Környezetbarát módon is emlékezhetünk szeretteinkre

123
Zólyom |

A Zólyomi Emlékezés Kertje (kegyeleti emlékerdő, emlékpark) emlékezteti az embereket, hogy a halottak napi időszakban a sírokat környezetbarát virágokkal díszítsék. Andrea Uherková, a Funebra projekt kertvezetője a elmondta, hogy a művirágok megfelelő alternatívája az élő virág, különösen azok mennyiségének minimalizálása.

Hozzátette, hogy ezek az élő virágok gyakran átlátszó fóliába vannak csomagolva és szalagokkal díszítve. Véleménye szerint az élő virágokat komposztálni lehetne, de a temető látogatói ritkán veszik ki azokat a műanyag csomagolásból. 

„Ráadásul ezek a virágok többnyire távoli országokból származnak, ahol nem fenntartható módon termesztik őket” – jegyezte meg.

Elmondta, hogy ideálisnak tűnhet az élő virágok cserépben helyezése.

„A hozzátartozók a cserepet vagy elteszik újrahasználásra, vagy kidobják a műanyag hulladékba. Azt tapasztaljuk a temetőkben, hogy az emberek gyakran együtt dobják ki a cserepet és a növényt is”

 – mondta, hozzátéve, hogy vagy a biohulladékba, a műanyagokhoz vagy a vegyes hulladékba kerülnek.

„Fontos a megfelelő szétválasztásra figyelni, hogy értelme legyen” – tette hozzá.

Megjegyezte, hogy a leghatékonyabb az lenne, ha egyáltalán nem hoznának díszítést a sírokra, így nem termelnének hulladékot, vagy komposztálható díszeket hoznának. Ide tartoznak az élő vagy szárított virágok és a természetes koszorúk.

„Vázába helyezhetjük őket, vagy a sírra rakhatjuk. Idővel elszáradnak ugyan, de ez rendben van” – hangsúlyozta. 

Fontos, hogy a természetes dekorációkat ne kössük össze műanyag vagy fém elemekkel, mert ezeket nehéz szétválasztani. 

„Elég, ha egy koszorút hozunk a családnak, nem szükséges, hogy mindenkire külön-külön” 

– zárta szavait, hozzátéve, hogy hagyománnyá válhat a közös koszorúkészítés a gyerekekkel.

A zólyomi kegyeleti park 2017 óta működik. Itt lebomló urnákban temetik el az elhunytakat, virágágyások mellett vagy fák gyökerei közelében. Minden urnás sírhelyet egy travertin táblával jelölnek, amelyen az elhunyt adatai szerepelnek. A látogatók itt nem találnak hagyományos sírköveket, művirágokat vagy mécseseket.

(tasr)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?