él a játékkal. A csoportban két olyan gyerek is játszik, aki nemrég Rimaszombatban a Tompa Mihály Országos Vers- és Prózamondó Versenyen a legjobbak között végzett, s mindketten remekül épülnek be a csapatba. A játékot három Mátyás-mese alkotja, közülük az első és a harmadik (Az okos lány és a címadó Mátyás király lustái) az, amelyik viszi az előadást, a középső néha-néha megzökken. De könnyű kritikusnak lenni egy ilyen előadás kommentálásánál, ahol az előadás tele van ötlettel, s lerí róluk, hogy övék itt a tér. Még a közönséget is van bátorságuk bevonni a játékba, s látom, ahogy a nézők behúzzák a nyakukat, amikor a játszók a környék leglustábbját keresik: „Te jó ég, csak nehogy engem szúrjanak ki!” A nyárasdi Tekergők tavaly papírgyűjtési akció leple alatt vitte színre a Toldit nagy szakmai és közönségsikerrel, idén ágyneműk közé helyezték Golding A legyek ura c. rémdrámájának cselekményét (rendezte: Nagy Irén és Magyar Gaál Lívia) A történet egy hajótörést szenvedett gyerekcsoportról szól, akik a túlélésért folytatott küzdelemben maguk is levedlik rájuk erőltetett civilizációs gátlásaikat, s öldöklő vadállatokká válnak. Nagyon szép, tiszta előadást láthattunk, igen ötletes kezdőképpel és a tömegből kiemelkedő három főszereplővel. Mindannyian azt érezzük a végén, hogy ez bizony velünk is megtörténhetne. Túlságosan is leredukálták a komáromi Mákvirágok N. Tóth Anikó Alacindruska c. meséjét, ezért csak a szándékot lehet dicsérni, az ötletes jelmezeket, valamint a kihasználatlan öttagú élő zenekart. Külön fejezetet érdemel a nagykéri alapiskola Bastriguli csoportja, amely 1994 óta szerepel szlovák országos rendezvényeken. Ezt az előadást is szlovák nyelven készítették, s ezért mindenképpen értékelendő, hogy eljöttek a DMT-re is. A J. Navrátil játéka nyomán készített verbális-kinesztetikus játék időnként túlságosan is infantilissá válik, néhány perc után a játék unalmassá lesz, s a gesztusok, a szavak és a mozdulatok önismétlőnek tűnnek. De legalább a kiejtésük kedvesen megmosolyogtató. A nap versenyprogramját a komáromi Eötvös Alapiskola és a VMK közös csoportja zárja, A helység kalapácsának igen öntörvényű változatát adja elő sajátos humorral és Petőfi-versekkel megspékelve. A két rendező (Kiss Péntek József és Kovács Tünde) pontosan ismeri a csoport képességeit, erre építenek, de talán túlságosan is megbíznak egyes szereplőkben. Jó ötlet a néptánccsoport beépítése az előadásba, viszont ahogy a nagymegyerieknél, itt is igen nagy a gond egyesek kiejtésével. Ez utóbbi két előadást a délelőttiekkel ellentétben már alig félház látja, s bizony nem könnyű üres székek előtt játszani. (Mintha a versenyző csoportok sem lettek volna kíváncsiak egymásra.)

De még ne legyünk elégedetlenek. Ma újabb mesék és újabb kalandok várnak ránk. Addig is vár a légvárcsúszda, és már a kezemben a helyi olvasnivaló is, a Bárány János által szerkesztett Fürge Irka első száma.