Idén is remekeltek a díjazottak a XXVIII. AMFO-n (VIDEO és FOTÓK)

Az amatőr fotósok az elismerő oklevelek mellett adathordozót és képkeretet kaptak (A szerző felvétele)
Dunaszerdahely |

Megnyílt a XVIII. AMFO regionális kiállítása a dunaszerdahelyi Csallóközi Népművelési Központ udvarában álló, most felújított Nova Galériában. A díjazott amatőr fotósok átvették okleveleiket, majd átvágták az ünnepélyes szalagot a felújított épület előtt.

A nem professzionális fotográfusok regionális szakmai versenyének kiértékelésére február 6-án ült össze a Kálazi Lea fényképész által vezetett zsűri, Ladislav Struhár és Tóth Lehel fotóművészekkel, hogy kiértékeljék a 14 résztvevő fotós összesen 81 beküldött alkotását. Az ünnepi eredményhirdetést egy szakmai kiértékelés előzte meg, ahol a zsűri hasznos tanácsokat osztott meg a fotósokkal. A 14-ből 8 alkotót díjaztak, de mindannyiuk képe szerepel a kiállításon, ahol 2025. március 6-ig összesen 38 fotót tekinthetnek meg az érdeklődők.

Varga Viktor, a Csallóközi Népművelési Központ igazgatója köszönti az egybegyűlteket (A szerző felvétele)

Oklevelek és különdíjak

A megnyitón Varga Viktor, a központ igazgatója köszöntötte az egybegyűlteket, majd Berényi József, Nagyszombat megye elnöke elmondta, hogy a megye támogatásával nagy lépést tett előre a Csallóközi Népművelési Központ. Dagmar Madarásová, művészeti szakreferens, az AMFO helyi szervezője egyenként szólította a verseny regionális díjazottjait és elismerő oklevelet, valamint egy-egy különdíjat, adathordozót, illetve képkeretet nyújtottak át nekik. A kultúrműsort hegedűjátékkal és gitárral tették még színesebbé szervezők.

Puss Richárd több fotója is díjnyertes lett (A szerző felvétele)

Többen dupláztak

A 15 és 25 év közöttiek A kategóriájában az önálló fényképeknél Puss Richard: Chaos és Nenápadní, valamint Tóth Angelika: Éterický tok című fotója vehetett át jutalmat. Tiszteletbeli elismerésben részesült Soós Bertalan: Kúzlo prírody nevű alkotásával, a B kategória díjazottja pedig Puss Richard lett. A 25 év felettiek A kategóriájában az önálló fényképek között Egri Attila: Pestrofarebný tanec kvetov, Barczi Daniel: Palmový háj és a Strážna veža, Hegedűs Péter: Kráľovstvo kačiek, Puss Tibor: Spomienka na detskú izbu, valamint Sebő Krisztína: Slnečná strana című alkotásai nyerték el a zsűri tetszését. 

Sebő Krisztína, az egyik díjazott (A szerző felvétele)

Tiszteletbeli elismerést kapott még Baláži Martin: Modráčik obyčajný 2, Egri Attila: Čaro prechádzky és Író Sitván: Labuť v hmle és a Svitanie, illetve Langschadl Peter: Východ slnka so skrývajúcim sa rybárom című munkájáért. Hír Sándor: Osamelý čln nevű fotójáért különdíjas, míg a B kategória díjazottja Puss Tibor lett. A ciklusok és sorozatok nyertesei Baláži Martin és Puss Tibor, akik mindketten tiszteletbeli elismerésben is részesültek.

Hír Sándor fotója különdíjas lett (A szerző felvétele)

A visszafogott és a harsány képe lett díjazott

A dunaszerdahelyi Egri Attila 53 éves amatőr fotográfus két képét is jutalmazták, beküldött alkotásai közül a legvisszafogottabb és legharsányabb nyerte el a zsűri tetszését, mondta el lapunknak az eredményhirdetés után. „10 évvel ezelőtt kezdtem el fotózni, ami spontán talált meg. A kiskertünkben megláttam három táncoló méhecskét, amit lefotóztam és nagyon tetszett a környezetemnek. Ez inspirált arra, hogy tovább fotózzak” – osztotta meg az Új Szóval Egri Attila. Munkájában szeret eltávolodni a zűrös világtól, sok időt tölt a szabadban, akár egy óra is eltelik, mire elkezdi fényképezni a körülötte lévő világot. Többször volt az AMFO díjazottja korábban és minden alkalommal sokat merít a zsűri értékeléséből.

Egri Attila a díjazott képei mellett (A szerző felvétele)

Komoly tervek, folyamatosak a munkálatok

Az eredményhirdetést követően megnyitották a kiállítást, majd a jelenlévők kivonultak a Nova Galéria elé, ahol Varga Viktor és Berényi József átvágták az ünnepi szalagot. Az igazgató elmondta, hogy a központnak szánt több mint 30 000 eurós megyei támogatást felújításra, azon belül is javarészt víztelenítésre és a csatornarendszer cseréjére fordították mindkét helyszínen, a Nova Galériában és a központ főépületében. Ez utóbbiban a pincehelyiség ismét száraz, így megkezdődhet az egyes helyiségek kialakítása és a hangszigetelés, ugyanis ide kézműves szobát és próbatermet, illetve egy hangstúdiót is terveznek. 

Már a belépésemkor elkezdtem szervezni a felújítást. A galéria víztelenítése novemberben kezdődött, amivel mostanra készültünk el. A pincét szeptember óta víztelenítették, a munkálatok során több 20-30 éves kazáncsövet vettek ki és mintegy négy kamionnyi törmeléket szállítottak el

 – árulta el az Új Szónak Varga Viktor.

A szalag átvágása után a több jelenlévő is kapott egy-egy szalagdarabot (A szerző felvétele)

A központ következő nagy mérföldköve a főépület rekonstrukciós, illetve az udvar és a szabadtéri színpad terveinek elkészítése lesz, melyekről Molnár Mátyással, dunaszerdahelyi építésszel egyeztetnek majd a közeljövőben, akinek a nevéhez több kulturális intézmény tervei fűződnek, külföldön és belföldön egyaránt. 

Kezdetben szeretném visszaállítani a épület eredeti szecessziós neobarokk stílust és a földszinten a báltermet, hogy kialakulhasson egy nagy közösségi tér és létrehozni a Házy Erzsébet szalont, aki az egyetlen innen származó világhírű operaénekesünk volt. Tervezünk egy nagy teraszt a komolyzenei koncerteknek, az udvarban egy parkot, mellette pedig hűsölőt, amit a nyitvatartási időben bárki használhat

 – osztotta meg az igazgató.

Galéria
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?