Hagyományos mesterségek délutánja az iskolában (FOTÓK)

A program során nótákat, népdalokat is énekeltek, amit már az iskola alulájában is hallani lehetett. Érkezésemkor nem tudtam előre, hogy pontosan melyik teremben folyik a munka, de ez nem volt probléma, elég volt a hangokat követnem ahhoz, hogy rátaláljak a szorgos csoportra. A munka zárt ajtók mögött zajlott, ami azért volt fontos, hogy nehogy a huzat felkapja a pihe-puha tollkupacokat, melyeket gondos kezek pakoltak halmokba. Egyik helyen a toll „csutkája”, míg a másikon a használható tollak sorakoztak.

A foglalkozás egy korábbi tematikus óra folytatása volt. Tavaly a karácsony köré fonták a délutáni „Csak játékosan” nevű szakkör egyik óráját, akkor a harmonikás, Bartalos Zoltán mesélt a régi karácsonyi szokásokról, az akkoriban népszerű ajándékokról, ételekről, a legfontosabb téli öltözet egyes darabjairól. Szoros kapcsolat fűzi az iskolához, 18 évig dolgozott ott gondnokként. 

„Az ötlet egyszerűen kipattant a fejemből. Azt gondolom, hogy a hagyományokat nem ápolni, hanem élni kell. Ezért is kértük meg a gyerekeket, hogy hívják el nagyszüleiket, akinek közülük van kedve, csatlakozzon hozzánk. Most a hagyományos őszi tevékenységeket vettük elő, a tollfosztást és a kukoricamorzsolást”

 – mondta el Iván Melinda, az alapiskola tanítója, a „Csak játékosan” szakkör vezetője. Összesen 11 felnőtt foglalkozott a negyedik osztályos gyerekekkel, köztük három pedagógus és nyolc nagyszülő. Egyikük a kukoricamorzsolásban segített nekik, másikuk a tollfosztásban, a többiek pedig a zenélésben és nótázásban.

 „A tollfosztáshoz használt kacsatollat Pódafáról szereztem be a gyerekeknek, a kukorica helyi. Több süteményt és lepényt is sütöttünk, az egyik a görhő volt, ami egy palóc kukoricalepény. Régen az is megvolt például, hogy ezeket az őszi tevékenységeket éppen kinél végezték. Sorban összegyűltek egymásnál, hogy a munka könnyebben menjen, majd a végén áldomást ittak”

 – tette hozzá az osztályfőnök.

A hagyományőrző foglalkozást a szülők és a nagyszülők is támogatják, örülnek annak, hogy ilyesmivel is foglalkoznak a gyerekek. Egy tollfosztó nagymama elmondta, hogy sok családban már a szülők sem tudják, hogy hogyan végezték ezeket a mesterségeket. 

„Nagyon tetszett a program. Nem ismertem eddig a tollfosztást, sem a kukoricamorzsolást, otthon sem láttam ilyesmit”

 – mondta el az egyik kislány, aki mindkét feladatnál segédkezett.

A munkavégzés közben kellemes beszélgetések kerekedtek, amikből közelebbről is megismerhettük a rég volt szokásokat. Miután magam is csatlakoztam a buzgón ügyködő csapathoz, a mellettem álló nagymama, Krnáč Ida magyarázta el nekem a tollfosztás menetét. Elmesélte, hogy Kisfaludról származik és 1981 óta él Albáron, akkoriban ők még rengeteg libát neveltek. Ez így volt sok helyi családnál, erősítette meg a többi nagymama. Felhozták a libatömés témáját és azt is, hogy milyen nehéz is volt ennek a menete, míg kapható nem lett az úgynevezett „kerekes tömlő”, ami aztán nagyban megkönnyítette a libatömést. 

„Megfogjuk a toll felső végét, majd az egyik oldalon utána pedig a másik oldalon is meghúzzuk fentről lefelé a toll oldalát. Ha ez kész, a kezünkben marad a tollszár, amit csutkának hívünk. A csutkát az egyik kupacba, míg a jó tollat egy másik kupacba gyűjtjük”

 – igazított el, majd hozzátette, hogy a használható tollból díszpárna készül majd a gyerekeknek, amire majd ráírják, vagy ráhímzik a nevüket.

A hagyományos mesterségek felelevenítését a nagy érdeklődésre való tekintettel jövőre is folytatják majd. Iván Melinda azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy egyszerre több osztálynak szervezzék a soron következő programot.