Trump még nagyobb vámokat helyezett kilátásba az EU és Kanada ellen, ha összefognak

Donald Trump

Az Egyesült Államok a jelenleg tervezettnél „jóval nagyobb” mértékű vámokat vethet ki az Európai Unióra és Kanadára, ha közösen próbálnak fellépni az amerikai vámok ellen – közölte Donald Trump amerikai elnök a saját közösségi oldalán csütörtökön.

A Truth Social internetes közösségi felületen megjelent bejegyzésben az amerikai elnök úgy fogalmazott, hogy amennyiben az Európai Unió Kanadával együttműködve „gazdasági károkat” okoz az Egyesült Államoknak, akkor a jelenleg tervezettnél jóval nagyobb mértékű vámokat fognak kivetni mindkettőjükre.

Donald Trump szerint erre a lépésre azért lenne szükség, hogy „megvédjék a két ország legjobb barátját, akivel valaha is rendelkezett”.

Az amerikai elnök már korábban is hangsúlyozta, hogy ezekkel a vámokkal a kereskedelmi egyensúlytalanságot akarja korrigálni, mert értékelése szerint a többi kereskedelmi partner – különösen az EU – tisztességtelenül bánik az Egyesült Államokkal.

Trump az utóbbi hetekben azt is többször kijelentette, hogy Kanadának az Egyesült Államok 51. tagállamává kellene válnia, és Washington jelentős vámokat is kivetett az amerikai piacra exportált kanadai termékekre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?